Avon GLOW flaming orange tesztmanikűr



Mikor megláttam az Avon katalógusban ezeket a limitált ideig rendelhető lakkokat, azonnal tudtam, hogy ezt a két lakkot mindenképp megveszem. Sajnos (ahogy olyan sokszor előfordul ez), az egyik árnyalat abszolút nem vált be, ugyanis ami a katalógusban még csillámos pinknek tűnt, az élőben már lila. Nagyon szeretem az Avon termékeit, de ez elég gyakori probléma, igazán odafigyelhetnének a fényviszonyokra a fotózásokon…



Ily módon került be a plush berry árnyalat a nyereményjáték termékei közé (augusztus 23-ig játszhattok!). A másik, flaming orange névre hallgató szín viszont egy álom, így ezt azonnal fel is kentem a körmeimre, ahogy a kezembe került a lakk. Igazi nyári, élénk narancs, telis tele apró arany csillámokkal. Szerencsére elég picire vannak darálva/őrölve/nem tudom, mit csinálva ezek a fényes kis darabkák, ahhoz, hogy le lehessen mosni rendesen. Biztosan sokat fogom használni a meleg időben, de még ősszel is – kifejezetten szeretem a narancsszínt ősszel.




 A lakk a nailwear pro+ kollekció darabjaként jött ki, tehát az egyik kedvenc formulám – alap- és fedőlakk nélkül is kibír 5-6 napot bármiféle kopás nélkül. Az ecset a szokásos, vékony, viszonylag kemény szálakból áll. Nem a legtökéletesebb, de teljesen jól kezelhető. A tartóssága is remek a lakknak, 6 nap alatt nem lett semmi baja, aztán lemostam, mert új színre vágytam, de néhány napig még biztosan bírta volna szép állapotban. :) Az egyetlen különbség a többi nailwear pro+ lakkal szemben az a fedése, ami nem az igazi. A képeken is átlátszanak még kicsit a körömvégeim, pedig ez már három réteg. Négyet nem vagyok hajlandó használni semmiből, ezért álltam meg itt, de szerintem legalább kettő kellett volna még ahhoz, hogy teljesen befedje a körmeim. 


 
A mani elkészítése nagyon egyszerű volt, a szokásos Rimmel Nail Nurse 14 napos kúra után a gyűrűsujjam kivételével minden ujjamra a narancs lakkot kentem, ahogy az előbb említettem: 3 rétegben. A gyűrűsujjamra alapszínként szintén egy Avon lakk került, a nailwear pro+ vonal naked truth árnyalata (ebből elég egy réteg is). Erre 2 Golden Rose Carnival kollekciós csoda került: a 10-es és a 20-as kódúak két-két rétegben.

A narancs tetejére még húztam egy vékony réteget a Rimmel Nail Nurse fedőlakkból a biztonság kedvéért, mivel nyaralni készítettem ezt a manit és nem szerettem volna másik lakkot, illetve lemosót vásárolni ezalatt az idő alatt.



Összességében elégedett vagyok ezzel az új, limitált lakkal, gyönyörű a színe, tartós és könnyen kezelhető, csak a fedésébe tudok belekötni. Ha lenne újabb szín ebből a kollekcióból, biztosan beszerezném azt is (kivéve, ha lila lenne… :D )




Csomagolás minősége:
Csomagolás kinézete:
Száradási idő:
Állag:
Ecset:
Finish:
Tartósság:
Választék: 0
Ár:
Beszerezhetőség:


Össz.: 9/10


Ti próbáltátok valamelyiket a két lakk közül? Szeretitek az Avon termékeit?

Örökkékékazég

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)