Jézus Krisztus Szupersztár



A rockopera, az ősmusical, Tim Rice és Andrew Lloyd Webber (egyik) legjobb alkotása, a Jézus Krisztus Szupersztár. Az 1973-as film óta rengeteg színház repertoárjában szerepelt és szerintem kevés az olyan színpadi színész, aki valamilyen módon ne kötődne hozzá. A témaválasztás bátor, ugyanis a passiótörténet megmutatásával szerintem a legendás szerzőpáros sem gondolta volna, hogy ennyi embert megmozgat. Nem ástam bele nagyon magam, de gyanítom, ennek ellensúlyozására is választottak a főbb szerepekre rockzenészeket

Ha kíváncsiak vagytok rá, milyen apropóból írom ezt a bejegyzést, mindenképpen olvassatok tovább! :)
 
A filmen kívül néhány évvel ezelőtt a Madách Színházban láttam már a darabot, ami sajnos azóta lekerült a repertoárról, pedig zseniális volt. Igazán megrázó, sírós-zokogós rendezés volt az, nagyon sajnálom, hogy már nem játsszák, mert biztosan megnézném még párszor. :)

Na de most nem erről szeretnék írni, sokkal inkább a július 17-i előadásról, mely a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon volt látható a Győri Nemzeti Színház művészeivel és rendezésében. A nagy meleg ellenére nagy kedvvel és kíváncsisággal érkeztem a darabra.

 
A színészek közül csak a Jézust alakító Szomor Györgyöt ismertem. Nem, nem jó szó ez ide. Az „ismerem” nem fejezi ki azt a tiszteletet, szeretetet, rajongást, amit iránta érzek. Viszonylag sokszor láttam már őt, sokféleképpen: koncerten és színházban, szervezőként, rendezőként, fellépőként, színészként, énekesként.  Minden egyes alkalommal elvarázsolt a hangjával és a kiállásával. Fantasztikus színész és énekes, bátran ki merem jelenteni, hogy az ország legjobb 3 férfihangja között van. Ez nem azt jelenti, hogy a harmadik, hanem azt, hogy nem tudnék választani. :) Imádom, hogy csoda tisztán énekel, de mégsem azon a musicalszínészes már-már nőies tenorhangon, hanem igazi, férfias hangszínt mutatva. Most sem kellett csalódnom benne, remekül játszott, hibátlanul énekelt és bevallom, az eddig látott Jézus-ábrázolások közül kiemelkedő, sem élőben, sem videón nem láttam az övénél jobb megformálást.


Júdás, a másik főszereplő (bár írhatnék nyugodtan egyetlen főszereplőt is, mert ez is a darab különlegessége, hogy sokkal inkább az ő szemével nézhetjük végig Jézus utolsó napjainak történéseit). A szerepben Sándor Pétert láthattuk, akivel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Fantasztikus hangszíne van, ő is igazi pasis hang és alapvetően nem énekelt rosszul, de sokszor elvitték az érzelmei (vagy a 40 fokos hőség, ami még este 9-10-kor is tombolt) és nem jött össze neki néhány hajlítás, rekesztés, vagy éppen fejhang és normál énekhang közti váltás. Nem mondom, hogy rossz volt, mert nem, de meggyőződésem, hogy megy ez neki szebben is máskor, de aznap este valamiért nem volt kiemelkedően jó – amit viszont elvárna az ember lánya a legtöbbet színen lévő karakter alakítójától. A színészi játéka viszont kifogástalan volt, szuperül beleélte magát a szerepbe, remekül táncolt, lendületes volt és férfias. Igazi rocker-Júdás lett volna, az az igazi „szexi rosszfiú” kategória, de sajnálom, hogy hangilag nem nyűgözött le úgy, ahogy vártam.


A harmadik fő karakter Mária Magdolna, akiről nem szeretnék sokat írni, mert nem éppen pozitív a mondandóm vele kapcsolatban, és nem szeretnék senkit megbántani a véleményemmel. Mózes Anita megformálásában semmi nem tetszett igazán, az alapvetően szép hangszíne neki sem érvényesült, egy-két sor konkrétan rikácsolásnak hatott. Nem tudom, hogy a rendező mennyire szólt bele a viselkedésébe, de nekem az sem tetszett, túl prostis volt. Sokkal tisztább ez a karakter, mint ahogyan ő megformálta, az egyetlen kis romantikus jelentben is úgy simogatta Jézust, mint aki mindjárt ráugrik és megerőszakolja… Nem tudom, nekem ő nagyon sok volt mind hangilag, mind játékilag. Egy momentumát viszont muszáj kiemelnem és ezt már pozitívan: mikor Pétert szembesítette azzal, hogy valóban elárulta Jézust, úgy énekelt, hogy tátott szájjal figyeltem és kérdeztem magamban: hol volt ez az angyali hangja eddig? Szóval tényleg jó alapanyaggal dolgozik ő is és biztosan nagyon tehetséges, de valahogy ez a szerep nem neki való.


Mindenképp szeretném kiemelni a Heródest játszó Forgács Pétert, aki egyben a darab rendezője is volt. Mesés volt a jelenetében, pont olyan, amilyennek lennie kellett. Sem az énekébe, sem a játékába nem tudok belekötni és nem is szeretnék.


A rendezéssel kapcsolatban is jó véleménnyel vagyok róla, remekül összeállt a darab és kifejezetten szerettem, hogy sokkal kevésbé volt vérengzős, mint a Madách-beli megvalósításban. Itt nem volt korbács, csak számolták az ütéseket, kevésbé lett összemaszatolva pirossal a fehér ruha, Júdás nem akasztotta fel magát, csak meglebegtette a kötelet (erre még kitérek később) és nem éreztem azt a darab vége felé közeledve, hogy legyen már vége, mert nem bírom ezt nézni… Ehhez kapcsolódva viszont kevésbé is sikeredett meghatóra, míg a már sokat emlegetett pesti kőszínház darabjának utolsó 20 percében nem tudtam abbahagyni a bőgést, így most egy könnycseppet sem tudtam kipréselni magamból. Szóval elég kettős érzés van most bennem ezzel kapcsolatban, ezért is vártam a poszt megírásával néhány napot, vártam, hogy leülepedjenek bennem kicsit a látottak.

A jelmezek és a zene kifogástalanok voltak, imádtam a kockás ingeket, a bőr- és farmernadrágokat, a zenekar pedig hibátlanul játszotta végig a majd' három órás előadást.

Alapvetően azt mondom, megérte elmenni, mert jó program volt, remek rendezés és Szomor illetve Forgács mindenért kárpótolt, de mégsem éreztem elsöprő katarzist lefelé a nézőtérről.


Három rövid gondolatot hagytam a végére:

Az egyik a már említett Júdás felakasztja (illetve nem akasztja fel) magát jelenet. Mikor nekiültem a bejegyzés írásának, rákerestem a győri színház honlapjára, egyrészt szereposztásért, másrészt fotókért. Másra is akadtam a keresőben, amire nem is számítottam, méghozzá egy ijesztő címre: Vizsgálat indult a színházi önakasztás ügyében. Röviden annyi a történet, hogy nem megfelelően tekeredett a színész nyakára a kötél az ominózus jelentben, ami szerintem elképesztő, hogy megtörténhet. Sok darabban akasztanak, szerintem ez a „legnépszerűbb” színházi gyilkolási és öngyilkolási módszer Magyarországon. Döbbenetes, hogy megtörténhet, hogy valami probléma van ezzel a díszlettel és akár a színész életébe is kerülhet ez a dolog. :(

A másik a Szabadtéri Színpaddal kapcsolatos észrevétel: normális az, hogy az ember a kibírhatatlan hőségben a 370 ft-os ásványvizet kell, hogy magára locsolja, hogy kibírja azt? Persze lemehettem volna a mosdóba, végigállhattam volna a 20 perces sort és locsolhattam/vizezhettem volna magam a csapból is. Sőt, vihettem volna magammal otthonról is vizet erre a célra (amit legközelebb valószínűleg meg is fogok tenni, ugyanis a fejemre borítani tök mindegy, hogy felmelegszik-e a táskámban a lötty, a lényeg, hogy vizes legyek tőle). De akkor is, olyan nehéz lett volna beszerezni egy adag zacskós vizet és osztogatni az embereknek belőle 1-1 darabot? Értem én, hogy fizetni kell érte, és persze jobban járnak így, hogy majdnem 400 ft-ért vásárolta mindenki a fél lityis vizeket a büfében, de nem hiszem, hogy egy ilyen szinten működő, szinte mindig teltházas helyszín büdzséjébe ne férne bele, hogy kicsit tegyen a nézők egészségéért (mert az este 10-kor fennálló 35-36 fokos hőség már igenis az egészségtelen kategória, ami ellen tenni kell).




A harmadik észrevétel pedig három nézőtársamra vonatkozik, akik biztosan nem olvassák most ezt (ha gonoszkodni szeretnék, igazából ki sem nézem belőlük, hogy tudnak olvasni…), mégis ki szeretném írni magamból a dühömet. Szóval azt gondolná az ember lánya, hogy ha a JÉZUS KRISZTUS Szupersztár c. darabra látogat el, akkor többnyire vallásos, vagy legalábbis elfogadó/befogadó/nyitott emberkék ülnek a nézők között. Na ehhez képest a tapsrend előttem néhány sorral abból állt, hogy amikor Gyuri (Jézus) megjelent a színpadon, (akitől mint már írtam, kifogástalan produkciót láthattunk/hallhattunk), mindig erőteljes fújolást hallattak, amikor pedig Péter (Júdás) jött előre meghajolni, visítottak, mint az újévi malac. A visítást még meg is értem, de komolyan ennyire gyökér valaki, hogy egy ilyen darab címszereplőjére ilyen megnyilvánulást enged meg magának? Minőségi kritérium nem lehetett a dologban, tehát tuti (anti)vallási meggyőződésen alapult a fújolás. De akkor könyörgöm, miért jönnek el erre a darabra? Csak a szupersztárt látták a plakáton? Vagy csak a  rockzene vonzotta őket ide? Ha az első válasz jó, akkor tényleg nem tudnak olvasni, ha a második, akkor javasolnám, hogy a jövőben a Tankcsapda koncertjeit látogassák, azok is fantasztikusak és még olyan zavaró karakterek sincsenek ott a színpadon, mint itt… :(

  
Kicsit agresszívre váltottam így a végére, mert tényleg borzasztó dühítő volt a három jómadár reakciója, de nem szeretném, hogy így legyen vége a bejegyzésnek, úgyhogy még egyszer leírom, alapvetően remek előadást láthattunk, A női főszereplőt leszámítva igényes volt mind a rendezés, mind a színészek munkája és ha győri lennék, vagy legalábbis közelebb laknék a városhoz, biztosan megnézném őket a kőszínházban is. :)

A képek a Győri Nemzeti Színház Galériájából származnak, IDE kattintva elérhetőek.


Ti szeretitek ezt a darabot? Van valamilyen élményetek vele kapcsolatban?

Örökkékékazég

6 megjegyzés:

  1. Szia Betti! (remélem nem baj a tegezés :) )
    Örömmel láttam, hogy felkerült egy JKSZ "kritika". Nagy színházrajongó vagyok, győri révén, rengetegszer járok a Győri Nemzeti Színházba, és ezt a darabot már 10x volt szerencsém látni más és másféle szereposztásban :) Azért írok, hogy kifejezzem részben az egyetértésemet. :) Szomor György fenomenális, az elmúlt 10 alkalomból 10/10 pontosra mondanám a produkcióját, amit nyújtott, ha pontozhatunk. Sándor Péter nekem személyes kedvenceim között van a győri színházból, sajnos én is hallottam már kicsit rosszabbul énekelni, de hát mindenkinek lehetnek rossz napjai, viszont amikor nem egy ilyen van, csillagos ötös a teljesítménye, legelőször a Sakk-ban láttam szintén itt Győrben, és első percben levett a lábamról a hangi adottságaival. :) Sajnálom, hogy Mária Magdolna szerepében csalódtál, ha fogalmazhatok. :) Nekem különösebb bajom nincs Annával, de ez a szerep szerintem sem neki való. Elénekli, de én személy szerint a másik szereposztást Mózes Anitával imádom!! Ha egyszer van rá lehetőséged, mindenképpen nézd meg vele is! :) (itt jegyezném meg, hogy a képen, amit hozzá tettél, nem Anna van, hanem Anita, nem tudom, hogy véletlen-e, csak gondoltam szólok :) )
    Sajnos nekem az egész darabban pont a Forgács Péter féle Heródes nem tetszik...:( Nekem valahogy elüt a darab összképétől, de ízlések és pofonok :)
    Végezetül egyetértek abban hogy egy remekül összerakott darabot láthat a néző, és csak ajánlani tudom, hogy akinek van rá lehetősége, nézze meg! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Először is egyáltalán nem baj, ha tegezel, és élnék én is ezzel a lehetőséggel. :) Természetesen mindenkinek lehetnek rossz napjai, az én kedvenceim is van, hogy nincsenek formában. :) Azt megmutatta Péter, hogy tud ő, ha akar/nincs 40 fok/nem fáradt/stb. ki tudja, milyen bajai voltak még aznap, simán lehet, hogy több fagyit evet a kelleténél, vagy épp fájt a hasa. :D Ezen az előadáson nem volt formában sajnos, de nagyon szimpatikus volt egyébként. A kép és a női nevek... Természetesen rosszul írták ki a szabadtér honlapjára a szereposztást, de ezt már kijavítottam. Anita volt. Sajnos nem nyerte el a tetszésemet, bár a végefelé - ahogy írtam is fent - tényleg csodaszépen énekelt, előtte viszont elviselhetetlenül. Lehet, hogy neki is sok volt a fagyi. :D :D A játéka pedig tényleg nem tudom, hogy a rendező hibája-e, vagy saját kútfőből viselkedett így, de számomra visszataszító volt. Heródes - akármilyen passió témájú filmet/darabot megnézel - egy bolond karakter, aki minden adaptációban ilyen. Érdekes egyébként, hogy a József és a színes szélesvásznú álomkabátban is a Fáraó az, aki Elvis-imitátorként feldobja a darabot. Valahogy ezek az uralkodók ilyen őrült karakterekre sikerültek. :D

      Köszönöm a véleményed, a hozzászólásod, örülök, hogy vannak rajtam és az ismerőseimen kívül si ilyen bolondok, akik képesek ugyanarra beülni 10-szer is. :)

      Törlés
  2. 17-én Mózes Anita játszott, nem Baranyai Annamária.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az észrevételt, javítottam. Újabb fekete pont akkor a szabadtéri színpad szervezésének, ugyanis az oldalon Baranyi Annamária neve volt feltüntetve... :(

      Törlés
  3. Hello! Azt ne feledjük már el tényleg, hogy 40 fokban dolgoztak, nulla oxigénnel. Kicsit tényleg nehézkes lehet úgy az éneklés. Mária Magdolna meg prosti volt anno is, bárhogy próbáljuk szépíteni. Szóval lehet vitatkozni játékstílussal, de ha egyszer az, akkor az.

    VálaszTörlés
  4. Mária Magdolna valójában egy prosti volt, így színészi alakítás nekem bejött volna, ha hangilag is megfelelő lett volna, de sajnos nem. Azon az egy duetten kívül, kvázi inkább szenvedés volt. Ahigy a Júdást alakító fiatal ember is csalódást okozott. Többet kellene a hangképzéssel és kevesebbet a kocka hasra gyúrással töltenie. Szomor, Forgács szuper jók voltak, hozták a Tőlük megszokott magas minőséget. Nekik is 40 fok volt. Ezt hívják szakmai alázatnak és profizmusnak.

    VálaszTörlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)