Big Farm – avagy a játék, ami szórakoztató, kikapcsolódást nyújt és még értelme is van



Bár a blog 9 hónappal ezelőtti indulásakor elég vegyesen voltak jelen különböző témakörök, mostanában kicsit egysíkúvá és talán túlzottan beauty-központúvá vált. Mivel alapvetően ez a téma érdekel és ez volt az a dolog, ami miatt elkezdtem a blogolást, ez nem jelent nagy problémát, azonban sokszor eszembe jut, hogy egy-egy receptet, élménybeszámolót vagy bármi más – számomra – érdekes dolgot megosszak veletek. Ma is egy ilyen poszt következik, ami abszolút nem a szépségápolással foglalkozik, még csak a közelében sincs, viszont olyannyira az életem részévé vált a hónapok során, hogy mindenképp említést szeretnék tenni róla.


Ahogy a címből is kiderül, a mai bejegyzés témája egy játék, méghozzá egy ültetős, gazdálkodós, farmos játék. Anno a Facebook fénykorában (vagy még mindig az van, csak én érzem azt, hogy leáldozott?) én is a Framville-ezők népes táborát erősítettem. Igen. Én voltam az a lány, akit nem zavartak a játékfelkérések, sőt… sokszor tőlem érkeztek. (Ezúton kérek bocsánatot minden kedves ismerősömtől, akiket bombáztam az értesítésekkel... :D ) Aztán annak az őrületnek vége szakadt, amikor a 6-7. farmot hozták be, ugyanis kezelhetetlenné vált az egész játék azáltal, hogy egyszerre 20 helyen kellett volna egyidőben tevékenykedni. Mikor leálltam vele, egy darabig abszolút nem hiányzott, hiszen már annyira tele volt vele a hócipőm, hogy jól is esett más dolgokra koncentrálni.




Azonban kb 7 hónapja egy esős és táppénzen töltött délutánon úgy éreztem, most azonnal aratnom kell. Semmiképpen nem szerettem volna visszaugrani abba az ezer farmos, Facebook-os világba, úgyhogy csak beírtam a Google-ba, hogy farmos játék (vagy valami hasonlót). Az első helyen jelent meg a Big Farm, én pedig kíváncsian kattintottam. A játék gyorsan indul, hamar lehet előre lépkedni, ha igazán nagy kedvvel csinálja valaki, ahogyan én is tettem. Már a nagy farmbirtokosok közé tartozom, így elmondhatom, itt összesen 3 állandó farmja van az embernek, illetve bizonyos időközönként 1-1 limitált ideig elérhető külön helyet is birtokba vehetünk. Annyira összetett a játék, hogy órákig magyarázhatnám, de ezt feleslegesnek érzem. 


Amiket a legjobban szeretek benne, az egyrészt az, hogy csapatban játszunk egymással. Már valamelyik nagyon kezdő szinten megjelenik a feladat: keressünk (vagy alapítsunk) szövetkezetet. Tengernyi csapat közül lehet választani és onnantól kinyílik a játék. Lehet csetelni, privát leveleket váltani, illetve a játék is kifejlettebbé válik: vannak projektek, amikor a csapat tagjai együttesen termelnek valamiből nagyon sokat, illetve kutatások, amik bizonyos összeg befizetése után elindíthatóak és ezáltal szuper jutalmakat zsebel be a szövetkezet minden tagja (pl. felvehetünk több tagot, vagy drágábban adhatunk el vmilyen terméket/állatot/növényt). Mivel viszonylag sok időt vesz igénybe a játék, elég sok hosszadalmas beszélgetés kialakul a cseten, ami alatt az emberek a monitor túloldalán az életünk részévé válnak. Nem vagyok az az interneten, látatlanul ismerkedős fajta, de határozottan, kihúzva magat ki merem jelenteni, hogy minimum egy barátot már sikerült szereznem ezalatt a néhány hónap alatt. Nyilván nem olyan barátság ez, hogy felhívnám az éjszaka közepén, ha rosszul érzem magam, de ha kibírom addig, amíg ő is és én is aktívak vagyunk a játék felületén, gyakorlatilag bármit elmondhatunk egymásnak és akár bizalmasabb beszélgetéseket is folytatunk. :)


A másik dolog, ami miatt ennyire a szívembe lopta magát ez a játék, az a realitás, ami jellemzi. Itt nem találomra ültetünk és aratunk, hanem mindennek meg van a saját kis folyamata. Pl ha ültetünk kukoricát, abból készíthetünk a későbbiekben csirketápot. A csirketápot odaadjuk tyúkoknak, akik bizonyos idő elteltével tojást és ganét adnak „cserébe”. A ganéból trágyát készíthetünk a megfelelő épületben, amivel később a gyümölcsfának adhatunk tápot, a tojást pedig a pékségbe szállítva különféle sütik elkészítéséhez használhatjuk fel. A sütit eladva pénzhez jutunk, amiből lehet is ültetni a következő adag kukit. :) Ez csak egy kör volt a sok közül, de ez alapján azt hiszem, el tudjátok képzelni valamennyire a játék folyamatait.


 
Ha van kedvetek kipróbálni ezt a szuper, farmos játékot, katt IDE és regisztráljatok. :) (Ha ezen a linken regisztráltok, szuper jutalmakat kaptok utánam és én is utánatok, így ha felkeltettem az érdeklődésetek, akkor mindenképpen ezt a regisztrálási linket javaslom – mindannyian jól járunk vele. :) ) Ha nektek is úgy megtetszik, írjátok meg kommentben a neveteket, kíváncsi vagyok, milyen farmot hoztok létre. :)




Ti milyen online játékokkal szoktatok játszani? Szeretitek a virtuális farmozást?

Örökkékékazég

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)