Sleek paletták




Pár hónapja írtam egy bejegyzést egy magyar webshop két húzómárkájáról, amiben említettem, hogy az agyonhype-olt Sleek-palettákban sem látom a minőséget, amit annyian igen… Akkor azt mondtam, próbálgatom mindkettőt, ami van nekem, egyrészt, mert az egyik akkor még teljesen érintetlenül állt a fiókban, másrészt pedig mert két teljesen különböző palettáról van szó, az egyik csupa fényes színt, míg a másik csak matt festékeket tartalmaz. Lássuk is őket közelebbről!



A két paletta tehát a The Original 594 és az Ultra mattes V2 731. Nem szeretnék mindenre kitérő tesztet írni egyesével, így az általános Sleek-jellemzőket letudom itt az elején gyorsan. Jó minőségű, erősen záródó csomagolása van mindkettőnek, letisztult, számomra unalmas fekete színben. A műanyag matt hatású, rajta fényes festékkel a márka megnevezése. Belül nagy, jó minőségű tükör, ami az esetek többségében megmarad úgy, ahogy beállítjuk, tehát utazáshoz ideális lehet(ne). A színek összeállítása nem kiemelkedően jó, a fényessel nem tudnék teljes sminket készíteni, mert nincsen benne kiemelő szín. A másik ilyen szempontból jobb, mert van fekete és világos szín is benne.





Mostantól külön veszem őket, jöjjön elsőként a fényes paletta. Szép, fényes színek tárulnak elénk a paletta kinyitásakor, ráadásul jól elosztva, az egészen szolid rózsaszín és bronz árnyaltoktól a durvább, színesebb liláig, kékig, zöldig. Egyetlen matt festék van a palettában, a fekete. Ez a szín egész jó. Lehetne sokkal pigmentáltabb, kicsit olyan, mint az elkopott, kifakult szemöldök-tetoválások, csak nem lilás, hanem zöldes/barnás beütéssel. Ettől függetlenül nem rossz szín és a minőség sem vészes, a porolást leszámítva. Innentől nem fogom a színeket egyesével venni, ugyanis ugyanaz igaz az összesre. BORZALMAS. Minden szín erős, pigmentált darab, de ujjal felvéve szörnyen darabos. Olyan, mintha rohadna a bőröm alatta, vagy ez a bőrömön, vagy nem is tudom…  Ezt a darabosságot említettem, egy videóban is, ahol azt javasolta Katy, hogy próbálkozzak laza szőrű ecsettel. Nos, megpróbáltam 5 féle sűrűségű és méretű ecsettel is, és egyikkel rosszabb volt, mint a másikkal.


Ujjal, mellette ecsettel a színek. Hol van a szín?


Hova lett? De komolyan, hova?? Nem értem. Utolsó esélyként még adtam neki egy próbát. Felvittem a bőrömre az ujjammal, majd az ecsettel satírozni kezdtem. Hadd ne mondjam, hogy még az állam is olyan színű lett. Hiszen a darabok nem szublimáltak, csak potyogtak, össze-vissza, a satírozás mentén. A szemsmink ettől függetlenül darabos, gusztustalan foltos maradt. Egy színt talán fel lehet vinni ujjal, óvatosan, rommá satírozni, majd arcot mosni és alapozni, de komolyabb sminket (gondolok itt mondjuk 2 színre) nem lehet vele összehozni. 







Ez egy több éves, másodkézből beszerzett paletta. Lehet, hogy újonnan más volt. Lehet, hogy nedvesen próbálta az előző gazdi, ezért eláztak a színek és darabossá váltak. Bármit elhinnék annak érdekében, hogy megmaradjon az illúzióm: a Sleek jó, csak ez a példány nem.





Ezen a pontot vettem elő a másik, matt palettát. Gyönyörű őszi színek, sima, matt felület… Jó érzés volt ránézni. Aztán belenyúltam, és furán keménynek éreztem a festéket. A fényes paletta egészen puha, már-már krémes volt, ez viszont kemény, poros, kréta-szerű. Láthatjátok a swatcholás eredményét. Az egy dolog, hogy két szín szinte egyáltalán nem fog, de a minősége is majdnem ugyanolyan csapnivaló. Tényleg kréta-szerű, egészen más állaggal találtam szembe magam, de az összkép itt is csúnya. Jobb, mint a másik, sokkal... De még mindig nem elegendő a tudás, amit a paletta nyújt. Az ecset szintén tompít a színeken. Építgetni lehet, és talán a satírozás is könnyebb, ha nem lennék ennyire pipa a márkára, akkor lehet, hogy össze is tudnék vele hozni 1-1 olyan szemsminket, amiben 3-4 színt használok. De annyira potyog ez is, hogy egyszerűen nem éri meg. A legolcsóbb, leggagyibb Essence palettákkal is könnyebb dolgozni, és bár azok is potyognak, de sokkal jobban satírozhatóak, ezáltal fele annyi idő és macera van velük. Próbáltam alappal és anélkül, próbáltam a kezemet sminkelgetni, hátha a sima terepen jobb, próbáltam a szememen, még a szemöldökömre is kipróbáltam a vöröses színt, de sehogy sem jó. A fekete szín egy csoda, ebben talán mégjobb, mint a másikban, de a maradék 11 számomra csalódás. Jobb ez, sokkal jobb, mint a fényes, de ez sem jó.



Ujjal és ecsettel a színek... Az ujj darabos, az ecset halvány, tompa...


Tudom, hogy nagyon végletes vagyok, nem csípem a langyos dolgokat. De ha valami rossz, akkor az rossz, és szerintem ki kell mondani. Ezeket a palettákat én az életben nem fogom használni már, hiszen csak bosszúságot okoznak, semmi mást. Lehet, hogy van olyan terméke a márkának, ami jó, nyilván nem fogom két paletta után azt mondani, hogy az egész brand rossz. De a szemfestékeikkel én biztosan nem fogok többet próbálkozni. Akkor sem, ha a legnagyobb kedvenceim agyba-főbe dicsérik őket, és akkor sem, ha a komment-szekció is azzal lesz tele, hogy hülye vagyok és béna a sminkeléshez. Lehet, hogy így van, csak akkor miért működik az összes többi termékem? :D



Örökkékékazég

2 megjegyzés:

  1. Nekem meg van a matt 2-es paletta és imádom! Persze, kicsit potyog, de eszméletlen gyönyörűek a színek és nagyon jól pigmentáltak. Sokat használom "tusként" is a színeket, bírják a strapát egész nap. Semmi negatívat nem tudok mondani róla, nekem nagy szerelem, sajnálom, hogy neked nem jött be.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pigmentáltság nem kérdés, de azon kívül... :D Örülök, hogy neked bevált! :)

      Törlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)