Babavárás #31 – Nem akarom, hogy vége legyen!



A várandósság időszaka lelkileg számomra egyértelműen az ambivalens érzésekről szól. Már az első pozitív teszttel a kezemben is egy furcsa kettősség zajlott bennem, egyrészt zokogtam az örömtől, hiszen majdnem 6 év folyamatos kudarcai után elképesztő látvány volt az a 2 csík, másrészt hirtelen iszonyú félelem kerített hatalmába: biztos, hogy akarom én ezt? Aztán jött a hogyan mondjam el ennek/annak/amannak. Nyilván a férjem nem volt kérdés, ő ahogy hazaért a munkából, kapott a képébe egy kismamaruha-rendelést, hogy jók lesznek-e szerinte ezek? Imádtam a reakcióját. :D De a többiek? Anyukám, nagymamám, tesók, barátnők? Azonnal, telefonon? Vagy várjunk a személyes találkozóig, de ki tudja, az mikor lesz és mi van, ha addig beszélünk, hogy a fenébe fogjam vissza magam? Meg egyébként is, mondjam el azonnal, 8 hetesen, vagy várjunk inkább a 12. hétig? Mi legyen a bloggal, írjak erről egyáltalán? Minden mellett és ellen is szóltak érvek, végül úgy gondolom, mindenki a jó időben tudta meg, s nagyon örülök, hogy elkezdtem ezt a sorozatot is írni.






Persze végig voltak bennem kétségek vizsgálatokkal, kelengyelistával, és még ezer dologgal kapcsolatban. Kell-e a nem kötelező vizsgálat, tényleg elég-e 4-5 body, használhatom-e a hajfestékemet, szedjek-e vitamint? Folyton felmerül valami kérdés, amire két nagyon eltérő választ is képes vagyok megfogalmazni, komplett érveléssel, és saját magammal vitatkozom sokszor belül, hogy hogyan döntsek/döntsünk végül.


Jelenleg a legnagyobb dilemmám (ami egyébként hülyeség, mert úgysem tudom befolyásolni) a szülés ideje. Nyilván nagyon várom, hogy itt legyen velünk a kislányunk, és bár néha ijesztő belegondolni, hogy pár hét múlva minden felborul, amit eddig az életünkről és magunkról gondoltunk, de természetesen csodálatos belegondolni ebbe és a lehető legpozitívabb ez a félelem, vagy izgatottság, nevezzük bárminek.


Másrészről viszont nem akarom, hogy vége legyen ennek az egésznek! Biztosan vannak sokan, akiknek valóban teher és rossz időszak a terhesség, de mivel nekem a legnagyobb problémám még mindig csak a gyakori pisilés, meg a túl sok kakaós csiga fogyasztása, számomra ez egy csupa pozitív időszak. Imádom a hasam növekedését figyelni, érezni a mocorgást, legyen szó kisebb, vagy nagyobb helyezkedésről. Fürdök a férjem tekintetében, amikor rámnéz a csillogó szemeivel, és hülyén hangozhat, de azt is szeretem, ahogy idegenek végig mérnek és elmosolyodnak a pocakom láttán.  Szeretem kismamának nevezni magam, szeretem a várakozást, szeretem a tervezgetést, hogy mi, hogy lesz majd a babával. Élvezem az emberek előzékenységét, és a mikorra vagy kiírva?, mi lesz a neve?, és társai kérdésekre is örömmel válaszolok. Szeretem a gondolatot, hogy hamarosan anyukává és apukává válunk, meg azt is, hogy anyukám nagymama lesz. Előre imádom Liza leendő keresztanyukájának a reakcióját, ha megkérjük majd erre a feladatra. Szeretem várni a kislányunkat, szeretem ezt az időszakot. Szeretek terhesnek lenni.


Persze a terveink szerint még jó párszor lesz részem ebben az örömben és őszintén bízunk benne, hogy könnyebben és gyorsabban fognak majd megfoganni a többiek, de ha lehetnék strucc-politikus, szívesen megállítanám most az időt, hogy élvezhessem még ezt az időszakot, és ne legyen behatárolva egy 2-5 hetes időintervallumba a terhességem ténye, hanem maradhassak még egy kicsit tovább várandós, mert ez maga a csoda.



folyt. köv.

Örökkékékazég

2 megjegyzés:

  1. Számomra is a legszebb időszak volt. :)
    De ne aggódj, ezután jön csak a drága kicsi Liza baba.
    Na majd akkor akarod csak az időt igazán megállítani.
    Nagyon tetszett az írásod,átéreztem minden mondanivalóját. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most, hogy Liza lassan 2 hónapos lesz... valóban őt is lekötözném, h maradjon még icipici egy darabig, de én alig várom, h újra terhes lehessek. Nem csak a cél érdekében, én tényleg imádtam az egészet, mind a 41 héten. 😊

      Törlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)