Mese egy igazságtalan, csalókat támogató, a szememben tökéletesen hitelt vesztett kozmetikai cégről



Ritkán szomorodom/keseredem el. Egyrészt mert alapvetően optimista vagyok és próbálom mindennek a jó oldalát szemlélni. De tényleg mindennek, a férjemet néha ki is akasztom vele, hogy ő épp kiborul valamin én meg mosolyogva közlöm, hogy „de legalább…” :D Ebben a dologban is meglátom a jót egyébként, mert valószínűleg nem kell többé kapcsolatba kerülnöm ezzel a céggel. Maga a történés-sorozat, ami a versenyükön zajlik, számomra hihetetlen. Nem lejárató-kampányt szeretnék folytatni, és nem is mondom, hogy ne vegyetek tőlük semmit. Én is lehet, hogy fogok még tőlük vásárolni, hiszen a termékek jók. De a kapcsolattartás és a rendezvényszervezésük lehangoló, dühítő és embertelen.



Nem kerülgetem a forró kását, úgyis tudjátok, ha jártasok vagytok a blogvilágban, hogy az Aden-versenyről van szó. Az eredeti kiírás szerint november 5. éjfélig lehetett feltölteni a bemutatkozó videójukat a jelölteknek. Ezután jött volna a szavazatgyűjtő időszak majdnem két hete, majd 10+1 lány továbbjutása. A 10+1 úgy állt volna össze, hogy 10-et a zsűri választ, 1-et pedig a közönség. A 11 szerencsés kapott volna sminkcsomagot, aminek felhasználásával kell egy ünnepi sminket készíteni, majd újabb szavazó kör következik és végül lesz 1 zsűri által választott és egy közönségdíjas győztese a versenynek.

A megadott határidő, amíg jelentkezni lehetett tehát eredetileg november 5. éjfél volt. Nem tudom, addig volt-e más jelentkező, de aznap délelőtt még egyedül voltam, másnap reggel pedig ketten, szóval lehet, hogy ketten indultunk neki időben a dolognak, ebben nem vagyok biztos. A szabályzatot végül megváltoztatták, így kitolódott november 13. éjfélre a jelentkezési határidő. Ebben az időszakban végre beindult a folyamat, meg is lettünk éppen 11-en.

Következett a szavazás pár napja, ami ugye így lényegesen lerövidült. Végignézve a jelentkezőkön, egyértelművé vált, amit eddig is gondoltam, közönség által én tuti nem jutok tovább, de nem is izgultam ezen, hiszen 11-en voltunk összesen. :)

Teltek a szavazós napok, gyűltek szépen a szavazatok. Én szépen kibéreltem magamnak a 6. helyet és ott csücsültem majdnem végig (végül Viki letolt a 7. helyre :D ). Büszke is voltam magamra, mert ha összehasonlítom a követőim számát pl. Ramiéval, Nikiével vagy Kittiével, akkor arányaiban többen szavaztatok rám – ezért egyébként nagyon köszi! :) Egy lány nagyon elhúzott, közben kiderült, hogy csalással. Konkrétan pénzt ajánlott azoknak, akik szavaztak rá. Abszolút nem értem ezt az egészet, sem azt, hogy miért jó ez neki, sem azt, hogy miután az Aden is tudomást szerzett erről, miért hagyta tovább versenyezni őt. Állítólag nem akartak változtatni a szabályokon (amit ugye egyszer már eddig is megtettek…).

Természetesen ő lett a közönségnyertes, ez nem is alakulhatott volna másképp. Mindenki pénzt akar, meg nyereményeket, persze, hogy kihasználták a lehetőséget. Nincs is ezzel semmi baj, már csak azt remélem ezzel kapcsolatban, hogy legalább meg is kapta a pénzét valaki és nem felejti el a kedves lájkgyűjtő az ígéretét.
Eljött az eredményhirdetés ideje, ami ugye elvileg rizikómentes volt mindenki számára, hiszen a szabályzat szerint – amit ugye nem lehet utólag megváltoztatni – 11 lány jut tovább. És itt jön a feketeleves, ami miatt én annyira kiakadtam, hogy azonnal leültem a gép elé és pötyögni kezdtem ezt a cikket. Ugyanis nem 11, hanem 6 lány jutott tovább. Egy, a csaló, és másik 5. Az öttel egyébként maximálisan egyetértek, én is őket választottam volna. De miért is kellett már másodjára megváltoztatni a szabályzatot?

Lehet engem hisztis libának nevezni, sőt, most épp én is annak érzem magam. De abszolút nem az dühít, hogy nem jutottam tovább, hanem a miértje a dolognak. Az, hogy egy leírt szabályzatot többször is megváltoztatnak, csak akkor nem, amikor az valóban indokolt lenne. Nagyon örülök, hogy azok jutottak tovább a zsűri által, akik. Tényleg, őszintén gratulálok, lányok! :) De mellette nagyon csalódott vagyok, mert átverve érzem magam.

Kedves Aden! Miért nem veszitek emberszámba a lányokat, akik időt öltek bele a jelentkezés elkészítésébe? Miért engeditek, hogy valaki hamis adatokkal nyerjen? Miért nyúltok bele kétszer a szabályzatba, harmadjára pedig akkor már miért nem?

Te pedig, aki közönségnyertes lettél, ha olvasod ezt: miért jó neked ez? Pénzed van, hisz felajánlottad, akkor miért kell az ingyen sminkcucc? Elismerést nem vásárolhatsz magadnak, hiszen ha az ismerőseid, vagy olvasóid nem is, te tudod, hogy nem egyenes játékkal nyertél. Akkor mi értelme volt ennek az egésznek?

Többiek! Ti mit gondoltok erről a dologról? Túldramatizálom, vagy jogos a felháborodásom?

Kiegészítés: az Aden kiírta a Facebook oldalára, hogy újra átgondolták a dolgot és mégis kizárták a pénzt felajánló csajszit. Ez egyrészt jó, mert igazságos a többiekkel szemben. Másrészt viszont megint csak azt bizonyítja, hogy mennyire nem ismeri a következetességet a képviselője/döntéshozója.




Örökkékékazég

39 megjegyzés:

  1. Hát ez így nem túl fair dolog az Aden részéről :( Sajnálom az egészet :S Mondjuk én teljesen lemaradtam az egész balhéról ( mármint a pénzzel lefizetősről), hogy derült ki?
    Niki (Lakkjegyzet)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ott a kép. Úgy derült ki, hogy többen észrevettük a csoportban.

      Törlés
    2. Így, hogy bizonyítható a csalás, hát tényleg nem értem, miért nem zárták ki. :S Én nagyon ritkán veszek részt bármilyen lájkgyűjtős/szavazatgyűjtős játékban, ha mégis, maximum egyszer írom ki, hogy ha valakinek van kedve, szavazzon rám, és ennyi. De hogy konkrétan PÉNZT ajánlott a szavazatokért, és ezt az Aden is tudta, mégse zárták ki, szerintem gáz.. És még szépen is fejeztem ki magam...

      Törlés
    3. Én sem törtem magam halálra a megosztásokkal, pedig minden nap lehetett szavazni egyébként. :)

      Törlés
    4. Most néztem, hogy törölte a hölgyemény a youtube csatornáját és a blogját is? Pedig kíváncsi lettem volna rá, mi a magyarázata erre. :)

      Törlés
  2. Teljesen egyet kell, hogy értsek Veled. Ha 10+1 akkor annyinak kellett volna tovább jutni a következő körben.
    Egyébként az, hogy derült ki, hogy a közönségszavazatos vette a szavazatokat?
    Azért erre kíváncsi lennék, mert simán lehet valakinek akár ennyi szavazó ismerőse. Vagy rosszul gondolom ? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rosszul, sajnos. Senkiről nem állítanék ilyet, ha nem lennék benne biztos. De imádom a naivságod, pont ezt kérdeztem volna én is magamtól. Betettem a képet a végére. :)

      Törlés
    2. Tudom drága, hogy Te csak úgy nem állítanál ilyet :) DE valóban én vagyok naiv és nem is értem ezt a like és szavazat vásárlós dolgot. Annyit hallok ilyenekről, de olyan elkeserítő.
      Az ADEN részéről meg abszolút nem értem és nem tartom elfogadhatónak, hogy ezt nem veszi figyelembe.
      Látom sajnos :( Szomorú, hogy ilyen megtörtént, és megértem a felháborodásod.

      Törlés
  3. Megértem a csalódottságodat, hisz energiát fektettél ebbe a projektbe és teljes joggal vártad el a korrekt kommunikációt.... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Nagyon jól esik, hogy mellettem álltok. :)

      Törlés
  4. Hát ez minden profizmust nélkülöz, örülök h nem jelentkeztem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát így utólag én is jobban örültem volna, ha nem jelentkezem... :D

      Törlés
  5. Na ez nem semmi. Az Aden szerintem van olyan szinten, hogy nem csinál feneket a szájából a szabályok átírásával. Egyszer lehet, máskor nem...aztán mégis?
    Az is durva, hogy 11-ből, gondolom érdeklődés híjján levitték 6+1-re a dolgot, ha jól értem.
    Évekkel ezelőtt tömegével jelentkeztek, csodálkoztam, hogy most alig.
    Én is csalódott lennék, Megértem a dologot teljesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is csodálkozom, hogy csak ennyien voltunk, még így a meghosszabbított időtartam alatt is. De lehet, hogy az előző években is voltak ilyen stiklik, csak kevésbé feltűnően és ezért nem voltunk most többen. Nem tudom, mindenesetre az biztos, hogy jövőre még eggyel kevesebb jelentkező lesz. :D

      Törlés
  6. Teljesen megértem a felháborodásod. Én is csodálkoztam ma, hogy végül hat lány jutott csak tovább... visszataszító az Aden hozzáállása, nem értem, hogy egy viszonylag nagy kozmetikai cég, hogy engedheti ezt meg magának...:-S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem értem ezt az egészet. És a legborzasztóbb, hogy imádom a termékeiket, úgyhogy még azt sem tudom mondani, hogy dacból elzárkózom a vásárlástól... :/

      Törlés
  7. Bárki is koordinálja ezt az idei Aden versenyt, a cégnek el kellene gondolkodnia az illető alkalmasságán, mert szépen rombolja a nehezen felépített ázsiójukat. Ez a helyzet rettentő bosszantó még így, kívülállóként is, a kiscsajt úgy ki kellett volna zárni mint a huzat, "komi" nélkül...

    VálaszTörlés
  8. Na, ez nem hiszti, teljesen igazad van! Ez az egész eljárás gusztustalan! Tanulhatnának a Naillandtól! Ők nemrégen egy instagramos nyereményjátékukban kizárták az első nyertest, mert egy nem valódi, nyereményvadász profillal nyert. Ez lenne itt is a korrekt magatartás, az Aden zárja ki a csalót!
    Hát ezek után nagyon örülök, hogy nem férnek bele az életembe az ilyen típusú játékok, így megkíméltem magam ettől a tortúrától. Biztos, hogy ignorálni fogom innentől az Aden összes rendezvényét és tartok tőle, a termékeit is, mert ennyire unfair brandet nem szívesen támogatnék a pénzemmel sem. Vannak más jó minőségű márkák is, amelyek tiszteletben tartják a fariplay-t, akkor már inkább náluk hagyom a pénzem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a Naillandes balhét nem is hallottam... de teljesen egyetértek, ez lenne a normális módja a dolog elintézésének. Azon gondolkoztam, h lehet, h csak egy arra alkalmatlan csitri kezeli esetleg a Fb oldalt, de az meg nem hozhatna döntéseket, szóval hiába mentegetném őket magamban, nem tudom. :(

      Törlés
  9. Eddig azért néha ránéztem a márkára és ha volt valami jó termékük, akkor elgondolkodtam rajta, hogy megveszem , de ez a hozzáállás nem csak azt mutatja meg, hogy mennyire nem érdekli őket a dolog, hanem azt is, hogy nagy mennyiségű jelentkezők híján sz*rnak az egészre és csakis azt a részét változtatják a szabályoknak, ami tulajdonképpen nekik hoz hasznot, nem a jelentkezőknek.
    Az a baj szerintem, hogy az ilyen közönségszavazós versenyekben ez a fizetek-nyereményt ajánlok fel dolog mindennapossá kezd válni, így mindig valahogy az kerül ki győztesként aki egy kicsivel gazdagabb, vagy nagyobb az ismertségi köre. Pedig a tehetség nem feltétlenül ettől függ, sőt...Éppen emiatt ítélem el kb. az összes ilyen versenyt, mert annyira mutat hiteles képet, hogy sehogy.
    Viszont nem tudom mit hiszel: a bejegyzésed után megváltoznak majd a dolgok és más lesz az eljárás? Ez maximum arra jó, hogy a céget befeketítsd. Nyilván sokakat el fognak veszíteni ezzel a hozzáállással, te egy kicsit felpörgeted a dolgokat. Az idődet visszanyered, amit erre áldoztál? Nem. Sőt, még többet áldoztál rá, bár részben hasznos útmutató lehet a jövendőbeli vásárlóknak.
    Amikor egy cég ilyet meg mer lépni, ott nagy átlagban két dolog játszik közre: vagy nagyon jól megy, vagy nem mennek jól a dolgok és ezért minden mindegy. Hogy mi lehet ott, csak a belsősök tudják, de valószínűleg a karácsonyi prémium osztásakor/vagy éppen nem osztásakor hamar kiderül minden...A hitelességüket viszont már tuti elveszítették, de ennek az ügynek a következményeként lehet az állásukat is. Mindenesetre felső vezetőként biztosan elővenném azt, aki ekkora bajt okozott a cégnek, mert ilyen eljárást normális vezető nem engedélyez soha semmilyen körülmények között. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hiszek én semmit. Biztosan nem fognak változtatni ezen a versenyen és őszintén: ha mégis, az is hidegen hagyna. Viszont a saját blogomon a saját véleményemet és érzéseimet írom le. Nem azért, hogy bárkit lejárassak, meg nem is azért, hogy benyaljak. Csak és kizárólag azért, hogy az nekem jól essen és az olvasóimnak, vagy más bloggereknek tudjak segíteni. Ami a termékeket illeti, én szeretem és továbbra is be fogom szerezni, ha nagyon megtetszik valami, de ilyen versenyre a jövőben tuti nem jelentkezek, mert nincs arra szükségem, hogy hülyének nézzenek feleslegesen.

      Törlés
  10. Én nem jelentkeztem, de Ramiékat maximálisan támogattam végig, tudtam a kis "malőrről" is, és nagyon igazságtalannak érzem az egészet...:( Ezek után örülök, hogy ezt inkább kihagytam, mert így is eléggé dühít a dolog.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj, hogy ezzel hosszú távon is letörhetik 1-2 lány lelkesedését. Én kiírtam magamból, lehet, hogy holnap még morgok kicsit, de túllépek rajta. Viszont aki kevésbé nagypofájú és csak őrlődik magában, az lehet, hogy fel is adja a hobbiját egy ilyen miatt. :(

      Törlés
  11. Abszolút megértem a felháborodásodat, a legnagyobb baj az volt, hogy az Aden bízva abban, hogy áááá ezt az eseményt már úgyis ismerik minek hirdetni elven, nem foglalkozott a dologgal, mire rájöttek, hogy nem jelentkeztek rá, már nem volt idejük és szabályt módosítottak. Sajnos ezt megtehetik, mert bármilyen nyereményjáték így működik. Régebben amikor még rengeteg like vadász játék volt, nagyon sok olyan profil volt jelen akik kifejezetten erre szakosodtak és szinte minden játékon ők nyertek. Egy idő után a cégek észrevették ezt és tiltották őket. Ami a konkrét esetet illeti, sajnos az Aden nem szabályozta le, hogy "nyereményjátékkal" gyűjthessen valaki szavazatokat ezért emiatt ki se zárhatták volna, ettől függetlenül a többi versenyzővel szemben ez nem fair. Én szavaztam rád :), tudom sovány vigasz. Bocs, kicsit szakmáztam, marketinges vagyok amúgy aztán ilyenkor kijön belőlem a szaki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként megnéztem a versenyszabályzatot a mai napig nem írták át, úgyhogy simán lehetne óvni. Meg megnéztem a lányka blogját és a videóját, khhmmm - és ebben minden benne van. :)

      Törlés
    2. A szakmázással semmi bbaj nincs, sőt... jobb is tőled hallani, hogy gáz a azitu nem csak résztvevőként, de szakmaiként is. A szavazatod mindennél többet jelent a másik kb 30-cal együtt, hiszen miattatok csinálom azt, amit csinálok! :) Szóval nagyon köszi. Az ominózus videót pedig inkább nem kommentálnám... ;)

      Törlés
  12. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  13. Teljesen igazad van, ráadásul Dorina csak 16-án tette közé a videóját, mégis bejutott a következő fordulóba, Ő a 7.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tudom. Őszintén szólva az indulat hevében észre sem vettem először Dorinát, később pedig nem szerettem volna már a cikken változtatni. Ez is egy érdekes dolog, ez tény. ;)

      Törlés
  14. Történt némi mozgolódás az ADEN háza táján. Annyi biztosan, hogy a csalót kizárták a játékból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, láttam, ki is bővítettem a posztot. :) Bár szerintem így se sokkal jobb, hiszen a következetlenség ugyanúgy fennáll, sőt... igazából miután kihirdették, extragáz megváltoztatni szerintem...

      Törlés
    2. Azt tény, hogy ez már olyan eső után köpönyeg dolog. De legalább történt valami. Ettől függetlenül nem részesítem dicséretben az ADEN-t.

      Törlés
  15. Szerintem is jogos a felháborodásod. Félre ne érts, nem akarok a "csaló" mellett szólni, de ez tényleg egy olyan dolog ami sajnos manapság egyre elterjedtebb dolog, és ha az ADEN nyitott szemmel járna, akkor számíthattak volna rá. Amikor elkezdtem olvasni az erre kitett posztjukat, akkor azt hittem hogy az a lány lefizetett mindenkit aki szavazott :D De itt olvasva ezt a nyereményjátékos.. hát tényleg számíthattak volna rá. De azért elítélem az ilyeneket, nagyon kár hogy ilyen hétköznapi... :/ Sajnálom hogy nem kerültél be, én drukkoltam, és szavaztam :// Viszont a képpel nagyon vigyázz, mivel a beleegyezése nélkül sem a prof képét, sem a nevét nem hozhatod nyilvánosságra. (2011. évi CXII. törvény) :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a támogatást, és a szavazatod is. :) Sokkal többet jelent az, hogy mellettem álltok, mint az, hogy továbbjutottam-e vagy sem. :) A screenshotokról leszedtem a nevet és a profilképet, de nem azért, mert írtál, hanem mert mivel megváltozott a helyzet, abszolút nem fontos a leányzó kiléte. Amúgy sem vele van igazán problémám, hanem az Adennel... :) Azért köszi a figyelmeztetést, jó, hogy ilyen dolgokban jártas emberek is olvasnak (bár hozzáteszem, szerintem amit egy nyilvános csoportban névvel és arccal vállal valaki, azt simán ki lehet tenni máshová is). :)

      Törlés
  16. Az, hogy valaki etikátlan módon próbál egy versenyben előrébb jutni, szerintem is elfogadhatatlan. Az, hogy az Aden ezt, hogy reagálta le számomra is érdekes és abszolút megértem a felháborodásod! A kommunikációt kellően elrontották ott, ahol tudták. Viszont ami szerintem pozitív ebben az egészben, az az, hogy belátták a hibájukat és ha utólag is, de felvállalták és változtattak a döntésükön és nem fújták a magukét, amit azért valljunk be, kevés cég tenne meg hasonló helyzetben. Ez az érem egyik oldala. A másik oldalon ott vannak a reakciók. Most ez sokaknak nem fog tetszeni, de egy kicsit azt érzem, hogy sokan kezdenek átesni a ló túloldalára. Az, hogy emiatt nem vásároltok Aden terméket? Egy rosszul kikommunikált verseny, és egy félig-meddig rossz döntés miatt megbélyegeznétek a terméküket? Kicsit viccesnek tartom, hisz ez az eset mit sem ront azon, hogy mennyire tartós például a folyékony rúzsuk...:) Egy szó mint száz, csak az hibázik, aki csinál is valamit. Feltehetőleg az Aden tanult az esetből, a legutolsó Facebook postjuk legalábbis erre enged következtetni. A magam részéről én adok nekik még egy esélyt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Nem lejárató-kampányt szeretnék folytatni, és nem is mondom, hogy ne vegyetek tőlük semmit. Én is lehet, hogy fogok még tőlük vásárolni, hiszen a termékek jók." Szerintem egyértelmű, amit leírtam.

      Törlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)