Régóta tervezgettem már egy olyan posztot, vagy posztsorozatot, ahol családalapítás témában írok. Rólam, illetve rólunk. Általánosságban nem is menne, hiszen bár olvasok én is hasonló témájú blogokat és cikkeket, nem gondolom, hogy túl sok tudás birtokában lennék a témában. Ez a kis sorozat tehát a mi babavárásunkról fog szólni. A reményeinkről és a reménytelenségről, a próbálkozásról, a feladásról, a félelemről, a tagadásról, a szerelemről, az örömről és a bánatról. Minden olyan érzésről, amin az utóbbi majdnem 6 évben átmentünk, és amin sajnos rengetegen átmennek. Fogadjátok szeretettel!

http://orokkekekazeg.blogspot.com/2017/04/babavaras-1.html

http://orokkekekazeg.blogspot.com/2017/05/babavaras-2.html

http://orokkekekazeg.blogspot.com/2017/05/babavaras-3.html

http://orokkekekazeg.blogspot.com/2017/05/babavaras-4.html

Az utóbbi 1-2 évben már tényleg teljesen nyugodtak voltunk a témával kapcsolatban. Tudtuk, hogy ha továbbra sem leszek terhes, akkor örökbe fogadunk, igazából csak a lakás-kérdés várt megoldásra. Ahol most élünk, kicsi is és a szomszédok miatt se hoznék ide gyereket. Az egyik nonstop cigizik, folyamatosan jön be az ablakunkon a füst, ráadásul olyan rosszindulatú, hogy tuti verné a falat, ha esetleg éjjel sírna a poronty. A másik kettő a folyosón szintén nem a legnormálisabb, a legkisebb apróságokért is morognak, van, amelyik nem is köszön. A szembe szomszéd jó srác, vele nincs baj, de főként a dohányfüst és a nulla tolerancia miatt, amíg itt vagyunk, biztosan nem foglalkozunk úgy igazán az örökbefogadással sem. Időnként ránéztem 1-2 hasznos oldalra, hogy változott-e valami a törvényben, de lépni nem léptünk.

A házzal kapcsolatban nincsenek nagy elvárásaink. Mindketten nagy kertet szeretnénk, ahol elfér néhány tyúk és egy kecske/csacsi, ez még kialakulóban van. Nem kell kastély, csak mondjuk egy szobával, vagy két féllel több, mint most van, amiből lehet gyerekszobát csinálni. Egyéb apróságok, mint biztonságos lépcső vagy külső lámpakapcsoló már változtathatók, így igazából csak a méret és az ár számít. Meg az elhelyezkedés. Nézelődtünk egy ideig aktívabban, majd kicsit nyögve nyelősen, mert az első 2 megtekintett ház nagyon alatta volt a várakozásainknak és kicsit lelombozott minket.

Februárban a szerelmünk 7. évfordulóját is megünnepeltük egy miniutazás keretében, amit sikerült úgy időzíteni, hogy az első két napban végig úgy görcsölt a hasam, hogy alig bírtam menni, a harmadik napon meg hazafelé minden félórában keresni kellett egy benzinkutat, annyira erős volt a vérzésem. Ettől függetlenül tök jó utazás volt, élveztem minden percét, csak kicsit nyafogósabb, szenvedősebb és cölibátusosabb (létezik ilyen szó?) volt a kelleténél. 😃

Ez akkor a harmadik, viszonylag normális időben lezajló ciklusom volt egyhuzamban, ami nálam tényleg nagy szó, így a kellemetlenség mellett azért valahol örültem is neki, mert rendeződni látszott a helyzet. A következő hónapban persze ez fel is borult, mert 2 nap rózsaszín valami kivételével az égvilágon semmi nem történt. Konstatáltam magamban, hogy ennyi volt, örültem is, mert elég rohangálós hét lett volna, de így nem kellett semmilyen programot lemondani vagy átütemezni emiatt. Tesztelésre nem is gondoltam, az elmúlt 5 és fél év megtanított arra, hogy pár nap miatt tök fölösleges, mert vagy a vásárlás másnapján jön meg, vagy a tesztelés után fél órával. Volt itthon egyébként egy 2 darabos X-epil gyorsteszt, de nem láttam értelmét megint beleélni magam, majd végig bőgni egy reggelt a szokásos látvány miatt.

Amikor eljött áprilisban is az adott dátum és akkor sem volt semmi nyoma a menzesznek, megfordult a fejemben, hogy mégiscsak kellene egy tejberizses pohárka meg egy teszt valamelyik reggel, de annyira féltem a csalódástól, hogy mindig elhessegettem a gondolatot. Illetve sokszor lehetőségem sem lett volna rá, mert nagyon gyakran arra keltem, hogy majd’ bepisilek. Egyébként nem vagyok egy óránként mellékhelyiségbe rohangálós fajta, ha az átlagosnál többet iszom, akkor is max délben megyek egy plusz kört a reggeli és esti rutin kiegészítéseként. Az utóbbi pár napban azonban meglehetősen megnőtt a fürdőszoba és a konyha/szoba közötti útszakasz kitaposása, sőt, többször felkeltem éjjel is erre. Szerintem utoljára kb 3 évesen fordult elő ilyen. 😃 Sosem fájt, így felfázás nem lehetett, de idegesített a dolog. Úgy gondoltam, megint hülye vagyok és csak bebeszélem magamnak, mint tünetet, anno ugyanezt csináltam, de mégis kikészítettem a mosógépre egyik este a kis műanyagot meg a tesztet.

Másnap reggel is rohantam, de így, hogy nem kellett a konyha felé kerülni, még volt időm a pohárkával játszadozni. Szokásos kör, begyűjtés, csapba rakás, mártogatás, mosógépre fektetés, közben befejezés, felállás, kézmosás, törölközés és mivel ennyi idő alatt nagyjából le kellett telnie a szükséges 3 percnek, odanéztem a mosógép tetejére. Aztán felugrottam, mint az őrült a dobozkáért, gyorsan elő a másik teszt, de jó, hogy még nem öntöttem ki, mártogatás, lefektetés, közben hisztérikus zokogás. Mert azon az első kis papírcsíkon bizony két csík volt. Ráadásul bazi erős két csík! 

A másodikon nem annyira erős, halványabb, de szintén egyértelműen kettő pink vonalka díszelgett. Gyorsan lefényképeztem, majd kidobtam mindent, ahogy szoktam. El sem akartam hinni az egészet! Gyakorlatilag egész délelőtt azt a két képet nézegettem a telefonomon, meg közben kb 60x elkezdtem hívni Ciccet, de mindig letettem még a csengés előtt, mert ne telefonon közöljem már. Annyit csináltam, hogy írtam neki egy sms-t, hogy siessen haza. És csak néztem magam elé totál elvarázsolva.

folyt. köv.