Babavárás #3 - Mindenki terhes...



Régóta tervezgettem már egy olyan posztot, vagy posztsorozatot, ahol családalapítás témában írok. Rólam, illetve rólunk. Általánosságban nem is menne, hiszen bár olvasok én is hasonló témájú blogokat és cikkeket, nem gondolom, hogy túl sok tudás birtokában lennék a témában. Ez a kis sorozat tehát a mi babavárásunkról fog szólni. A reményeinkről és a reménytelenségről, a próbálkozásról, a feladásról, a félelemről, a tagadásról, a szerelemről, az örömről és a bánatról. Minden olyan érzésről, amin az utóbbi majdnem 6 évben átmentünk, és amin sajnos rengetegen átmennek. Fogadjátok szeretettel!



Az előző bejegyzések:





Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor valamire nagyon vágytok, de nem kapjátok meg, a környezetetekben viszont többen is. Legyen szó egy gyerekkori bicikliről, egy drága telefonról, egy csinos ruháról, az áhított fiúról, vagy akár egy állásról. Elméletben ti megtesztek mindent érte, kisebbként jól tanultok a suliban és besegítetek otthon is a bicajért, később lediplomáztok és felkészültök az interjúra az állásért, vagy gyűjtögettek a telefonra/ruhára/házra. Mégsem vár a bicikli a kertben, mindig hozzá kell nyúlni a félretett pénzhez, és az állást is a főnök unokahúga csapja le a kezetekről. Aztán bementek a suliba, vagy beléptek a Facebookra, és azzal találjátok szembe magatokat, hogy csak ti vagytok ilyen bénák. Mert a szomszédgyerek és az osztály strébere is kapott biciklit, a legbutább, bukdácsoló főiskolai csoporttárs egy tök jó cégnél helyezkedett el, Mancika a szüleitől kapott egy lakást, Jolánkának meg az új, milliomos pasija vett egy álomautót.


Ugyanilyen, amikor babára vágyik az ember. Hirtelen mindenki terhes lesz a környezetében, az is, aki akarja a dolgot, és az is, aki nem. Sosem fogom elfelejteni, amikor az egyik barátnőm küldött egy sms-t, hogy x hetes, a pasija épp szakított vele, mit csináljon? Kb egy órája bőgtem, mert épp aznap reggel teszteltem egy újabb negatívat. Összeszedtem magam valahogy és sikerült meggyőznöm, hogy ő sem akarja elvetetni, csak megijedt és minden rendben lesz. De azt persze ő akkor nem tudta, hogy közben belül végig haldokoltam, még ha kifelé vidám is optimista hangulatúnak is tűntem. A Facebook tele volt ultrahang képekkel, vagy kisbabákkal, az utcán csupa kismama jött velem szembe, ráadásul sokszor olyan helyzetekben, amit totál igazságtalannak éreztem. Mert persze annak, aki már alig tud mozogni, akkora a hasa, de cigizik bele a két másik gyerkőc képébe, annak kell három is… Annak is, aki egyszer munkába menet megállított, hogy figyeljek már a babakocsira, amíg beszalad a boltba, mert nem akarja „azt a szart” maga előtt tolni. Kicsit sem döbbentem meg, amikor belenéztem és ott volt benne a gyerkőc is. Max egy hónapos, icipici baba. Az a szar… 


Sosem irigykedtem senki javaira, pasijára, szüleire, helyzetére, semmire. Tudok örülni mások sikereinek és boldogságának, nem féltékenykedek sosem, de ebben a témában nem tudtam uralkodni magamon. Egy idő után ha terhes nőt láttam, már nem gyönyörködtem a pocakjában, hanem fintorogtam. A babavárós filmeken nem meghatódva bőgtem, hanem felhúztam magam. A várandós ismerőseim alig kaptak 1-1 őszinte mosolyt, mert bármennyire is próbálkoztam, nem ment a bájolgás. Ha valaki megkérdezte, hogy mire várunk, mikor szeretnénk gyereket, kivétel nélkül elképzeltem, hogy levágom a fejét és focizok vele egy jót. Dühös voltam, féltékeny és irigy. Szégyellem magam, mert alapvetően távol állnak tőlem ezek az érzések, de azt hiszem, jó, hogy anno ezen így átmentem, és nem gyűjtögettem tovább az indulataimat. Egyszer ezeknek úgyis ki kell törniük, ez esetben pedig minél előbb, annál kevesebb még a fájdalom, így mindenképpen jobb is korán túlesni ezeken az érzéseken.


A férjem egyébként egy igazi csoda, ő ezekben az időkben is mindig bíztatott. Sosem adta fel, mindig pozitívan állt a dologhoz. Mindig megvigasztalt, ha nagyon kiakadtam, és örökké optimista volt. Én pedig imádtam érte!


folyt. köv.

Unknown

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)