Menta mani

Mióta itthon vagyok, nem szoktam színesre festeni a körmeimet (sajnálom fogyasztani a lakkot, ha úgysem látja senki), de múlt héten moziba mentünk a férjemmel, úgyhogy végre szabadon pingálhattam. Mivel nem tudtam választani, megkértem a párom, hogy ő bökjön rá egy lakkra. A választása egy BarryM lakkra esett (304 mint green), amihez mindenképp valami visszafogott csillogást képzeltem el a gyűrűsujjamra. Szerettem volna, ha az alapszín is eltér a többitől, ezért egy natúr alap (Aden 6ml-s, teljesen natúr, krémszín, árnyalatot nem találtam rajta) fölé került az Essence colour&go kollekciójának 103-as space queen árnyalatú csillámos szépsége. A végeredmény egy igazi kettő az egyben mani lett: visszafogott a halvány, pasztell színek és a kicsi csillámok miatt, de mégis vad ez a zöld szín... Nekem nagyon tetszett és a férjem is büszke volt a választására. :)


 


Örökkékékazég

2 megjegyzés:

  1. Ez rettenetesen igénytelen, mind a reszelés, a körömágybőröd egyenesen horror! Kevés a réteg is a körmödön. És az a pokróc a háttérben... ne haragudj meg de ez kikívánkozott belőlem. A körömlakkozást meg ne azért csináld, hogy mások lássák, hanem azért, hogy te jól érezd magad és neked jó legyen. Elég cikinek érezném, ha férjem választaná ki még a körömlakk színemet is, ez olyan mintha nem lenne szabad akaratod és egyéniséged.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a kritikát. Valóban nem tökéletes sem a festés, sem a bőröm, de azért a horrortól szerintem távol áll. Vállalható, viselhető, nekem megfelel. Nem mások miatt festem a körmöm, de bolondság lenne azért fogyasztani a drága lakkokat, hogy a fakanalak, a klaviatúra és a hímzőfonalak csodálják a művemet. Nem szeretek pazarolni... Egyébként képes vagyok kiválasztani a körömlakkomat, sminkemet, sőt, öltözködni is tudok egyedül. De mivel első sorban a férjemnek szeretnék tetszeni, nyilván kikérem a véleményét. Ez egy házaspárnál így működik, néha én is ajánlok egy nyakkendőt az ingéhez, néha pedig ő választ nekem körömlakkot vagy rúzst, és ez így teljesen természetes. A ciki inkább az, aki nem vállalja a nevét és az arcát a véleményéhez.
      Ne érts félre, elfogadom a kritikát, valóban nem tökéletes a lakkozásom és lehet, hogy nem kellett volna a színválasztás menetét leírnom, csak a lakkok márkáit, kódjait, aztán a képeket betenni. De én legalább vállalom az arcommal és a nevemmel együtt a véleményemet és az alkotásaimat, akkor is, ha azok igénytelenek és horrorisztikusak...

      Törlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)