Babavárás #9 - Nincs egy normális fiúnév sem?



Úgy gondolom, a leendő gyermek elnevezése minden esetben a házaspár közös döntésén kell, hogy alapuljon. (Igen, házaspár, nekem ez fontos, bocsi.) Nem a nagyszülőké, anyósé-apósé, nem a szomszédé, nem a testvéreké, és nem is csak apáé vagy anyáé. Csak és kizárólag azé a 2 emberé, akik megteremtették a kisembert. Épp emiatt, ha kamaszkoromban megkaptam a kérdést, hogy majd ha egyszer gyerekeim lesznek, hogyan szeretném őket elnevezni, sosem válaszoltam normálisan, max benyögtem 2-3 nevet, ami akkor épp tetszett.





Idővel a lánynév kialakult bennem elég erőteljesen, videókban is többször említettem már, így le merem írni: Elizabet. Tudom, külföldies, tudom, sok helyen gondot okoz majd, mert betűzni kell, tudom, gyakran el fogják írni és macera lesz minden nyamvadt papíron kijavíttatni, eleinte nekünk, később a lányunknak. De egyrészt nem olyan eget rengető bonyodalmak ezek, anyukám is túlélte a „czy” végű vezetéknevével a hivatalos dolgokat, és ugye nekem is úgy kell bediktálnom az ő nevét a hivatalos helyekre, hogy betűzöm. Megszokás kérdése, nem olyan gáz. Másrészt pedig szerintem csodálatos ez a név. A hangzása, a jelentése, a millió becézési lehetőség. Ráadásul aznap van a hivatalos névnapja, amelyik nap összejöttünk a férjemmel. 💓 Szerencsére az évek során, amíg hallgatta tőlem, neki is megtetszett, úgyhogy ebben sikerült megegyeznünk. Egyébként ezen felül is van legalább 10 olyan lánynév, amit boldogan, gondolkodás nélkül kiválasztanánk, szóval úgy érzem, lánynevekkel jó darabig el vagyunk látva.


A fiúnevekkel azonban más a helyzet. Látható a lány választásunkon is, hogy nem szeretnénk sablon nevet adni. Nyilván az olyan, szerintem ma már röhejes nevek, mint Rezső, Dezső, Gedeon és társai már fel sem merültek, csak nevetünk ezeken a lehetőségeken. Nekem az ősmagyar nevek nem tetszenek (Hunor, Nimród, stb.), Ciccnek pedig a túl bibliai (Ezékiel, Mózes, Efraim) nevekkel kapcsolatban vannak fenntartásai. Vannak olyan nevek, amikkel ki tudnánk békülni, pl. Bence vagy Barnabás, de annyi ilyen nevű gyerek van most, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni, én pedig nem szeretném, hogy a suliban/oviban ne a normális nevén hívják a fiamat, hanem valami 3. Bence, esetleg Bencuskácska vagy hasonló borzalmas becézéssel illessék azért, hogy elkülönüljön a másik 6, osztálybéli Bencétől.


És akkor ott tartunk, hogy kilőttük a Rezsőhöz hasonló idős bácsis neveket, meg a nagyon bibliai hangzásúakat, meg az ősmagyarokat, sőt, az összes olyat is, akiből legalább 2-t ismerünk mindketten. És mi maradt? Dzsúlió, Dzsásztin, Dzsézön, Brájen, Rikárdó és Brandó. Meg még vagy 100 ilyen jellegű förtelem. Pár napja azon poénkodunk, hogy ha nem lesz jobb, Brájen lesz, mert az még a többihez képest egész normális, de természetesen egyikőnk sem gondolja komolyan.


1-2 lehetőség van még, de ezek vagy az egyikőnknek nem tetszenek, vagy a másikónknak, amiben meg meg tudnánk állapodni, annak a jelentése nem az igazi… Évek  óta beszéljük, hogy mindketten inkább fiút szeretnénk elsőre, mert egyrészt ő jobban kijönne vele (bár sztem csak fél a kislánytól), én meg mindig is bátyusra vágytam, úgyhogy szeretném ha az én lányomnak lenne bátyja, de most mégis azon drukkolok, hogy kislány legyen a hasamban, mert nem lesz elég 6 hónap arra, hogy találjunk egy értelmes fiúnevet…


folyt. köv.

Örökkékékazég

11 megjegyzés:

  1. miért van sokkal több jo lány név, mint fiú? Elgondolkodtam a fiú neveken en is, de sajnos egy hangzasara sem dobbant meg a szivem...talán az Olivér, ami tetszik, de abbol is egyre több es több van :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Végül mi találtunk egy csodaszép fiú nevet, ezt kb 3 hete írtam, az akkori állapotról. Viszont tényleg sokkal több kedves hangzású lány van, mint fiú, pedig nem is arról van szó, h annyira lányt szeretnénk és tudat alatt ellenállunk, mert pont fiúnak örülnénk inkább elsőre.
      Az Olivér tényleg nem rossz, csak rengeteg van belőle, meg a jelentése sem az igazi, és nekünk az is számít. :)

      Törlés
  2. Fiu nevunk egy volt, lanybol egybol tudtam kettot talalni, ami tetszik. Aztan eleg hamar kiderult, hogy fiu lesz es akkor meg gondolkoztam esetleg tobb neven de nem tetszett semmi jobban. Lanybol Lili es Zsofi tetszik, de amikor szultem akkor az osztalyon 2 Lili mar volt..:D Dani lett vegul a kisfiu. Aztan vegulis voltak meg fiu nevek, amik tetszettek csak nem tudtam elkepzelni a mi gyerekunkhoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hangzásában nagyon szép mindhárom, de én meg azt nem tudnám elképzelni, hogy ne legyen ezeknél sokkal különlegesebb neve a gyermekünknek. :) Meg egyébként az egyik öcsém Dani, az egyik húgom meg Lili (Liána), szóval miattuk sem. :)

      Törlés
  3. A fiúnév tényleg nem egyszerű... :/ Mi a Csongort szemeltük ki magunknak, mert a párom vezetéknevével jól hangzik, plusz az ő keresztnevét is megkapná (szóval Csongor Gergő lenne a keresztneve). Lánynévből sok van, ami tetszik, úgyhogy ezzel emiatt vagyunk bajban... :D De az sem volt egyszerű, míg a Csongort kitaláltuk, most viszont ez már eléggé fix (ergo egyetlen fiúgyerekünk se lesz :D ). Rengeteg borzalmas anyakönyveztethető név van... Előző munkahelyemen kicsi gyerekek között voltam, ott volt egy Brájen, azóta se tudtam megemészteni, hogy szegényt hogyan sújthatták egy ilyen névvel... Ja, és Rikárdó nevű is volt... Jesszus. A Dezső és társaival szintén így vagyok, 8 éve még volt Dezső nevű középsulis iskolatársam, tipikus mai "modern" srác és egyáltalán nem illik hozzá... :/ Amúgy Dezsinek becézték...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rikárdó nálunk is volt az oviban. :D A kisöccse pedig Lajos volt. :D :D Vicces volt a tipikus kis huncut mosolyú 3 éves szőke gyerkőcre rászólni, h "Lajcsika, ezt ne csináld!"

      Törlés
  4. Legyen Nintendó! :D Viccet félretéve, ugyanez volt anno nálam is, egyedül a Gergő tetszett. Végül az apja nevét kapta, így lett Gábor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor már inkább Fradika, az apja még örülne is neki. :D A Gergő nekem is nagyon tetszik, csak annyi van belőlük is sajnos... :/

      Törlés
  5. Teljes mértékben egyet értek azzal, hogy a baba nevének kiválasztásakor ne szóljon bele a világ a szülök döntésébe.
    Én azt hiszem, ebből a szempontból is fordítva vagyok bekötve, ugyanis jóval több szimpatikus fiú nevet tudok felsorolni, mint lányt. :) Elég jól mozgok a magyar keresztnevek világában, köszonhető ez a tíz éves szerepjátékos múltamnak, illetve a 40+ megalkotott karakteremnek. Én is mindig különleges neveket választok a karaktereimnek (tudom, ez nem élő gyerek, de valahol mégis csak az én gyerkőcöm mindegyik^^). Én nagyon szeretem a magyar származású neveket, ha valaha mégis lenne gyerkőcöm, csak magyar eredetű neve lehet, ebből nem vagyok hajlandó engedni. Három kivétel az István, a Saul és a Tódor. Mindig is szerettem a "dor" végződésű neveket, ráadásul édesapám egyik keresztneve is a Tódor. Gyerekként is így szólították, de mikor bekerült gimnáziumba a városba, mindenki a Pétert kezdte szólítani, mert szokatlan és idegen volt a Tódor, így végül az ragadt rá. Nekem is vagy 15 évbe telt, mire rájöttem, hogy a Tódor az igazából ugyanolyan kersztneve, mint a Péter, sőt, gyermekkori beceneve voltaképpen a Tódorból ered. Addig se nagyon kedveltem, ha valakinek kisvagon neve van, de azt hiszem, akkor döntöttem el véglek, hogy ha gyermekem lesz, egyetlen egy keresztnevet adok neki, és ebből sem vagyok hajlandó engedni - tudom, nehéz eset vagyok. De a nevekre visszatérve, az én kedvenc férfi nevem a Zolta, ami szintén ősmagyar név (Géza fejedelem apját hívták így), emellett inkább olyan magyar nevekben gondolkodom, mely a gyökereiről is árulkodik: Kászon, Kund, Kolos, Gyimes. Tetszik még a Szabolcs és Botond is, de ez a Zsolt, Előd, Csaba, Zoltán és Hunor ősmagyar nevekhez hasonlóan annyira tömegnév lett, hogy nem adnám a gyerkőcömnek.
    Lánynevek közül a Hargita tetszik a legjobban, illetve a Hanga. Sajnos utóbbiból már nálunk is rengeteg született az elmúlt tíz évben, pedig a székely emberek híresek a rugalmatlanságáról.
    Bocsi, picit hosszú lett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az sosem baj, ha hosszú. :) Szeretlek olvasni. :)

      Egy keresztnév alap nálunk is, mindkettőnknek egy van, igazából bele sem gondoltunk, hogy több legyen. Szerintem fölösleges, inkább a sokoldalú becézésre megyünk rá, így lesz lehetőség válogatni. :)

      Közben már megtaláltuk a tökéleteset, a fentiek alapján neked nem fog tetszeni, de a mi kritériumainknak tökéletesen megfelel. :)

      Törlés
    2. Az a lényeg, hogy ti szeressétek! :)

      Törlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)