A svédasztalos étterem pszichológiája



Kép INNEN
A férjemmel mindketten nagyon családcentrikus emberek vagyunk, így szeretünk saját hagyományokat kialakítani, amik évről évre visszatérő programokká, szokásokká válnak. Többek közt ilyen hagyomány a 2 évfordulónk megünneplése is: szeptemberben, a házasságkötésünk napján mindig a Dunán hajózunk Esztergomba, eszünk valamit, aztán vissza hajóval, az összejövős, februári jeles napon pedig Királyrétre szoktunk elmenni a Fáradt Vándor svédasztalos étterembe ebédelni. Mivel mindketten betegek voltunk, idén a hajókázás kimaradt, így úgy döntöttünk, helyette elmegyünk degeszre enni magunkat. Többször mondtam már ott Ciccnek, hogy ha valamilyen gasztro témájú szakdogát kellene írnom, tuti, hogy oda ülnék be pár napra figyelni, de mivel nincsenek ilyen irányú terveim, inkább összefoglalom egy bejegyzésben az észrevételeimet.



 A vendégeket 4 fő csoportba sorolnám: a mindent bele!, a finnyás, az átgondolt, és aki nem hiszi el. Ja meg a bunkók, de azok mindenhol vannak, így nem emelem ki őket. :D 


A leggyakoribb a mindent bele! típus. Emberünk tudja, hogy a 2100 ft-ot kifizetve bármiből ehet bármennyit, és ki is használja ezt a lehetőséget. A fenti képen látható egy átlagos napi menü, ennél kevesebb féle kaja soha sincs, csak mások. Szóval van bőven választék, amit ő nem úgy értelmez, hogy vagy ezt eszi, vagy azt, ez fel sem merül, csak a sorrenden agyal kicsit. Az igazán menők a levest át is ugorják, hogy ne foglalja feleslegesen a helyet, de azért az átlag abból is kóstol egyet. Mindenből lehet enni bármennyit, így már az első körnél úgy pakolja meg a tányérját, ahogy jobb éttermekben a fatálakat szokták, 6 féle hússal, többnyire köret nélkül. Befalja, majd megy az újabb körére, ahonnan szintén emeletes tányérral tér vissza. Az edzettebbeknek belefér egy harmadik kör is, amit szintén lelkiismeretfurdalás nélkül tud le, és ha láthatóan szenved a mennyiségtől, akkor is megeszi az utolsó falatot is a tányérján. Pár perc pihi után jöhet a desszert is, sokszor újra olyan mennyiségben, hogy csoda, hogy a tányér kibírja.





A finnyás típus mindent megkóstol, nagyon kis mennyiségben, majd az alapján eldönti, hogy mit szeretne ténylegesen megenni, és második körben abból hoz egy normál adagot. A furcsa párosításoknak köszönhetően biztosan olyan fogást is kihagy, ami egyébként ízlene neki, de persze a milánói után furcsa a csülökpöri, így egyértelmű, hogy egyiket sem fogja majd választani. Olyat is láttam már, aki a neki nem tetszőt visszatette a nagy tálcára, mondván, hogy ha ne menjen kárba a kaja. Ő már valószínűleg nem emlékszik az óvis gyümölcsosztásokra, amikor minden második mondatunk az, hogy „amit megfogtál, vedd is el!” Vagy csak nem volt olyan szuper óvónénije, mint én, haha. :D





Gondolkodom, tehát vagyok! – ezt is sokan átültetik a svédasztal fogalmába, így kiaknázva gyomruk minden férőhelyét. Hasonló munkát végez, mint az első csoport tagjai, de előre tudja, hogy hogyan tuszakolja magába az embertelen mennyiségű kaját. Pici leves, hogy beinduljon a dolog, majd előételnek sovány húsok, meg némi rántott gomba, utána a zsírosabb sültek, majd a pörköltök, szaftos, zsíros fogások, és végül – csak, hogy éhen ne maradjon – még egy kis gomba. 10 perc pihi után jöhet a desszert, amennyit nem szégyell kiszedni.





Az utolsó típus a kétkedő. Beül, választ egy levest, megeszi, majd áll a kaják előtt és nem hiszi el, hogy tényleg bármiből vehet. Többnyire kiszed egy, max kétféle kaját, azt megeszi, közben irigykedve nézi a társa választását, de nem mer újabb adagot szedni. Ha picit bátrabb, akkor megkérdezi, hogy szabad-e, és nagyon meglepődik a beleegyező válaszon, de mivel még akkor sem hiszi el, hogy tényleg bármit megehet, minimális második adagot szed magának. Persze valaki annyira kételkedik, hogy be sem megy a helyre, mert úgyis van valami turpisság az egészben…


Kb 10 alkalommal ettünk itt, és máris egy fél szakdoga meglenne belőle. Milyen tanulmányt írhatna a néni, akit az elmúlt 6 évben mindig ott láttunk sürögni-forogni. :)


Ti melyik típusba tartoztok?
Zabáltok, amennyi belétek fér egy ilyen helyen, vagy szégyenlősen viselkedtek? :)

Örökkékékazég

4 megjegyzés:

  1. Tartok tőle, hogy én egyik általad felsorolt típusba sem tartozom :) Évente egyszer-kétszer megyünk el ilyen éttermekbe enni (általában a Trófeában kötünk ki, vagy a házassági évfordulónknál a Wasabiban), de mindig megfontoltan étkezem és nem vesztem el a fejem. Csak azért, mert pár ezer forintért annyit ehetek, amennyit szeretnék még nem jelenti azt, hogy ki kell ennem a tulajt a vagyonából :P Csak azokból az ételekből veszek, amiket tényleg szeretek és jobbára csak csipegetek innen-onnan, hogy minél több ízt kipróbálhassak. Erőltetni sem szoktam az ételt, ha jól laktam akkor aznapra befejeződött számomra a falatozás :) Engem egyébként pont a levesek csábítanak a legjobban, mert hatalmas leves imádó vagyok ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem szoktam többet enni annál, mint ami jól esik, egyedül az első alkalommal szaladt el kicsit a ló. :D A sok leves viszont nekem nagyon érdekes, nem szoktak furcsa keveredések lenni utána a hasadban? Én tuti nem bírnék kétféle levest sem megenni egymás után. :)

      Törlés
  2. van egy olyan típus is, aki azt figyeli mások mit csinálnak, ahelyett, hogy tömné az arcát és magával lenne elfoglalva, ez a legidegesítőbb

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Betti!

      Senkire sem mondtam, hogy idegesítő lenne, sőt... Nem azért szeretem az embereket figyelni, hogy nevessek rajtuk, hanem mert élvezem a különbözőségeket. Szerintem csodálatos, hogy mennyire mások vagyunk! Pedagógusként nem is tehetném meg, hogy ne figyeljek az emberekre. :)

      Tudom, akadnak olyan emberek, akik senkire sem figyelnek, csak nyomulnak előre, ezen a helyen is előfordulnak olyanok, akik nem kivárják, amíg szed a másik, hanem már-már fellökve, odanyomulnak az adott pulthoz. Említettem is őket, erre utal a "bunkók mindenhol vannak" mondat. :)

      Egyébként a mondatot nagybetűvel kezdjük, a mondatrészek közé vesszőt teszünk, a mondat végére pedig valamilyen írásjel is dukál.

      További szép napot! :)

      Törlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)