Mikulás Gift Swap



Elérkeztünk december 6-ához, Mikulás napjához. Az egyik legkedvencebb napom ez az évben, hiszen mesés időszak az Advent, és ekkor már lehet egy kis várva várt ajándékozást tartani, ha a nagyobb dolgokat még tartogatni kell is pár hétig. Hogy ne ütközzön a karácsonyi blogger-ajándékozással, idén Rami a Télapóhoz kötötte a téli gift swap-jét, aminek nagyon örülök, hiszen így két meglepi csomagot lehet összeállítani és megkapni is. :)

 

A sorrend úgy alakult, hogy én Nóra mögé kerültem, utánam pedig Brigi következett, így én neki választhattam ajándékot. Mindkét lánynak nagyon örültem, mert ha csak online is, de több jó hangulatú beszélgetés történt köztünk már. Az általam összeállított és Briginek postázott csomagot az ő blogján megnézhetitek, de most lássuk, hozzám mi érkezett.

Nóri egyszerre gondolt a bőrömre, a körmeimre, az ajkaimra, a felékszerezésemre, a lelkemre és a hasamra is, úgyhogy igazán körültekintő módon állította össze a csomagot. :)

A bőröm kapott egy Avonos testápolót, Fergie Outspoken illatában pompázva. Úgy látom, ő is kipróbálta már a terméket, hiszen jóval könnyebb, mint több másik ugyanilyen kiszerelésű és csomagolású társa. Mivel továbbküldte, gondolom, neki nem vált be, remélem nekem be fog.

A körmeim egy nagyon érdekes színt kaptak, nem tudom eldönteni sem az üvegben, sem pedig swatchok alapján, hogy lila vagy arany színű ez a lakk. Sőt, még az ezüstöt is elhinném rá. :D Szóval egy behatárolhatatlan színű Max Factor Nailfinity körömlakk 882-es kóddal ellátva. Ő is kipróbált darabként érkezett hozzám, nem is történhetett volna másképp, hiszen ezek a lakkok tudomásom szerint már nem kaphatóak egy ideje. Ha mégis, akkor bocsi, de én nem találtam sehol ilyesmit, még külföldön sem. Sajnos nem az én színem a kapott darab, alapból a metál lakkok nem a szívem csücskei, de nyomdázásra mindenképp ki fogom próbálni, hátha arra jó lesz.

Az ajkaim egy Cynex márkájú vaníliás ajakápolót kaptak. Bevallom, egyetlen megszagolgatás után úgy megfájdult tőle a fejem, hogy szinte 100%, hogy nem fog sosem a számra kerülni. Körömágybőr ápolásra azonban mindenképp ki fogom próbálni, mert jelenleg is egy ajakápolót használok a körmöm melletti bőr puhítására, ami sokkal jobban bevált, mint a kifejezetten arra a környékre való termékek.

Ékszert is kaptam, két pár fülbevaló formájában. Sajnos a fülbevaló nekem egy nagyon kényes dolognak számít, amit senkinek sem adok kölcsön és én sem veszem fel használtan, más után. Valahogy az a tudat, hogy a testemen belül van (és persze másnak is), számomra gusztustalanná teszi a cserélgetését. Emiatt ezeket sem fogom tudni kihasználni, maximum valahol a lakásban kiteszem dísznek. Sajnos egyértelmű, hogy ezek is használt darabok, a bedugón lévő fekete elszíneződés elég árulkodó. :(

A végére maradt a lelkem és a hasam, amik viszont jól jártak, hiszen a kis kézzel írt levélke is nagyon cukira sikeredett, egy kis epres Milka pedig mindig jól jön. :)




Láthatjátok, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett, hiszen a megbeszélt kb. 2.000. HUF helyett itt maximum a csokiért és a postáért kellett fizetni. Ami nem is lenne baj, hiszen nem a pénzköltés ennek az egésznek a lényege, de úgy gondolom, kicsit nagyobb odafigyeléssel és egy kis melegséggel a szívünkben, ennél milliószor jobb csomagot össze lehetett volna rakni ugyanilyen költséghatékonyan. Azt hiszem, a szabályzatot nem olvasta el Nóri, emiatt hagyhatta figyelmen kívül a költségkeretet. Mindegy, nem szeretnék én ezen pattogni, van ilyen, hogy nem telitalálat egy csomag és abszolút nincs harag a használt termékekért sem. Csak én mindig magamból indulok ki ilyen alkalmakkor, és úgy érzem, mivel én maximálisan teljesítettem a „feladatot” és próbáltam minél inkább Birigi kedvében járni, én ugyanezt a törődést nem kaptam meg... Ez van. :)

Raminak még egyszer szeretném megköszönni a szervezést, fantasztikus csaj, hogy ennyi energiát ránk fordít, azért, hogy nekünk szerezzen pár kellemes percet. :) Köszi, Rami, szuper vagy! :) <3

A többiek csomagjait, és a róluk szóló posztokat/videókat itt nézhetitek meg:


Örökkékékazég

28 megjegyzés:

  1. Sajnálom, hogy ez most így sikerült. :(
    Ez az ajakápoló dolog körömre tök jól hangzik, még sosem gondoltam rá .:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is, de majd legközelebb biztosan jobb lesz. Az előző csomagom imádtam, nem lehet mindig midnen tökéletes. :) Pixiben kaptam egy levendulás Coconutoil-t, amit a szaga miatt nem tudok elviselni a számon, így gondoltam kipróbálom, és úgy rendbe rakta a körömágyam, hogy csak lestem. :) Azóta a körmös dobozomban van. :)

      Törlés
  2. Oh Betti :( Szomorúan olvastam a soraidat. Fel a fejjel ezután már csak jó jöhet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem élem meg tragédiaként, de köszi a biztatást. :) Bízom benne, hogy a következő szuper lesz. :)

      Törlés
  3. Bocsánat, de ezt ki kell adnom magamból.... Úristen! Nekem nem lett volna arcom használt dolgokat továbbküldeni senkinek sem. Még barátnők között ez elmegy 1x-1x, de én még nekik is mindig csakis új dolgot veszek, hogyha adok valamit. Hatalmas szégyen ez a lány részéről, mert szerintem egy új körömlakk sem került volna többe 700-1000 forintnál, és legalább abból újat vehetett volna. Nem is tudom..mit gondolt? És ahogyan láttam, ő azért elég körültekintő csomagot kapott, sok-sok széppel és jóval. Ha nincs erre kerete valakinek, akkor nagyon egyszerű a képlet, nem kell jelentkezni, pont.
    Sajnálom, hogy így jártál, az eszem megáll, hogy egy csomagból amiben van 5 termék, 3 minimum használtan és továbbküldött. Még ha csak egy termék lett volna ilyen, megértem viszonylag. De a többi..? Tök egyértelmű, hogy a másik fél nem fektetett nagy energiát a csomag elkészítésébe, igyekezett minél költséghatékonyabban megúszni ezt az egészet. Egyet nem értek...miért jelentkezett akkor? A szeretet ünnepe pont erről is szól, hogy egymásra figyelünk. És szégyen, nem szégyen, nekem eszembe jutott most az is, hogy vajon a másik fél, a saját szeretteivel is vajon így bánik? :S Elvégre,ha egy idegennel ezt meg meri valaki játszani, akkor egy ismerőssel, akivel jóban vannak, sokkal lazábban lehet ezt az egészet venni. Brr. Én most elborzadtam és tök értetlenül állok az eset előtt. :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem tenném ezt, és valóban jogos a kérdésed, hogy miért jelentkezik az, akinek nincs igazán hangulata/anyagi háttere/ kedve egy ilyen játékhoz. A körömlakk még a legkisebb probléma egyébként, reménykedek benne, hogy nyomdázni jó lesz, de a testápolóval és a fülbevalókkal nem tudom, mi lesz. Minden esetre nem szeretném ezzel rontani Nóri hírét, abszolút nem is ez volt a célom a bejegyzéssel, de mivel mindennel kapcsolatban őszintén írok, legyen az termék, közéleti esemény, vagy akár a bloggertársadalom egy-egy tagja/szelete/eseménye, ezzel kapcsolatban sem szerettem volna ferdíteni.

      Törlés
    2. Szia!

      Ahogy elnéztem a blogokon a csomagokat, tényleg Te kaptad a legigénytelenebbet. Én lehet visszaküldtem volna neki. "Neked szerintem nagyobb szükséged van rá." szöveggel, hogy értse a célzást. Gondolhatta, hogy kirakod a blogodra... .
      Ez emlékeztet egyik régi "barátnőmre", akitől szülinapomra kaptam egykor a kertjükben szedett virágot és olyan golyós dezodort, ami valami mellé hozzá volt csomagolva vagy 1+1 akcióban vagy tusi mellé +1 termékként (még rajta volt az akciós szalag). Én meg mindig vettem neki valami aranyos dolgot aminek nagyon örült. Egy önző hp. volt a csaj egész életében, már nem tartom vele a kapcsolatot (na nem az ajándéka miatt... az csak illet a jelleméhez).
      Gimiben is volt egyik évben ilyen mikus ajándékozás. Úgy emlékszem nálunk is 2000Ft volt a határ. Ennyi pénzből én akkor a lánynak egy szép csomagot alkottam, volt benne minden szép és jó (tetszett is neki nagyon). Engem egy fiú húzott, tőle kaptam 1 pár színes zoknit max. 600Ft értékben.

      Törlés
    3. Én mindig gyertyát kaptam a húzásokon, miközben utálom a gyertyákat. :D :D Aztán gimiben megtört az átok, mert oda-vissza húztuk egymást a tanárokkal és végre normális ajándékokat kaptam. :)

      Törlés
  4. Én is kb így jártam pont Rami egyik giftswapján, de az aztkövető giftswapos csomag annyira jó lett, hogy már nem is bánom 😛

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos benne van a pakliban ez, akár sulis/munkahelyi húzásról, akár ilyen neten sorsolós, küldözgetős dologról van szó. Nehéz kiszűrni azt, aki normális, lelkes, hiszen 1-2 jelentkező mondatból nem derül ki az illető személyisége. Igazából én ebben az egészben a legjobban Ramit sajnálom, mert amennyire ismerem, tuti a szívére veszi szegény a dolgot. Nálam biztosan jobban. :/

      Törlés
  5. Jesszusom, ez azért felháborító! :( Látom a link alapján, hogy "névrokon"...
    Ezen nagyon látszik, hogy nem figyelemmel lett összerakva, hanem otthon talált dolgokból dolgozott, ezzel elrontva a másik örömét ebben a szép időszakban! :(

    VálaszTörlés
  6. Nem szoktam hozzászólásokat írni de most muszáj. Sajnálom az esetet Betti! Akartam én is jelizni de végül kihagytam. Ezután nem bánom. Ugye legközelebb ez a lány nem vesz részt a gift swapen? Nem lenne jó úgy ajándékot adni hogy tisztában vagyok vele mit kaphatok ha ő kerül elém a sorban. Igazából azt gondolom hogy elrontotta ezzel a csomaggal mindenki örömét.
    Nagyon aranyos tőled hogy nem csinálsz ebből nagy balhét Betti, elég finoman közlöd az egyértelmű tényeket, én ezt nem bírnám ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Benne van a pakliban, hogy nem kap jó ajándékot az ember sajnos. Én ezt most úgy fogom fel, hogy akkor erre az évre volt egy szuper ajándékom, és egy kevésbé jó. De azt pl tudom, h én mindkét alkalommal tök lelekesen vásárolgattam és örült mindkét ajándékozottam a csomagoknak. Nekem ez a fontosabb. Persze jó érzés szuper meglepit kapni, de adni és látni a másik örömét, nekem fontosabb. :) A kedvem nem szegte a dolog, tuti, hogy jelentkezem a következő alkalomra is és remélem, akkor több szerencsével járok. :)
      A kezelési módszeremben nem vagyok egyébként teljesen biztos, ugyanis ezzel így szegény Nórit lejáratom kicsit, ami abszolút ne célom. Viszont akik olvasnak/néznek, tudják, hogy az őszinteség számomra a legfontosabb, így nem tehettem meg, hogy lelkendezek a termékekről, amiknek abszolút nem örülök. :/

      Törlés
  7. Na reménykedem az én csomagom jobban fog tetszeni, holnap indul a postával :) Nekem egyébként mindig az jelent gondot, hogy az mondjam, elég már :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is mértéktelenül pakolok, de szerintem ennek kellene a normálisnak lennie. Nem az a problémám egyébként, hogy nem tetszik valami, szóval ha annyit megteszel, hogy bontatlan dolgokat küldesz, akkor ha nem jön be valamilyen szín vagy illat, akkor is elégedett leszek. Pl ilyen volt a legutóbbi Pixibag nekem. Semmilyen illat vagy szín nem tetszett, mégis tetszett így egyben, mert igényes és szuper dolgok voltak benne - Murphy, h pont nem az én színeimben, illataimban... De ettől még ugyanúgy szeretem a Pixit. Azt hiszem, érthető a párhuzam. :) Nagyon várom már a csomagod, ezek után biztos, hogy imádni fogom. :) <3

      Törlés
  8. Mint kívülálló úgy látom, hogy elő kellene írni,h használt terméket ne lehessen ilyen gift swapba tenni... Mondjuk alap dolognak tűnik ..de ezek szerint mégsem 😕
    Azért kíváncsi leszek az erintett magyarazatára....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is alap, felesleges beleírni a szabályzatba. Aki így elküldi, az biztosan akkor is elküldené, ha le lenne írva. :/

      Törlés
  9. Elnézést előre a kifejezésért....ez k.rva gáz. Akkor minek jelentkezik???? Nem sül le a bőr a pofájáról?! Gondolom ha vele csinálták volna ezt akkor menne a felháborodás. Nagyon sajnálom Betti. Én szégyellem magam helyette...nem tudom mit kell szívózni a másikkal. Régen ebből nem volt gond..., hogy használt cuccot küldjenek vagy ennél még lehet az is jobb, ha nem kapsz semmit. Csak, hogy érezd nem vagy egyedül: általános sulis kari húzásnál egy fiú engem húzott...igénytelen csomagolás...szöveg a következő: sokáig kerestem ezt a macit a padláson. Egy szaloncukor nem volt mellette. Azóta is kellemetlen ez a dolog és az egy egész osztály előtt meg lettem alázva...sose dúskáltunk a pénzben, de ilyenkor a nem kedvelt osztálytársamnál is kitettem magamért. Vagyis anyu. De hiszek abban, hogy minden rosszindulat visszaforog a gazdához.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elnézem. :) Én is ezt mondtam a férjemnek egyébként, hogy ha csak a csoki és a levél van benne, ezerszer jobb, mint így. Biztos arra gondolt, hogy úgy még feltűnőbb lett volna a dolog. :/ Mindegy, én nem dühöngök ezen már, igazából aznap éreztem magam nagyon rosszul, illetve tegnap, amikor megírtam a posztot. Most már túlléptem rajta, és igazából csak amiatt érzem magam rosszul, hogy le kellett ezt írnom, rontva ezzel az ő és valamennyire közvetve Rami hírét is. Bízom benne, hogy senkinek nem vettem el a kedvét a játéktól, mert egyébként szuper kezdeményezés.

      Ez a macis sztori durva. Nekem volt általánosban egy osztálytársam, aki mindig 1-1 kókuszdiót ajándékozott, meg mellé valami szaloncukrot/csokit. Ami persze tök poén elsőre, de aztán ha belegondol az ember, hogy gyakorlatilag semmire nem jó, még dísznek sem, mert ugye megromlik... :D :D

      Törlés
  10. Komolyan mondom, ez elképesztő! Az ember azt hinné, hogy mivel egy olyan tevékenységet űz (űzünk, mi bloggerek), ami eleve nem olcsó hobbi, talán képes rááldozni így az ünnepek táján némi összeget, hogy örömet okozzon másnak. Pláne, ha azonos az érdeklődési körötök, így tisztában van azzal, hogy mit hol keressen.
    Bevallom őszintén, hogy én is mindig ettől a csalódástól féltem és sajnos mindig be is igazolódott a félelmem. Sosem értettem, hogy más miért nem tud annyi odafigyelést szentelni egy nemes célnak, hogy az ajándékozott valóban örüljön az ajándékának! Azért fel a fejjel leányzó! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fejem fent és mosolyog is, várom nagyon a blogger karácsonyi ajándékot, az biztosan jobb lesz. :) Én mindig akkora lelkesedéssel válogatom az ajándékokat, általában sokkal többet is küldök, mint kellene... :D Szóval én sem értem az ilyen embereket. Valószínűleg csak az ajándék részét fogta fel a dolognak, azt pedig nem, hogy ő is normális dolgot kell, hogy küldjön.

      Törlés
  11. Sziasztok!

    Végre sikerült bejelentkeznem, hogy hozzászólást írjak.
    Szóval. Bettivel megbeszéltük a dolgokat, egyáltalán nem haragszunk egymásra.
    Veletek is megosztom, hogy a fülbevalókkal - kiváltképp a cicással - szerettem volna örömet szerezni Neki, hiszen mondta, hogy macskamániás. A füliket egy kis ékszeres bazárban vásároltam, és meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg használtak lehetnek; már többször is vásároltam ott és eddig nem fordult elő ilyen, de most megemlítem majd az eladónak.
    A körömlakkot kaptam, de nem használtam, mert nekem már volt ugyanilyen árnyalatom egy másik márkától.
    A testápolót kipróbáltam, de nem vált be, ezért arra gondoltam, ezt is a csomagba teszem remélve hogy Betti szeretni fogja.
    Egyáltalán nem szerettem volna csalódást okozni, semmiféle hátsó szándékom nem volt. Kicsit rosszul estek a szavaitok, de megértem, csak Bettit akartátok védeni.
    Még egyszer kijelentem én is, hogy nincs köztünk semmiféle harag vagy ilyesmi. És sajnálom, hogy nem tudtam örömet szerezni ( de az epres Milka legalább ízlett Neki :))
    Nóra. xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy leírtad ide is. :) Hátsó szándékot szerintem senki se vélt felfedezni ebben az egészben, csak rosszul válogattál... ;) A többihez nem szeretnék semmit hozzáfűzni, a bejegyzésben és privátban is megtettem de a Milka tényleg remek választás volt, pont ez a kedvencem. :)

      Törlés
  12. Betti :(
    Hozzátenném , hogy amit én kaptam tőle / tőled azt annyira imádtam. A zsiráfos notesz a szerelem kb. , a gyertyákkal meg már spórolnom kell... de ez :O ez nevetséges. ne haragudjon már a világ ,de pl. Pankánál én is túlléptem a keretet de egyetlen percig sem bántam , mert ez ilyen.... Én is kaptam már nagyon gáz ajándékot ...de ez , hát ez felháborító !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ööööö... én erre már válaszoltam este telefonról... Jó, hogy elküldte. :D Na mindegy, akkor újra leírom. :) Cuki vagy, pedig te meg sem lepődtél elvileg, mert tudtad, mit kaptam. :)

      Törlés
  13. Olyan rossz ez, én is így jártam az első Gift Swapen... én leállítani alig tudtam magam (ez most sem volt másképp), aztán sok idővel a határidő után értékelhetetlen vackokat kaptam (egy poszter valami újság közepéből és egy használt szempillaspirál..) hatalmas csalódottság és rossz érzés volt bennem, így inkább meg sem írtam róla a bejegyzést. Ezért most is félve jelentkeztem, de Noémitől szuper dolgokat kaptam, úgyhogy megérte. Ez ilyen sajnos, mindenkinek más az értékrendje. Remélem a Te kedvedet sem vette el teljesen ez a balul sült ajándékozósdi, és valamelyikünk kárpótolhat majd a következő alkalommal... :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is vég nélkül pakolok. Nem vette el a kedvem ez, sőt... ha el is vette volna, ma kaptam meg a blog karácsonyi csomagom, ami egy álom, ennek már a felével elégedett lennék bőven... :) Szóval a lelkesedés lankadatlan és alig várom a következő ilyen lehetőséget. :)

      Törlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)