Fura dolog ez a 12 hétig
várakozás. Mikor olvassátok, már 15 hetes a babánk, de amikor írom, a 12. heti
UH előtt vagyunk 2 nappal. Ma került ki az 5. bejegyzés, aminek a végén ott
díszeleg a pozitív teszt. Persze ez jelezhet mást is, lehet hibás a teszt,
illetve bizonyos betegségeket is így jelez, de mégiscsak egy „Babavárás” c. sorozatban írom, szóval
nyilván egyértelmű a dolog. Tök fura, mert régebben mindig úgy voltam vele,
hogy nem fogok várni eddig és hamar kikotyogom majd mindenkinek, de idővel
óvatosabb lettem. Nem tudom, hogy a férjem, vagy az eltelt majdnem 6 év
hatására, de tényleg csak azoknak mondtam el idő előtt, akik közel állnak
hozzám. Anno úgy gondoltam, a blogon is azonnal szólok, mert úgyis írnék arról
is, ha ne adj’ Isten, baj lenne.
Az előző bejegyzések:
http://orokkekekazeg.blogspot.com/2017/06/babavaras-10.html
6 vagy 7 bejegyzést írtam meg
nagyon előre, és úgy terveztem, hogy a 12. héten fog kikerülni majd a 7.,
amiben a doki után vagyunk, 8 hetesen. Tehát legalább egy héttel előbb, mint
ahogy végül publikussá tettem. Idő közben folyamatosan ijedeztem, féltem, hogy
baj lesz. Nem volt semmi erre utaló jel, a tünetek nem szűntek meg, a hasam már
a 11. hét elején egyértelmű terhespocak formát öltött, nem görcsöltem, nem
véreztem, semmi rossz dolog nem történt, de mégis ott ücsörgött a kisördög a
vállamon és magyarázott a fülembe, hogy még toljak azon a bejegyzésen, még, még
és még.
El is felejtettem, hogy mikorra
időzítettem végül, aztán ma, a doki előtt 2 nappal írt egyikőtök, hogy most
olvasta és gratulál. Bennem meg megállt az ütő hirtelen, hogy úristen, már
kitettem? 😃 Pedig tényleg semmi okom kételkedni a
gyerkőc létezésében, itt van ő és nagyon jól érzi magát. Csak az anyukájának
ment agyára a várakozás.
Egyébként tök érdekes, hogy ezt a
„vajon minden rendben van-e” parát leszámítva teljesen nyugodt vagyok. Sokkal
nyugodtabb, mint alapesetben. Elég fura élethelyzetbe kerültünk az utóbbi 1-2
hét során. Elvileg van megoldás, de több oldalról is ért csalódás ezekben a
napokban és nem kis dolgokról van szó. Ismerve magamat, folyamatosan a plafonon
lennék, csapkodnék és sírnék, hisztiznék, asztalokat borogatnék és elhordanám a
csalódások okozóit mindennek. Teljesen tudat alatt, de így, hogy itt van a
pocakomban a kisbabánk, egészen másként állok a dolgokhoz. Ha kiderül egy újabb
negatív dolog, amiből tényleg kijutott most bőven, akkor nem fecsérlek időt az
idegeskedésre, egyből a megoldáson gondolkozom. És így, higgadtan átgondolva
semmi nem tűnik akkora problémának, mint amekkorának eddig tartottam volna. Nem
lesz könnyű a következő pár hetünk, ez egészen biztos, de bízom benne, hogy
mire ezt olvassátok, már talán meg is oldottuk a dolgokat. Ha túl leszünk
rajta, mindenképp mesélek, addig maradjon a homályban a jelenlegi szitu.
Nem csak a higgadtság, de az
önzetlenség is jellemző lett rám az utóbbi időben. Eddig sem voltak szerintem
extra nagy igényeim, de azért nyilván költöttem magamra, mindig vettem ezt-azt,
legyen szó ruháról, lakásdekorról, sminkről vagy egy koncertről/színházról.
Amióta tudom, hogy már hárman vagyunk, alig jutnak eszembe ilyen dolgok.
Ruhákat persze nézek és veszek, de csak azért, mert pl az eddigi nadrágjaimba
már nem fér bele a hasam, és a pólóim közül is van pár olyan, ami pont annyival
lett rövidebb a pocak miatt, amennyi miatt már nem tudom hordani. Az is
hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy azóta nem vettem sminket, mert igen. De
összesen 3 darabot, azt is féláras Joy kuponnal, illetve egyet ingyen,
pontbeváltással. A Look Fantastic-ot nem szeretném lemondani, ez az egy
egyelőre marad, de egyébként ha olyan helyen járunk, ahol lehet ruhát kapni,
akkor nem a női, hanem a csecsemő osztályra indulok, és a Krémmánián sem azt
keresem, hogy a legújabb formulás rúzsból érdemes-e venni, hanem hogy melyik
babafürdetőt/pelust/popsikrémet ajánlják a legtöbben.
Mivel a nap nagyobb részében
egyedül vagyok itthon, nagyon sokat dumálok a babához. Reggel-este mindig
köszönök neki, nap közben meg narrálom, hogy most épp pisilni megyünk, most
írunk egy bejegyzést, most megyünk főzni, aztán majd meg is esszük annak egy részét. Nem
szeretem egyébként, ha T/1-ben beszélnek a nők a gyerekükről, és nagyon
remélem, hogy sosem fognak olyan mondatok kijönni a számon, mint „ma jó nagyot kakiltunk, ma mohón ettünk és
sokat buktunk, vagy jön a fogunk és
nem aludtunk eleget, ezért nyűgösek vagyunk”. De most így egymás testében
még igenis szimbiózis van és együtt csináljuk a dolgokat, nem is tudnánk külön.
😊
folyt. köv.
Azért a "nyűgösek vagyunk" részt szerintem nyugodtan bevállalhatod majd T/1-ben :) Hidd el lesz ilyen :) Gratulálok a babához :)
VálaszTörlés