Manikűrvadász 26. forduló

Kivételesen kicsit lelkizéssel kezdeném ezt a körmös bejegyzést. Nemrégiben ugyanis néhány engem és a blogot ért támadás miatt úgy döntöttem, kilépek minden blogos Facebook csoportból, illetve nem fogom kifejezetten keresni más bloggerek társaságát. Nyilván akikkel jóban vagyok, azokat nem fogom leépíteni így hirtelen, sőt, lassan sem, hiszen akikkel jóban vagyok, azokat az embereket szeretem. :) Viszont a közös programokból, ajándékozásokból, csoportokból és hasonlókból szeretnék kimaradni teljesen. Mikor az erről szóló bejegyzést írtam, hirtelen bele sem gondoltam, hogy ez a kis elszigetelődésem a Manikűrvadászt is érinti, pedig de, hiszen itt is bloggerekkel kerülök kapcsolatba, itt is közösködünk, itt is sokakhoz eljut(hat) a blogom, akik egyébként nem olvasnak. Ettől függetlenül úgy érzem, mivel a saját szabályaimat saját magamnak kell előírnom, nem vagyok hajlandó az egyik kedvenc sorozatomról, a Manikűrvadászról lemondani. Szóval ő az, aki erősíti a szabályt, ő az, aki marad az összes közösködős dolog közül. Bízom benne, hogy akik nem értékelik a blogomat egyébként, azok továbbra is csak a manikűrök miatt fognak látogatni, és marad a nyugodt, normális légkör, amit az utóbbi hetekben sikerült kialakítani. No, ennyit a lelkemről, és akkor jöjjenek a mancsaim! :)


Niki bejegyzését IDE KATTINTVA érhetitek el.


Ahogy már korábban is, ezúttal is Nikit, a Rúzsnyom blog szerzőjét kaptam páromul, vagyis tőle kell körmöt vadásznom. Akik egy kicsit is ismerik Nikit, azok tudhatják, hogy tőle választani roppant nehéz dolog, ugyanis egyrészt olyan kézügyessége van, amilyenről álmodni sem merek, másrészt gyönyörű körömformája is van, így az egyébként is tökéletességre törekvő manijai még inkább kiemelkednek. Az egyik kedvenc bloggeremről lévén szó, nagyjából tisztában vagyok a körmös bejegyzéseivel, így mikor láttam, hogy tőle kell ismét vadásznom, nem is kellett szinte gondolkodnom, tudtam, mit akarok. Mostanában neon-lázban égek, ahogyan nyaranta ő is, emiatt a tavalyi China Glaze kollekció bemutató-sorozatának egyik darabjára esett a választásom.





A színeken és a csíkok elrendezésén is változtattam, de szerintem egyértelműen köze van egymáshoz a két manikűrnek. A színeim továbbra is a kedvenc, blogot is vidámabbá tevő halványzöld és élénk pink lettek, ehhez pedig egy nude homoklakkot társítottam. A csíkokat dekorszalag segítségével készítettem el, ami egyébként így utólag nézve, nem feltétlenül volt jó döntés, mert a vékony csíkoknál sokkal szembetűnőbbek a hibák. 


A manit természetesen Rimmel Nail Nurse 14 napos kúrával kezdtem, majd a képen látható felosztásban felkentem a következő lakkokat:

Lovely Summer Beauties Nr 1.
RdelY Aroma Nails Waldbeere
Rimmel 60 seconds White hot love
Avon Stardust Chrystalized pink

A csíkokat a fehér lakk teljes száradása után vittem fel, palindrom elrendezéssel.

Végül az Astor Quick dry fedőlakkal tartósítottam és fényesítettem a manikűrt.




És hogy miért nem látszik egy képen sem a hüvelykujjam? Egy kb 1 órával a festés előtti esemény miatt:





A többiek bejegyzéseit itt találjátok:




Örökkékékazég

10 megjegyzés:

  1. Ahogy megláttam az elkészült manikűrödet, még mielőtt bármit elolvastam volna vagy megnéztem volna kitaláltam, hogy melyik manit alkottad újra, úgyhogy egyértelműen hasonlít :)
    A színpárosításodnak és a neon szín használatodnak külön örülök, nagyon kellemes, összhangban vannak abszolút :) Tetszik. A kedves szavakat pedig köszönöm, nagyon jól esnek :)
    A dekor csíkokról meg csak annyit, hogy nagyjából egy éve kivágtam az összeset a kukába, ami még volt itthon, mert nekem szörnyű lesz velük a végeredmény, rendkívül feltűnően felszedik a lakkot, a másik meg aláfolyik. Brrrrrr. Ennyi idő alatt kézzel kétszer megfestem azokat a csíkokat. Ugyan nem lesznek olyan pontosak és szabályosak, de legalább az agyvizem nem forr fel, mire elkészülök.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, most én is elgondolkoztam a dekorcsíkoktól való örök búcsún, aztán eszembe jutott, hogy Adél milyen csodákat művel vele... Nem is értem. :D Örülök, hogy örülsz a neonnak és tetszik a színpárosítás, bár a végeredmény természetesen köszönőviszonyban sincs a tiéddel. :)

      Törlés
  2. Aranyos kis manikűr lett, és nagyon örülök, hogy a Manikűrvadászatok során továbbra is köztünk láthatlak.
    Részvétem a balesetért, szegénykém, ez biztosan nagyon fájhatott. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan itt is van, aki nem örül nekem, de annyira szeretem ezt a játékot, hogy nem vagyok hajlandó lemondani róla. :) Szerencsére csak a fehér rész tört le, így a fájdalom elmaradt, inkább lelki sérülés ért. :D De mivel egy hét telt el azóta és máris majdnem ugyanakkora (köszi, Biovanne), annyira nem gáz. :)

      Törlés
  3. Nagyon szép lett, én is gondolkodtam azon hogy ezt vadászom Nikitől, az előző fordulóban. Nagyon jó kis mani! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát azért a széptől távol áll szerintem, de az eredeti minőség ezzel a színvilággal nagyon kis csini lehetett volna. :D

      Törlés
  4. Nagyon szep lett a manikurod! :)
    Es szerintem ne foglalkozz a rosszakarokkal es a hasonloakkal.. Azokbol mindig akad boven.. De nem szabad veluk torodni. :)

    VálaszTörlés
  5. Betti, köszönöm a kedves szavaidat! Szavakkal leírni nem is lehet, milyen érzéseket vált ki, ha ilyen véleményeket olvasok a Manikűrvadászról, ha ilyen szeretettel beszélnek róla.♥ Tényleg köszönöm és örülök, hogy ez a kezdeményezés pont a szabályt erősítő kivétel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit köszönnöd, én köszönöm, hogy időről-időre bebizonyítod, vannak normálisan működő blogok, bloggerek, blogos események is. :) Nem vagyok egy köröm-zseni, sokatok nyomába sem fogok érni valószínűleg sosem, de imádom ezt csinálni. :)

      Törlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)