Mindig volt persze
különbség köztünk, hiszen teljesen más a családunk, a baráti körünk, az
életünk. Már gyerekként is érzékelhettük ezt, de az értékrendünk, jövőképünk
annyira hasonló volt, hogy nem gondoltam volna, hogy bármi baj lesz. Mégis
lett. És nem kell ennek okot keresni, hiszen ugyanannyira nem vagy te sem
hibás, és én sem. Egyszerűen megváltoztunk, mindketten. És sajnos nem együtt
tettük mindezt, hanem tökéletesen más irányba. Mindketten felnőttünk, teljesen,
véglegesen, de máshogy. Más körülmények, más kapcsolatok, más életút mellett,
és elsodródtunk.
Bár mindig
tartottuk a kapcsolatot, az utóbbi időben egyikőnk sem élvezte már ezt. Nem is
emlékszem olyan találkozásra vagy beszélgetésre, ami egy éven belül történt és
teljesen pozitív lett volna. Vagy én voltam elememben és neked nem volt jó
emiatt, vagy fordítva. Sokszor éreztem azt, hogy elítélsz néhány döntésem
miatt. Közben néha azt is, hogy irigykedsz, de ez volt a kevesebb. Inkább az
ítéletedet láttam. És nem tagadom, hiszen te is jól tudod, én sem értettem meg
sok döntésedet.
Sokáig úgy éreztem,
hogy segítenem kell neked. Kisebb korunkban, tízen x évvel ezelőtt is. De akkor
még reménykedtem abban, hogy ha önállósulsz, kiszakadsz a rossz közegből, akkor
helyrejössz, hiszen erős vagy és bátor. Aztán felnőttünk, felnőttél, az
említett rossz közegtől is eltávolodtál, mégis maradt az érzés, hogy segítenem
kell neked ebben-abban. Sok dologban. Túl sok dologban, miközben nekem te
ugyanezt nem nyújtottad. Mindig úgy éreztem, hogy a saját életemet cenzúráznom
kell előtted, mert az nem is fontos. Az én problémáim eltörpültek a tieid
mellett. De számomra ugyanolyan nagyok voltak! És persze, zúdíthattam volna én
is rád őket, de nem voltam benne biztos, hogy nem fogsz vele visszaélni… Bíztam
benned mindig is, de nem tökéletesen.
Aztán egyszer éppen
egy nagyon összetört hangulatomban találtál, én pedig annyira magányosnak
éreztem magam épp, hogy mérlegelés nélkül mesélni kezdtem. Ami jól is esett
akkor és ott, de másnap, amikor a viharfelhők elvonultak, azonnal kattogni
kezdtem azon, hogy nem kellett volna… Nem kellett volna elmondanom ennyire
őszintén, hogy mit érzek, mert túl fogod dramatizálni, ahogy sokszor a saját
életedet is. És igazam lett, mert hetekig, hónapokig ezzel hozakodtál föl. És
nem értetted, hogy az csak egy pillanatnyi kiborulásom volt, nem értetted, hogy
egyáltalán nem gondolom már úgy. Nem értetted, hogy egy kétórás elmeháborodás
nem számít, ha melléteszünk boldog éveket. Eltörpül…
Ez persze csak
egyetlen példa a sok kellemetlenség közül, de ekkor tört el bennem valami veled
kapcsolatban. Mert bár – ahogy már írtam – nem éreztem sosem azt, hogy én is
támaszkodhatnék rád, vagy hogy igazán őszintén beszélhetnék magamról, eddig ezt
csak sejtettem. Itt viszont, ezen a ponton, be is bizonyítottad, hogy valóban
nem vagyunk már egy világ.
Te túldramatizálod
a dolgokat, én pedig inkább elbagatellizálom. Te kiborulsz a kisebb rossz
dolgokon, én nevetek a nagyokon is. Te – bár szerintem sokkal erősebb vagy
nálam – hamar feladod, és ha később össze is kapod magad egy kis rugdosással,
könnyen megtörsz. Én kitartok és ha húzom is a számat néha, tudom, hogy jobb
lesz minden idővel, így küzdök. Te a bolhából csinálsz elefántot, én pedig az
elefántból bolhát. Egyik sem a legjobb, de mégsincs nagy baj egyikkel sem.
Viszont a kettő összeegyeztethetetlen.
Kérdezheted, hogy
miért így, miért nem személyesen, miért írásban, miért a blogon mondom el ezt
az egészet. De ha belegondolsz, tudod, hogy miért. Tudod, hogy eltörpítenéd a
dolgot, hogy megígérnéd, hogy változtatsz, hogy megpróbálnál maradásra bírni.
Én pedig maradnék is, mert szeretlek. De nem vagyok hajlandó megváltoztatni
téged, éppen azért, mert szeretlek, és mert nem akarom, hogy szenvedj miattam.
Szeretném, ha megmaradna egy jó kapcsolat köztünk, ha nem mennénk át az utca
túloldalára, amikor összefutunk, hanem mosolyogva érdeklődnénk egymás felől.
Felszínesebben, mint eddig, de mégis őszintén kedvesen. Remélem, hogy menni fog
és hogy be fogod látni, hogy mindkettőnknek jobb lesz így idővel, még ha az
elején nehéz is lesz.
Minden jót, további
szép életet és az álmaid elérését kívánom neked, igazi, őszinte szeretettel:
Betti
Nagyon szép levelet olvashattam tőled :)
VálaszTörlésUgyan így kellett nekem 2 barátnőmtől is úgy mondd búcsút mondanom, mert én volt az, akire mindig mindenki számíthatott, viszont ezt én kis részben, vagy semmilyen részben nem kaphattam vissza (nem mintha vártam volna). Én is úgy vagyok vele, hogy nem kell rosszban lenni a másikkal, csak mert már megszakadt a kapcsolat, viszont az egyik barátnőm már nem ismerősöm közösségi oldalakon, ő így gondolja, és így jó neki ezért nem vonhatom felelősségre, csupán gyerekes viselkedésre vall.
Meghökkentő, de jó volt olvasni a te történetedet is, hogy nem vagyunk egyedül ezzel a "problémával" még is legjobbat kívánnánk így is a másiknak :)
Én sem először megyek ezen végig sajnos, egyikőjük ráadásul az esküvői tanúm volt, így életem végéig nézhetem a képeken. :/ Nehéz, de van olyan helyzet, amikor jobb elengedni a másikat.
TörlésJajj Betti! Legalább ennyire őszintén mondtam el ugyanilyen tartalommal bíró szavakat... Az ugyanolyan beállítottságú barátnőmnek mint amilyen a tiéd is volt. Igen, az eset úgy történt ahogy te is gondoltad, húztuk még tovább.
VálaszTörlésMai napig a legnagyobb szeretettel gondolok rá, még mindig boldogan megölelném és néha hallgatnám is a problémáit, de olyankor mindig van egy személy aki visszamutat arra amilyen az akkori énem volt. Nem volt boldog.
Sajnos a mi végkimenetelünk az lett, hogy már nem is köszön az utcán, én pedig mazochista módon mindig megkísérelek egy hellót odatolni :D.
Jó volt olvasni, remélem sikerül Nektek minden jó, nem fogtok úgy elválni ahogyan azt mi tettük. Csodás bejegyzés volt. :)
xx
Laura
http://ll-beauty.blogspot.com
Köszönöm a dicséretet és sajnálom, hogy ,ás is végigmegy ezen, mert nagyon rossz érzés. :/
TörlésKedves Betti!
VálaszTörlésÁtérzem amit írtál. Nrkem is volt egy ilyen barátom, aki azt hittem örökre velem marad, de a végén rá kellett jönnöm, hogy tényleg csak ő számíthatott rám, de fordítva már nem volt igaz. Rosszabb lett, mikor megismerkedett valakivel. Ráadásul, azt írta valakinek, hogy neki nincsenek barátai, mert csak kihasználják. Ekkor szakadt el bennem valami. S bár én még mindig a barátomként tekintek rá, ő csak jobban eltávolodott.
Azért, ha találkozunk az utcán, nem fordítja el a fejét, köszön is, de kelletlenül.
Tetszett a leveled, mert mintha csak a saját gondolataim lettek volna.
Csóközön
Cecily Broos
Kedves volt akkor ő is... :/ Sajnálom, hogy így alakult. Puszi
Törlés