A 10 legrosszabb dolog, amit egy blogger tehet (szerintem)



Mostanában sok blogról és Youtube-csatornáról leiratkoztam. Ebbe beletartoznak olyan bloggerek és vloggerek, akik régen hatalmas kedvenceim voltak és láttam minden videójukat 5x minimum. Olyanok is vannak, akik sosem voltak kifejezetten kedvencek, viszont valami nagyon megfogott a stílusukban, így állandó olvasójuk/nézőjük voltam. Olyan bloggerrel kapcsolatban is tudtam csalódni, akit sosem szerettem, mindig irritált, mégis rátett még néhány lapáttal 1-2 dolgával/véleményével/tettével. Tudom, hogy én sem vagyok tökéletes, soha nem is mondtam ilyet, de úgy gondolom, vannak olyan dolgok, amiket jó blogger nem követ(het) el, sokan sajnos mégis megteszik. Ezek a dolgok jönnek most.





1. Nagyképűvé válik. Biztosan mindannyian ismertek ilyet: elkezd blogolni, eleinte kevesen olvassák, ha kap 1-1 kommentet, azonnal válaszol és örül, mint majom a farkának. Aztán egyre több feliratkozója lesz, esetleg 1-1 cég is megkeresi, és eltűnik a személyiség a sorok közül. Nyilván nem tetszhet mindenkinek az sem, ahogy én írok és bele-bele tudok csacsogni még írásban is egy tesztbe pl. Valaki pár hete „lány a szomszédból’ stílusnak nevezte ezt és ahogy ízlelgetem, kifejezetten tetszik, hogy így gondoltok rám. :) Nem kötelező így írni, sőt, aki komolyabb sikereket szeretne elérni a blogja által, annak lehet, hogy tanácsosabb is kicsit távolságtartónak lenni. De könyörgöm, ha kedvesen, élettel telve, csacsogva kezded el, ne válts egyik napról a másikra sítlust!


2. Hazudik az olvasóinak, nézőinek. Legyen szó akár apró, akár nagyobb horderejű dolgokról. Lehet, hogy menőn hangzik a „tesztelésre kaptam” kifejezés, de ha 2 bejegyzés után írja valaki, akkor elég egyértelmű, hogy maximum anyukájától vagy a barátnőjétől kaphatta tesztelésre. :D Ugyanennek a fordítottja érvényes pedig a nagyobb bloggerekre – bár alapvetően teljesen mindegy, hogy ő maga vette a cuccot, vagy ingyen kapta, azért ha azt letagadja, hogy tesztelni kapta, vajon mennyire megbízható a véleménye róla?




3. Ok nélkül vádol meg másokat lopással. Bele sem merek gondolni, mi visz rá valakit erre, de van rá példa. Egyidőben tesztelni kapott, megegyező termékről, azonos sajtóanyagot alapul véve nem egyértelmű, hogy kicsit hasonló lesz a teszt, amit elkészítenek? A termék ugyanaz, a szín/illat/állag nem változik azért, mert más emberhez kerül. Ha valami barackszínű, akkor az barackszínű, akárki nézi is meg. Ha gyömülcsillatú, akkor meg gyümölcsillatú. Amíg nincs két tökéletesen megegyező mondat, vagy kép, addig szerintem üres vádaskodásról van szó, és ha sikeres is a végkifejlete a lejárató kampánynak, az értelmesebb olvasóknak szerintem egyértelmű, hogy ki az, aki hazudik, ezzel lejáratva magát.


4. Lop. Sajnos a vádaskodás nem mindig üres, többen találkoztunk már saját képeinkkel mások bejegyzésében/Instagramján/Facebookján. Eleinte szerintem mindenki beleesik abba a hibába, hogy saját illusztráció hiányában Google barátunk segítségét kéri és lementve beilleszti az első képet, amit talál az adott témához passzolóan. Persze link nélkül. Én is csináltam ilyet, többek közt ezért is hagytam abba tavaly a most újraindított 10 leg sorozatomat. Viszont, az soha, eszembe sem jutott, hogy másik magyar bloggertől nyúljak le képet (hozzáteszem, kb egy éve Google sem játszik már nálam). És még utána meg is osztom egy olyan csoportban, ahol a kép készítője is szerepel? Mi van?? :D Ugyanez igaz természetesen a lopott szövegrészletekre is, sőt, extrémnek tűnik a példa, de komplett bejegyzésre is. Nekem személy szerint a témalopás is koppintásnak tűnik, így ha előre beidőzített bejegyzésem van és valaki előttem 1-2 nappal kiteszi a hasonló témában íródottat, akkor vagy kitörlöm, vagy elteszem 2 hónapra pihenni.


5. Nem törekszik helyesírásra. Nem aróll van szó, h 1-1 ellütés található az egész blogon öszessen, hanem amikor full hibáss az egész. Sarkitásnak tűnhett, de sajnos látam már ehez hasonló szövegett. Jó érzéss eztet olvassni? Mert nekem leirrni borzalmas. Be iss fejezem, mert má magamtoll vok roszull. :D (Verseny: ki hány hibát számol meg? :) )


6. Sajtóanyagok másolatával tömi tele a bejegyzéseit. Nem egy teszt kis hányadaként, hanem felírja címnek, hogy teszt és Ctr+C, Ctrl+V billentyűkombinációval kész is van. Emellé mondjuk beteszi a Google-os képeket is és tök büszke magára, hogy ő milyen profi blogger, 2 perc alatt összehozott egy pöpec kis cikket. Én sem molyolok mindennel órákig, a körmös posztok kb 20 perc alatt megvannak átolvasással együtt is. De nem is az időtartam a lényeg, hanem a tartalom hiánya. És szintén az olvasó megvezetése, mert ha idézőjel és minden nélkül történik a dolog, akkor 1-2 olvasó el is hiheti, amit olvas, pedig ugye tudjuk, hogy a sajtóanyagokban mindig túloznak és sokkal jobb színben tüntetik fel az újdonságokat, mint amilyenek igazából? (Tisztelet a kivételnek.) 


7. Káromkodik. Nem 1-2 alkalommal évente, hanem minden posztjában. Folyamatosan. És nem olyan szavakat használva, mint rohadt, szar, hülye… Hanem olyanokat, amik nyilván ki-kicsúsznak az ember száján, ha a barátaival van, de nem büszke rá. Van olyan szövegkörnyezet, amikor kell 1-1 ilyen szó figyelemkeltésként, én is írtam már csillagokat betűk közé, de összesen 1 vagy 2 alkalommal, másfél év alatt, indokolt esetben. Videókban egyébként talán még rosszabb, mert ha 20 percet nem bír ki valaki trágár szavak használata nélkül, az hogyan mutat példát esetleg azoknak a fiataloknak, akik nézik őt? :/


8. Trollkodik. Tudja, milyen érzés, mert ő is megkapta már a saját néhány negatív kommentjét. Tudja, mekkorát tud ütni 1-1 szó, főleg, ha ismeri is kicsit a címzettjét és tudja, mi fáj a legjobban. Na ez gusztustalan és nincs rá mentség.


9. Más dimenzióra vált. Kicsit hasonló az első ponthoz, de most nem a növekvő arcra gondolok, hanem arra, mikor elindul valaki Essence, Lovely, Miss Sporty, S-he vonalon, így ír fél évig, aztán kap egy megkeresést és hirtelen MAC cuccokról kezd el írni. Nem a fejlődéssel van a probléma, hanem azzal, hogy a kialakult olvasó/nézőtábor valószínűleg a termékek árkategóriájának függvénye is. Én pl. nem állnék neki soha egy többségében MAC, Lush és TBS cuccokat felvonultató blog olvasásának, mert úgysem veszem meg ezeket a drága termékeket. Viszont ha elkezdek valakit olvasni, aki hozzám hasonló árkategóriájú cuccokat használ, akkor kifejezetten átverve érzem magam, ha egyik pillanatról a másikra nekiáll drága termékekről hadoválni. És még csak nem is vegyesen, hanem konkrétan reklámarcként csak a húzósabb árú dolgokról beszél/ír. (Muszáj hozzátennem, hogy ez alól erőteljes kivételt képez az egyik legnagyobb kedvenc bloggerinám, Ildi, aki csupa olyan dologról ír, ami abszolút nem érint, mégis olyan kisugárzása és stílusa van, hogy minden bejegyzését 3x elolvasom egymás után, aztán általában másnap még egyszer. :D ) 




10. Nem szeret blogolni. Az előző 9 dolog is csúnya volt és egyiket sem szeretném sem magamon, sem a kedvenceimen tapasztalni. Viszont a legrosszabb talán az, amikor valaki nem szeret blogolni. Látja az álságos képet maga előtt, hogy a bloggereknek milyen jó élete van, mert kapnak egy csomó ingyen cuccot, eljárnak eseményekre, egész nap a laptop előtt ücsörögnek kávét szürcsölgetve, macskával az ölükben… Szép és csábító a kép, de sajnos nem igaz. Mondom ezt én úgy, hogy most nem dolgozom, ergo ha lenne macskám, laptopom és nem tartanék a koffein túladagolás miatt megnövekvő pulzusszámomtól, még akár igaz is lehetne. Ha nem kéne főznöm. Meg mosnom. Meg nem lenne férjem. Meg nem lenne még ezer dolog, amit szeretek csinálni. Ja, meg ha kapnék bármit is tesztelésre. :D Aki csak a fent említett macskás-kávés képet látja maga előtt, meg a töménytelen mennyiségű repicuccot, az gyakran esik abba a hibába, hogy elkezd blogolni, amit két hétig élvez is, aztán rájön, hogy nem olyan semmiség ez, mint aminek tűnik. Nem szeretném sajnáltatni magam/magunk, hiszen akik csináljuk már egy ideje, azok valószínűleg imádjuk is. De nem szabad azért belekezdeni az írásba, mert irigykedünk a nagy, mindent megkapó videósokra/bloggerekre, mert csúfos pofára esés lehet a vége.


Nos, lehet, hogy a bevezető után nevekre és linkekre számítottatok, de ezekkel nem szolgálhatok. Egyrészt nem konkrét bloggereket említettem, hanem többeknél előforduló hibákat. Másrészt ki vagyok én ahhoz, hogy ujjal mutogassak erre, arra, amarra, hogy te is rossz vagy, meg te is, meg te is. Nem az én kompetenciám ezt megítélni, és jogom sincs hozzá. Viszont én ezt a 10 pontot próbálom mindig szem előtt tartani, mert nem szeretném, ha olyan ellenérzéseket váltanék ki belőletek, mint amilyeneket belőlem néhányan. 


Ti mivel egészítenétek ki a listát? Van olyan, ami szintén ilyen rossz dolog és én is művelem tudtomon kívül?


Örökkékékazég

33 megjegyzés:

  1. Engem ezek közül a helyesírás hiánya, és a CTRL+C CTRL+V sajtóanyag zavar a legjobban...én elvből nem teszek ki semmiről reklámot addig, amíg ki nem próbáltam, hiába várnák el tőlem, akik küldik. Kivételt képeznek persze a kívánságlisták, de az is vágyakozás ugyebár addig, amíg el nem jutok a megvásárlásig. A másik, amikor egy "teszt" cím alatt megírt bejegyzésben csakis sajtóképek vannak sajtószövegekkel, bármiféle saját tartalom nélkül, jobb esetben két olyasmi mondattal, hogy "nagyon jó, nagyon szeretem". Van, akire már azért nem kattintok, mert olyan magyartalanul ír, hogy emiatt nem élvezem a posztjait akkor sem, ha a téma magában érdekel, vagy tudom, hogy hiába írja a címben, hogy teszt, köze sincs hozzá. A kilencest is átérzem, sajnos néhány általam korábban nagyon is kedvelt blog ment el ebbe az irányba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én el sem fogadnám azt, amit úgy küldenek, hogy nem írhatok róla őszintén... Valószínűleg ezért nem is kapok soha semmit. :D Aki ilyesmit akar csinálni, az menjen el sajtósnak az adott céghez, ami mellett szeretne kampányolni, de csak másolni, ill. úgy dicsérni valamit, hogy azt se tudja, milyen... Gáz. Haha, a barokkos körmondatok rám is jellemzőek, de próbálok érthető és magyaros maradni mindig. :) Sokszor ezért vannak a tőmondatok, mert valamit olyan antimagyarul fogalmazok meg, hogy végül inkább szétszedem 8 részletre. :D

      Törlés
  2. Szia! ^^
    Még eléggé új vagyok a blogvilágban (vagyis a blogvilág beauty, személyes, satöbbi oldalán), szóval még nem szúrt szemet a legtöbb általad leírt probléma, szerencsére. A külföldi videósoknál szoktam tapasztalni a nagyképűvé válást, ami miatt sajnos több kedvencemtől is el kellett már búcsúznom.
    Beismerem nem olvasok sok blogot, így még nem láttam blogger-féle cicaharcokat, pedig sokan emlegetik őket, de számomra ez teljesen érthetetlen. Tényleg képesek összekapni azon, hogy egyforma a véleményük egy termékről? :D Eléggé paradox.
    Ó, bárcsak annyi dolgom lenne, hogy kávét kortyolgassak, macaront majszoljak és a laptopomon pötyögjek, meg inspirációs képeket nézegessek... mert ugye minden bloggerina csak ennyit csinál. Titokban már én is, csak jól leplezem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Én külföldieket azért nem nézek, mert akárkire rányomok, úgy megjátsszák magukat, hogy 1 percig sem bírom és elnyomom a videót. Nem értem, hogy azért, mert blogger/vlogger valaki, miért nem lehet normálisan, közvetlenül írni/beszélni. Főleg beszélni. Én azt a vinnyogás-áradatot nem bírom elviselni, amit pl. az amerikaiak csinálnak (meg 1-2 magyar is...). Cicaharc van, volt és lesz is, és az a legszörnyűbb, hogy nem is tudsz ellene semmit tenni. Nevek nélkül: van, akivel totál mást gondolunk mindenről, mégis normálisan megbeszéljük ezeket és teljesen béke van. Én ált. így intézem a dolgaim. De pl mikor ellopják a képemet, vagy a hátam mögött puffognak valamin, írok nekik és nem is válaszolnak... Akkor muszáj belemenni, mert mégiscsak én vagyok a "sértett". Nyilván ilyenkor is kultúráltan, de érted... :)
      Tényleg képesek összekapni azon, hogy egyforma a véleményük egy termékről. :D :D
      Haha, igen, másból sem áll a napunk, mint sminkelés és laptopon böngészés... :D

      Törlés
  3. A bekopizott sajtóanyag mindenféle saját gondolat nélkül engem is nagyon zavar.
    A lopás téma rázós. Nyilván ha van egy adott termék, mondjuk egy parfüm, akkor jó esetben mindenki ugyanazt írja róla. Parfümről nehéz írni, nem mindenki tud illatokat leírni. De sajnos láttam már olyat, hogy konkrét mondatok voltak másolva szóról szóra és nem csak egy, hanem több is. Olyan is láttam már, hogy valaki állandó jelleggel utánozta egy másik blogger fotóit.

    Én nem értem miért kell titkolna, ha valaki tesztelésre kap terméket, miért kell ködösíteni? Ha egy informatív napra kész blogot akarsz írni, új termékekről akarsz írni, akkor vagy nagyon sok pénzt kell ráköltened, hogy megvehesd az újdonságokat, vagy pedig el kell fogadnod a szponzorok felajánlásait. A gond csak ott van, amikor valakinek csak és kizárólag szponzorált termékek vannak az oldalán vagy épp amiatt kezd blogolni, hogy termékeket kapjon.

    Azzal nem értek veled egyet, hogy valaki hiteltelenné válna, csak mert kategóriát vált. Nyilván egy gimnazista vagy egyetemista lány, saját kereset nélkül nem biztos hogy meg tudja venni a Mac vagy TBS termékeket, ezért használni Essence-et vagy Baleát, de ha saját keresete van, akkor lehet hogy már megveszi a drágább termékeket is. Vagy épp, ha valaki kezdő a sminkelésben vagy a blogolásban akkor nyilván először a drogériás termékekkel tesz próbát és ahogy több ismeretet szerez, akkor más termékek felé is nyit. Amivel egyetértek, az az a fajta hiteltelenség, amikor valaki először azt mondja, hogy sosem venne drága termékeket, de ha ingyen kapja őket, akkor már ódákat zeng róluk.
    De azt is meg kell érteni, hogy ha elkezdesz olvasni egy blogot, aki budget-barát termékekről ír és eltelik mondjuk 4-5 év és már másféle termékeket használ, az nem hiteltelenség és nem átverés. Egyszerűen csak változik az ember igénye, anyagi helyzete, új dolgokat próbál ki, stb. Én sem használok már annyi Essence terméket mint 4-5 éve, mert kezdek kinőni a márkából, de ugyanezt hallottam más, régi-bútordarab bloggerektől is. :)

    Klassz bejegyzés volt és nagyon elgondolkodtató. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anna, én olyat is láttam már, hogy nem utánozva voltak azok a fotók, hanem lementve és felhasználva... Sajnos.
      Szerintem az sem gond, ha valaki csak tesztcuccokról ír, ha kap annyit... Csak őszinte legyen. Nem értem, h attól, h ingyen kapsz valamit, attól miért kell jobban szeretned? Sosem bírtam a nyalizást, és sajnos ez is az. Az emiatt elkezdett blogírás pedig szerintem gusztustalan.
      Igen, az utolsó gondolatod tök érthető, de valahol szerintem ez is megvezetés/átverés. Illetve ha szépen lassan alakul a folyamat, akkor nem feltétlenül érzem én sem annak, illetve ha vegyesen van ez is, az is, azt sem. De amikor hétfőn Essence, Miss Sporty és Lovely, kedden meg már MAC (és akkor még szolid voltam, hogy nem Chanelt és Guerlaine-t írtam... :D ). Miért nincs kedden Maybelline/L'Oréal, Max Factor közte? Érted, hogy értem? :)

      Törlés
  4. Teljesen igazad van, amit én még hozzátennék:
    -borzasztóan megszerkesztett poszt (egyetemen kinyírnak ha egy beadandód úgy néz ki, hogy szuicid hajlamot ébreszt egy olvasóban..)
    -igénytelen képek, amint ott a vízjel. egyszerűen értetlen vagyok plz help :D
    -helyesírással 100%-ban egyet értek veled, de engem a magyartalanságok is idegesítenek, mint a cellux a körmömön :D pl.: a boltba vettem. Csak nekem boltban?
    Szóóval nem egyszerű ilyet csinálni, de látom nem csak én vagyok szenzitív pár témában, ami a blogokat érinti. :)
    btw remek post lett :)
    xoxo Fanny

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kezdjük ott, hogy ha nem sorkizárt, én szinte biztos, hogy bezárom. :/ Persze nem az a lényeg, de igen, ki is kell néznie valahogy annak az irománynak. A másik ilyen külső dolog, amikor pl. megy a zene magától. Vagy villog minden és pink-hupilila-neonzöld között változik a betűk színe, esetleg fütyialakú a kurzor. :D :D Miért?? :D Ha zenét akarok, majd én kiválasztom, ha szivárványt, akkor meg várom az esőt.
      Aki vízjellel lop képet, annak sok esze lehet. :D De legalább valamennyi forrásmegjelölést kap az a csóró, akinek a épét elvitte. Sajnos én is rákényszerültem a jelezésre pár hete. :(
      Természetesen a BOLTBAN vettem, ez engem is borzasztóan irritál, bár ez nekem a helyesírás kategória. :)
      Köszönöm, igyekeztem! :)

      Törlés
    2. Éljen a sorkizárt, 12-es betű, TNR. Túl sok főiskolai beadandó vagy nem tudom, de én nem tudok más formában írni.

      Törlés
  5. Ó hello, az az Ildi én vagyok, te pedig szupercuki. Jajj mindjárt bőgök egyet :)Szóval köszönöm.

    A 9-es pont az, amitől engem a hideg ráz ki. Mindenki pénztárcája más és más, és ez nem fog változni, csak azért mert valaki 1-2 éve blogol. Nevetségesnek tartom, amikor valaki úgy ír tesztet, hogy az esélye, hogy megvegye a cuccot nulla. Nevetséges, amikor egy 25 ezer forintos termékethasonlít az 500 forintoshos. Ötletnek jó lehetne, ha lenne mögötte ötlet. Hasonlóan a 20 ezres termékek vagy 50 ezres kütyük, amikről olvashatjuk milyen, jó, mennyire megváltozott a blogger élete, de nincs kimondva, hogy ő maga kifizetné-e az árát.

    Mostanában is bezártak pár blogot, mégjópárnak be is kellene, mert csak vergődés, szenvedés az egész. Én ezt egy szabadidős tevékenységnek gondolom. Ha nincs szabadideje valakinek, akkor ne csinája. Ha nincs ihlet, kedv, ötlet, akkor hagyja abba, vagy csak tegye fel a legmagasabb polcra, aztán majd ha lesz kedv újraelőveszi.

    Jajj sok mindenről tudnék itt írni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az az Ildi te vagy, bizony, hát ki más? :) Nem bőg, mosolyog! :)
      20, meg 50 eoer? Na és a 300 ezres szőrtelenítő kütyü? Meg a 180-as hajformázó? Olyannak, aki pl egyetemista és nem dolgozik? :D :D Ne már! :D
      AZ utolsó bekezdéseddel pedig teljesen egyetértek, ha nem tudom/szeretem/élvezem, minek erőltetem? Én ha nincs ihlet, nem írok. Senki nem hal bele 1-2 nap pihibe, de olyankor írok a legjobban (szerintem), ha előtte pihentem kicsit.

      Törlés
    2. Az a 300 ezres szőrtelenítő és társai már eladásra kerülnek, mire a teszt publikussá válik.

      Vigyorgok, mint a tök!

      Törlés
  6. Áh, nem tudomm, mit kel a hehesíráson hüppögni. Blogernek lenni jó, hejhó! �� jó kis lista,szépen összeszedted. Én még a kritikán aluli olvashatatlan, vakító designtól megyek a falra ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a design is ilyen, nem is értem, miért nem suvasztottam bele valahova. Meg a zene, ami elindul magától... Az a halálom. :D
      Hejhó! :)

      Törlés
  7. Teljesen egyetértek a bejegyzésed gondolataival. Én alapból csak olyan blogokra iratkozok fel, aminek érdekel a mondanivalója és az ember, aki mögötte van. Szerencsére nem sok olyan eset volt, amikor valakiből kiábrándultam és ezért leiratkoztam a blogjáról. A termékek árkategóriájával kapcsolatban: az tényleg fura, amikor egyik napról a másikra átveszik a drága termékek a korábbi olcsóbb drogériás termékek helyét a blogokon, viszont ahogy Anna is írta, olyan eset is van, amikor az embernek végre saját keresete lesz és rájön, hogy egy drágább, ám jobb minőségű termék kifizetődőbb, mint az olcsóbb drogériás termékek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szerencsés vagy, ha nem kellett sokakban csalódnod! :) A fokozatos váltásról írtam valamelyik komment alá, hogy nincs vele problémám, de az egyik napról a másikra hirtelen tök más árfekvésű cuccok szerintem furák. :)

      Törlés
  8. Nagyon sok mindennel én is egyet értek. Ami bennem is felmerült, és gondoltam, hogy leírom az a 9-es ponthoz kötődik, de Anna nagyon szépen leírt mindent, amit én is gondolok.

    Pár vicces gondolat, tény:
    "Lehet, hogy menőn hangzik a „tesztelésre kaptam” kifejezés, de ha 2 bejegyzés után írja valaki, akkor elég egyértelmű, hogy maximum anyukájától vagy a barátnőjétől kaphatta tesztelésre." ezen itt röhögök 5 perce :D Emögött gondolom az áll, hogy azt gondolja, ha ezt mondja, akkor más cégek figyelmét felkelti, hiszen x cég tesztelésre küldött valamit, küldjünk mi is.

    A sorkizárt, amit egy kommentben írtál nekem is a mániám, én mindenkire rászólok, aki előttem gépel és nem állítja sorkizártra :D

    Fogalmazni én nem tudom mennyire fogalmazok magyarosan és értelmesen. Milliószor átolvasom minden bejegyzésem és javítgatom, de a matekkal mindig is nagyobb barátságban voltam, mint a magyarral. A tesztjeim néha, főleg régebben nagyon katonásak is voltak szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, lehet, hogy a cég csábítás áll a "tesztelésre kaptam"-ok mögött. :)

      Én is rászólok a nem sorkizártan írókra, szegény férjem mindig megkapja. :D

      Egyébként minden nyalizás és mézmázosság mentesen mondom, hogy az egyik legszebben fogalmazó blogger vagy szerintem, én legalábbis még sosem találkoztam nálad ilyesmi hibával, pedig elég sok időt töltök a blogodon. :)

      A matek pedig a legjobb a világon, én is jobban szerettem a magyarnál (és főleg a törinél). :)

      Törlés
    2. Hát köszönöm, picit megnyugodtam a fogalmazásommal kapcsolatban :D :))

      Vissza-visszajárok kommenteket olvasni még :D

      Törlés
  9. Szeretem olvasni az ilyen témájú irományokat. :) Sokat lehet belőlük tanulni, főleg a nagyon kezdőknek, de a már rutinosabb bloggerek is el -el csíphetnek pár apróságot. :D

    Bár nem tudom, hogy lefedi-e a témát,de engem személy szerint az tud a legjobban felhúzni, mikor egy igénytelenül kinéző blogon egy még igénytelenebb bejegyzés található meg persze értékelhetetlen képekkel és van egy rakás olvasója. És csak pislogok, hogy az a sok általam olvasott kis blog, ami 1000x igényesebb és jobb tartalommal rendelkezik hogy állhat egy ilyen alatt.
    A másik ami még szemet szokott nekem szúrni, hogy beszúr egy képet, ír hozzá egy sort és voálá kész a bejegyzés. Persze vannak olyan témák, amikhez nem feltétlen lehet és kell egy 60 oldalas szakdolgozatot rittyenteni, de mikor bejegyzésről bejegyzésre csak ennyit látok, akkor felejtős.
    Amitől még a falra mászom, amikor kommentben rákérdezek erre arra(úgy hogy a bejegyzésből nem derül ki) és várom a segítő választ és semmi. Persze az alattam kommentelőnek "Tök jó, én is ilyet használok! Szeretlek!" válaszára oda tudja írni hogy "Köszi". És az én értelmes és segítségre váró hozzászólásommal mi lesz?

    Persze én se vagyok tökéletes, például a a képekhez én is el szoktam felejteni odabiggyeszteni a linkeket, de itt mindenki színe előtt megígérem, hogy oda fogom. :D Illetve a helyesírás is ki szokott rajtam fogni, de sajnos nálam a legnagyobb problémája ennek, hogy félregépelek, az átolvasás alkalmával viszont nem veszek észre sok hibát, mert hát a fejemben tudom, hogy mit írtam le. A kézzel írt szövegeimben 1-2 hibán kívül semmi baj nem szokott lenni. Csak én vagyok ilyen? :D

    Személy szerint én igyekszem, és most is megtanultam, hogy ne felejtsek el linket is biggyeszteni a képekhez. Én érzem, hogy ha lassan is de fejlődöm képek, kinézet és szöveg téren is. Még egy kicsit csiszolni kell a rendszerességen, de hát mikor az ember öccsét atombombával sem lehet kifüstölni a gép elől... :D
    (Amúgy ha van kedved és esetleg némi időd rákukkanthatnál a blogomra, hátha még tudsz pár tanácsot adni, vagy legalább lenne valami észrevételed. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha. :D Nem tudom, mitől lesz felkapott egy-egy blog, de nekem is több a kezdő/kis olvasottságú/csak magának író kedvencem, mint ahány "nagyot" követek és szeretek. :)

      A mennyiséget én konkrétan minimalizálnám, mert bár pl a videókhoz én sem szoktam írni, de alapvetően szerintem sem normálisak a pár mondatos bejegyzések (kivéve ha outfit, vagy képes poszt, de az megint más).

      A forrásmegjelölés szerintem minden kezdőnél hiányzik, aztán szépen lassan rájövünk, hogy ha nem is olyan szép, vagy hangulatos egy saját kép, mégiscsak jobban járunk vele. :D

      Elütés meg nálam is van, de azt nem veszem helyesírási hibának (nyilván megfelelő mennyiségben). :)

      Kukkantok, amint lesz egy lélegzetvételnyi időm. :)

      Törlés
  10. Heló és először is boldog nőnapot! :D

    Meg szeretnénk kérdezni, hogy esetleg tudsz adattal szolgálni arról, hogy hányan látogattak meg téged az elmúlt napokban az oldalunkról? Mert nálunk igencsak szép ívet futott be ez a cikked. És szeretnénk levonni a következtetéseket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen. Nálunk 349 megtekintése volt a cikkednek, és amit biztosra tudunk az az, hogy legalább 2132 ember látta Facebookon. Az átlagos tartalomnál 2% szokott lenni a kattintási arány nálad ez 16% :D Szóval nagyon jó a cikked szakmai szempontból is. :D

      Reméljük még sok jó cikket fogsz írni majd, és sok látogatót tudunk ide vonzani. :D És ezt nem csak úgy írom, mert tényleg szoktam olvasni az írásaidat, és tetszenek. :D

      Törlés
  11. Régebben ezek közül sok a vesszőparipám volt, mostanában örülök, ha a saját blogomra össze tudok hozni egy értelmesebb posztot, szóval eléggé lemaradtam a többiek követésében, ezért sem tudom, hogy milyen lopás meg cicaharc volt mostanában. Akarva akaratlanul is arra gondoltam minden egyes pontnál, hogy nem rám gondoltál-e, de őszintén remélem, hogy nem :D Szóval, a sajtóanyagos posztoktól nekem is feláll a szőr a hátamon, pont tegnap olvastam egyet, ami egy az egyben a honlapról volt másolva, egyetlen saját mondattal megspékelve. Nem is tudom, mi a francot szenvedek itt órákig a fotózással meg az írással, komolyan.
    A káromkodással nincs bajom, ha illik az illető személyiségéhez és nem lesz végtelenül vulgáris, például Natinál abszolút nem zavar, sőt. De bjúti blogra nem való.
    A hitelesség egy idő után úgyis kibukik, van olyan blogger, aki sokszor üti egyik szavával a másikat, nekem meg jó a hosszútávú memóriám, úgyhogy ezek azonnal feltűnnek. A helyesírás az no comment, nem lehet mindenki egy két lábon járó szótár (én sem vagyok) de azért bizonyos szint alatt nem kellene erőltetni.
    A dimenzióváltásban egyetértek Annával, van az úgy, hogy megváltoznak a körülmények és ez a blogon is meglátszik. Nekem is volt olyan időszakom, amikor csak drogériás, saját márkás termékekre tellett. Nem szégyelltem sosem, de nagyon boldog voltam, amikor kicsit javult a helyzetem és megvehettem valami drágábbat :) Mint olvasót viszont nagyon tud zavarni, amikor egy nyilvánvalóan low budget bloggert egyszer csak elhalmoznak a cégek, és hirtelen felviszi az isten a dolgát, de azt sosem látom utána, hogy magától pénzt adna azokért a termékekért vagy vásárolna azoktól a márkáktól, amiket ajnároz és ajánlgat másoknak. Ez hitelesség kérdése és nekem az ilyen lányok nem számítanak hitelesnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnyugtatásul közlöm, nem gondoltam rám egyik pontnál sem. Egyébként rám is rámtör a paranoia ilyesmi bejegyzések olvasásakor és magamat látom mindenben. :D
      Egyébként kifejezetten megtisztelve érzem magam, hogy nem olvasol mostanában sokat, de ezt most mégis. :)
      Natinál engem sem zavar semmi. :D :D
      Egyre inkább úgy érzem, rosszul fogalmaztam meg ezt a pontot, mert a fokozatos váltás engem sem zavar, 1-2 tetsztcucc sem, inkább az álságosság emögött, illetve a hirtelen váltás. Szerintem sem hitelesek ezek a lányok. :)

      Törlés
    2. Akkor jó, megnyugodtam :D Én értem hogy mit akartál mondani ezzel a ponttal, csak engem kevésbé zavar az a váltás, amikor az főleg saját körülményből adódik, mint amikor kizárólag a blognak köszönhetően jön be a drága vonal és nem egyenlítődik ki az eddigi olcsóval. (És nem, nem vagyok féltékeny az ingyen cuccokra, mielőtt valaki kitalálná).

      Törlés
  12. Ez egy rendkívül érdekes bejegyzés volt, nagyon tetszett...:D
    Bár én bizonyos helyeken "magamra ismertem", viszont nekem elég ésszerű magyarázatom van a dolgokra: lassan négy éve kezdtem írni a blogot (négy év alatt sok mindent átértékeltem, sok mindennel kapcsolatban gyökeresen változott a véleményem, és az ízlésem is alakult, ettől még nem érzem úgy, hogy hazudtam volna a régebbi posztokban, akkor úgy gondoltam, most már máshogy gondolom, mindenkivel megesik)...eleve először kimondottan termékekre akartam korlátozni, de gyorsan rájöttem, hogy az úgy börtön lenne, és nem tudok kibontakozni, ha nem írhatok bármiről, ami eszembe jut...aztán most elkezdtem az egyetemet, ami egy másféle kibontakozás (megtaláltam önmagam, "szárnyalok"), és ezt nem fogom a blog olvasói miatt vagy "korlátozni"...hamarabb törölném az egész blogot egyben, mintsem kiöljem belőle magamat...viszont így néha eltérek az alaptémától.
    És azt hiszem a stílusom is és írásmódom is megváltozott gyökeresen...bár lehet kiforrásnak nevezném...(Azt viszont tudom, hogy egyeseket kimondottan zavar az írásmódom, és néhányan bizony nem értik az iróniát se - ezzel a kettővel pedig lényegében a stílusomat kritizálják, ami őszintén nem érdekel...nagyon örülök, ha segíthetek dönteni vásárlásban embereknek, de nem fogok azért máshogy írni, hogy többen nézzenek, vagy többen szóljanak hozzá a bejegyzésekhez - és ez nem nagyképűség, hogy jaj én jól írok, ők a rosszak, hogy nem értik /közel sem tökéletes, amit csinálok és ahogy csinálom - de én se, és így vagyok én, vállalom/, csupán önmagam feladását látom a stílusom külső késztetésre történő változtatásában.)

    Viszont káromkodni csak élőben szoktam - elég sokat, egy időben leszoktam, de visszajött - viszont blogon csak akkor csinálom (mármint az amúgy nyomdát nem tűrő kifejezések alkalmazását), ha idézek, semmit se cenzúrázok, amit egy kiadó nem fogott meg előttem (ezt viszont nem hazugságként, hanem az olvasóim felé mutatott tiszteletként értelmezem - mondhatnám, hogy élőben ilyen vagyok, ennek így kell itt is lennie, de tudom, hogy néhány ember érzékeny rá, és nem akarok senkit megbántani, plusz az írásstílusom se igényli)...mondjuk a személyiségjogokra nagyon figyelek (és a kezdetektől figyeltem - ezért vannak minősíthetetlen, letagadni való képeim, de néha mostanában se sikerül normálisat készítenem, mert már vén a fényképezőm, és nem feltétlen akar megfelelően működni, meg átállítja magát), igyekszem mindig saját képeket használni, és nevek nélkül írni - ahol ez elkerülhetetlen (filmek pl, néhány könyv), ott pedig csak a Google-re hivatkozok, nem nyomozom vissza az egészet - illetve ha még emlékszem, hogy ki adta az ihletet egy-egy bejegyzéshez, akkor arra a blogra vagy honlapra...

    Bár...az olcsóról drága termékre váltásban nem egészen értek egyet veled...Vagyis...én is alapjáraton drogériás körökben mozgok (másra nincs is lehetőség itt, ahol lakok, meg diák vagyok xD), de annyi csalódás ért ilyen viszonylatokban, hogy inkább fizetek háromszor annyit, csak használhassam el a terméket (jelezném, hogy a "háromszor annyi" a drogéria közép árkategóriáját jelöli...amióta blogot írok sokkal tudatosabban vásárolok...:D)
    Viszont néha (nagyon ritkán) megengedek egy kis pénzszórást is magamnak (TBS pl - bár most pont túl nagy lazulást engedtem magamnak a legújabb palettámmal), nem azért, mert "jól fog kinézni a blogon", hanem azért, mert tudom, hogy dolgozó nőként ilyesmire biztosan nem adok ki ennyit majd, és - lévén, hogy a csövelésről és koncertekről leszoktam társaság híján (mindenki dolgozik már vagy elköltözött) - igazából nincs jobb helye...Nem ülhetek rajta életem végéig, mert majd lehet húsz év múlva egyszer szükségem lenne erre a pénzre...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Látom, hogy utóbbit többen is írták, de jobb szerettem volna külön kifejteni a véleményemet erről is, ha már annyit írtam, nem a többi hozzászólóra hivatkozni...:))

      Törlés
  13. Szuperul összeszedted! Épp a napokban váltam meg néhány kedvenc videósomtól, akik eddig szórakoztatóak voltak, de mostanra vagy unalmasak lettek, vagy nagyképűek, vagy..., vagy..., vagy... Voltak köztük magyarok is, akiket az elején a szerénységük, az őszinteségük miatt kedveltem, mára viszont úgy éreztem, hogy reklámszagúvá vált körülöttük a dolog. Ahogy te is irtad, igy csak ismételni tudlak a magam nevében is: én sem fogadnék el úgy terméket, hogy nem irhatnék róla őszinte véleményt. Amúgy szerintem én vagyok a cégek rémálma :) :(..., mert bár például az Avonnal dolgozok is, mégis őszintén megmondom, ha valamelyik termékük nekem nem kimondottan vált be, ha nem éri meg az árát...stb.
    Akárcsak az irásaidat, úgy a videóidat is kedvelem, és remélem, hogy te nem fogsz megváltozni! Ez pedig épp azért van igy, mert hitelesnek tartalak! (helyesirási hibák: sajnos nincs hosszú "i"-m a billentyűzetemen, vagyis van, de hármas billentyűkombinációval :( ).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, én mostanában több csatornáról és blogról iratkozom le, mint amennyire fel voltam egyáltalán... :/ Sokan átmennek sajnos reklámba, pedig pon taz lenne a bloggerség lényege, hogy őszinték vagyunk, átlagos bőrrel, problémákkal, stb. Két megkeresésem volt eddig tesztelni valóval kapcsolatban, mindkettőnek azt válaszoltam azonnal, hogy csak akkor, ha írhatok őszinte véleményt. Mindkettő visszalépett. :D Szóval ja, nehéz dolog ez. :) Sosem tudnék olyat írni, amit nem gondolok komolyan, akkor inkább sose kapjak semmit.
      Nem szeretnék emgváltozni, köszi az utolsó bekezdést. :)

      Törlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)