Hogyan NE jelentkezz egy nyereményjátékra?



Szeretek nyereményjátékokat szervezni. Élvezem összeállítani a csomagot, jó dolog kitalálni, hogy melyik platformon indítsam útjára a dolgot, és azt is, hogy milyen feltételeket szabjak a jelentkezőknek. Élvezem olvasni a kommenteket, amivel ringbe szálltok a nyereményekért, szeretem látni, hogy pörög ilyenkor az adott hely komment részlege. Szeretek sorsolni is, bár nem alakult még ki egyetlen bevált módszer, így mindig máshogy kerül egy név a lista élére. Kihirdetni is szeretem a nyertest, ezt ugye általában a Facebookon teszem meg, a sorsolós videóval egybekötve. Az egyik kedvenc részem, mikor megírom az e-mailt a szerencsésnek, majd amikor válaszol. Szeretem a kis kártyát megírni és a borítékot is megcímezni. Ilyenkor általában kiesik a kezemből az irányítás, mert Cicc a „postásom”, de amíg nálam a gyeplő, mindent élvezek és szeretek ebben az egész folyamatban. 5 dolgot leszámítva…


1. A szövegértés hiánya. Ha videóban indítom a játékot, elmondom a feltételeket, ha írásban, akkor leírom. Azt, hogy ki hány éves, kapott-e engedélyt, ha kiskorú, illetve van-e a magyar lakcíme, nyilván nem tudom ellenőrizni, előbbit egyáltalán, utóbbit az értesítésig. Ezt felesleges is leírni a jelentkező kommentekben, hiszen ezek előfeltételek, ezek nélkül felesleges is indulni. Ezen felül általában két dolgot szoktam kérni a jelentkezéskor: egy e-mail címet, amin értesíthetem a nyertest, és valami egyéb dolgot (pl.: 3 mondat a kedvenc termékedről, kérdés egy videóhoz, milyen néven követsz itt-ott, stb.). 2 részből kellene állnia tehát a kommentnek, ehhez képest a jelentkezések közel egyharmadából az egyik összetevő hiányzik. És most nem arról beszélek, aki véletlenül elfelejti, aztán azonnal pótolja, meg nem is arról, akinek jelzem, hogy lemaradt valami és pár órán belül visszaír. Nem. Én azokra a kamikaze játékosokra gondolok, aki azt se tudják, ki vagyok, mi vagyok, csak úgy gondolják, hátha nyernek, jelentkeznek mindenre, ami szembejön velük, de vissza se néznek később, ezért nem is találkoznak a kommentemmel, amiben figyelmeztetem őket a mulasztásra. Ezzel persze maguktól veszik el az esélyt, hiszen ha két feltételből egy hiányzik, akkor nem veszem be a sorsolásba az illetőt. Szintén szövegértés, amikor pl. pár hónapja 3 körömlakkcsomag közül lehetett választani egy adott Facebook-poszt alatti kommentben. Kb 20 helyen kaptam jelentkezéseket, gyakorlatilag azzal telt az a hetem, hogy napi 15-ször leírtam, hogy „Kérlek, a LINKELT BEJEGYZÉS ALATT jelezd a részvételi szándékot.” Aki nem talált el oda, azt nem vettem figyelembe. Pedagógus vagyok, a következetesség mintaszobra. Bocsi. 


A kép forrása: ITT


2. Nyalás. Nem a kedves dicséretre gondolok, és nem is arra, hogy gyakran kommentelő, számomra ismerős nevek írnak valami kedveset. Az sem baj, ha „új vagyok, de nagyon tetszik, amit csinálsz”. Nem, ezek tök jól esnek és abszolút nem veszem smúzolásnak. De amikor kihirdetek egy játékot, és egy addig totál ismeretlen, sosem kommentelő, ráadásul új követő elkezd nekem privátban személyeskedni, elmeséli a hányattatott gyerekkorát, meg hogy mennyire vágyik éppen arra a cuccra, amit készülök kisorsolni, attól a gyomrom forog. Az milyen már, hogy én 900 feliratkozóval több szavazatot kaptam a „Ki a kedvenc bloggered?” kérdésemre, mint Viszkok Fruzsi a 166.000 követőjével? Ne szórakozzunk már! :D Természetesen ezeket a jelentkezőket nem zárom ki, hiszen nem követtek el semmilyen szabály elleni vétséget, de van, hogy ellendrukkolok. Nyert már ilyen egyébként, természetesen maradt is ő a nyertes, de – bár ezt nem éreztettem vele – nem ajándékoztam akkora örömmel, mintha egy szimpla jelentkező lett volna.


3. Fenyegetőzés.Ha nem én nyerek, leiratkozok/kikövetlek/nem foglak olvasni/elveszítesz egy olvasót/elveszítesz egy nézőt.” Szerencsére nem gyakori, de kb minden 3. nyereményjátéknál előjön egy ilyen szociopata. Egyrészt nem értem, másrészt remélem, az összes ilyen le is iratkozik és nem jön többet a közelembe, mert inkább legyen kevés, értelmes olvasóm/nézőm, mint sok más. Nem sértenek szabályt ezek a jelentkezők, de mivel mind a termékek, mind a postázás saját költségen megy, nem vagyok hajlandó rájuk bármit is költeni, így ki szoktak maradni. Előfordult, hogy válaszoltam is, és megkértem az illetőt a távozásra, szerencsére így is tett.


4. „Osztva. Legalább 5 éve nem láttam ilyen feltételt egyetlen játéknál sem, mégis rajtunk maradt a Facebook fénykorának legidegesítőbb és értelmetlenebb dolga. Köszönöm, ha megosztjátok a bejegyzéseimet, legyen szó játékról vagy bármi másról. Ez jó, hiszen új emberekhez jut el a mondanivalóm, és mivel csupa okos, értelmes olvasóm van, biztosan az ismerőseitek is azok, ergo még több értékes tagja lesz a közösségünknek. Viszont az „osztva” kommentektől feláll a szőr a hátamon. Értelmetlen, felesleges, ráadásul ha nem ez a feltétele a játéknak – márpedig ezer százalék, hogy nem :D –, akkor megint ott tartunk, mint az első pontban: felesleges energiát feccöltünk mindketten a semmibe. Szokjunk már le erről, légyszi!




5. Csalás. A legdühítőbb és gyomorforgatóbb dolog, amivel valaha találkoztam játékoknál. Már második alkalommal fordul elő, hogy egy személy, több kamu profillal áll neki kommentelni. Álnevekkel, hamis e-mail címekkel. Ráadásul bután csinálja, hiszen amikor pl. az előbb említett körömlakk-csomagos játéknál, ugyanazért a csomagért szállt harcba, hasonló hangzású névvel, ugyanazzal a Fb borítóképpel, egy fél óra leforgása alatt 6x, az rohadt átlátszó. Természetesen kizártam a játékból, hiszen undorító, ahogy el próbálta venni az esélyt a tisztességesen játszóktól. Ugyanígy tettem ma is, mikor szintén fél óra alatt érkezett szintén 5 vagy 6 komment, konkrétan ugyanazzal a szöveggel. Gyerekek, ne nézzük már hülyének a másikat! Komolyan elhiszi az, aki ilyet csinál, hogy nem fogom észrevenni és több esélye lesz? Komolyan?? Na ne már! :D


Ha ti is láttatok már hajmeresztő vagy csak szimplán idegesítő dolgokat a nyereményjátékoknál, ne tartsátok magatokban! :)

Örökkékékazég

11 megjegyzés:

  1. A Facebookot én azért szeretem jobban, mert facebook profilja az embereknek egy van, max kettő, de 4-5 nem nagyon. (bár lehet le vagyok maradva)

    Nálam egyszer volt egy öntudatos picsa, már bocs, aki konkrétan kijelentette privátban, hogy neki kell nyernie. Azannyát az önbizalmának

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nálam pont Facebookon volt először ilyen. Vagy legalábbis ott szúrtam ki először. :D

      Vékony a határ az önbizalom és a beképzeltség között... :D

      Törlés
  2. Jajj istenem,nagyon nevetek :D
    Milyen emberek vannak... :D
    Erre azt találtam ki múltkor, hogy a következő nyereményjátéknál,azok között foguk sorsolni,akik a nyereményjáték kezdetéig csatlakoznak vagy a blogon vagy a Facebook-on. Nem szórakozunk ilyenekkel... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is volt már, hogy csak az ismerős nevű emberkéket vettem számításba. :) Kevesen vagyunk, aki 2x kommentelt már, arra emlékszem, így simán megoldható. :)

      Törlés
  3. Hát ezen kibuktam, hogy "mertakkorleiratkozikhanemőnyer". Eskü, nem hittem, hogy ilyen létezik. Na, nekik sok sikert kívánok a való világban, ez nem így működik. :D
    Szuper poszt lett, ezeken még eddig nem gondolkodtam el, de minden szavával egyetértek, köszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képzeld el, hogy ül egy CBA árufeltöltős állásinterjún, és közli, hogy ha nem őt veszik fel, akkor sose vásárol többet ott. :D

      Törlés
  4. Az emailes hibát bevallom Én is elkövetem , bár Én nem kamu emaileket gyártok , csak a DM boxnál szoktam anyuéról , tesóméról jelentkezni , (hozzáteszem így sem kerültem még be sosem). A nyalizást én sem bírom , mégis az a meglátásom , hogy sajnos vannak olyan bloggerek /vloggerek akiknek ez bejön. Mikor nem látom a sorsolást , csak a nyertes nevét akkor mit gondoljak..számomra nem hiteles.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hiteltelen szerintem is, nem véletlenül szoktam az esetek 90%-ában videóban sorsolni. :)

      Törlés
  5. Szia!

    Az én blogom, nemrég indult, és mivel a későbbiekben majd nálam is lesznek nyereményjátékok, lenne egy kérdésem. Ennek a bejegyzésnek a linkjét bemásolhatom az én blogomra?

    VálaszTörlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)