Megígértem, hogy ha lesz 100 feliratkozóm, akkor csinálok valamilyen vicces videót... Eljött ez a nap (azóta pedig újabb 14 ember, hihetetlen!), így el is készítettem egy videót, amiben igencsak hülyét csinálok magamból. Sokat gondolkoztam egyébként, hogy tükör nélkül, vagy inkább időre sminkeljek, végül a tükrös mellett döntöttem. Majd egy másik kerek számnál megpróbálkozom egy 5 perces sminkkel (most megmondom: el fogok bukni benne). Ha kíváncsiak vagytok, mit alkottam tükör nélkül, tartsatok velem! :)
A klaviatúra mögött
Betti vagyok, a blog szerzője. Régóta szerettem volna egy olyan oldalt, ahol szerepet kap minden, ami engem érdekel, végül 2014 októberében vágtam bele az írásba. 2015. júniusa óta a Youtube-on is jelen vagyok, így talán kicsit személyesebben is megismerhettek. Eleinte főként szépségápolással foglalkoztam, mostanra inkább személyes, random blogként jellemezném magam, ám a videóimban túlnyomó részben megmaradt a beauty téma. Emellett a babavárásomról és az anyaságról is szívesen írok és mesélek bármikor, hiszen régen vágyott szerep ez számomra.
Ha kíváncsiak vagytok egy fiatal feleség és anya gondolataira szépséggel, lélekkel, szórakozással, konyhaművészettel, és úgy általában: az élettel kapcsolatban, nézzetek körül! :)
Keresel valamit?
Keress téma szerint!
10 leg...
(29)
101-1001
(4)
3 leg
(5)
Advent
(33)
ajándék
(15)
állatok
(28)
babavárás
(72)
barátság
(8)
Betti
(230)
blogolás
(50)
bőr
(47)
Cicc
(73)
Csacsogda
(16)
család
(96)
dekoráció
(11)
ebay
(1)
édes
(19)
elérhetőségeim
(2)
Elizabet
(50)
Emília
(18)
étterem
(1)
film
(9)
gyermek
(105)
haj
(23)
Instanéző
(24)
író
(9)
játék
(13)
kedvenc
(51)
kikapcs
(89)
konyha
(33)
könyv
(5)
köröm
(78)
kreatív
(48)
lélek
(129)
meglepetéscsomag
(33)
mutimiteszel
(3)
nagyvilág
(50)
olvasó
(7)
smink
(74)
sorozat
(4)
sós
(6)
szépség
(292)
szerelem
(28)
színház
(4)
Szülők lettünk
(45)
tag
(40)
teszt
(41)
vendég
(9)
vlog
(79)
youtube
(373)
zene
(6)
Régebbi bejegyzéseim
Youtube
Bloglovin'
Üzemeltető: Blogger.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)