Körömerősítés - Rimmel Nail Nurse 14 napos kúra

Sosem voltak túl erős körmeim, de vannak ebből a szempontból (is) jobb és rosszabb időszakok az életemben. Mivel 12-13 éves korom óta állandó körömlakkmániával küszködök, muszáj odafigyelnem a körmeimre, hiszen a sok szép körömlakk úgy mutat igazán, ha van mire felkenni. Az utóbbi időben nagyon gyakori volt a töredezettség, körömcsipesz nélkül már ki sem megyek az utcára, mert mindig van egy ujjam, ami segítségre szorul. Régebben próbálkoztam belsőleges kúrákkal (Revalid, Biovanne), ezek segítettek valamennyit, de az árukat sokallom, így más megoldást kerestem...

Rimmel Nail Nurse 14 napos kúra, 12 ml
 
És találtam is: a Glamour napokon féláron sikerült hozzájutnom a Rimmel Nail Nurse-éhez. Ez egy 14 napos kúra, amit a következőképpen kell alkalmazni: az első nap felkenjük egy rétegben a megtisztított körmökre. A második nap erre rákenünk egy újabb réteget. Ezt csináljuk 7 napon keresztül, majd lemossuk az egészet és újrakezdjük a procedúrát. Egyelőre jó véleménnyel vagyok róla, bár még csak az 5. rétegnél tartok.  Szép, fényes, talán fényesebb is, mint a hagyományos átlátszó lakkok, így még egy olyan körömlakkmániásnak is vállalható viselet, amilyen én vagyok.

Érdekes, ruganyos a lakkozott körmeim felülete, viccelődtem is a férjemnek, hogy ha még néhány réteget rákennék, úgy viselkedne, mint a gumilabda. :) Így, hogy rajta van ez a sok réteg, erősebbnek érzem a körmeimet, ha rányomok az élére egy másik ujjbegyemmel, nem hajlik be csak a két gyűrűsujjam körme, de mindig is ők ketten voltak a leggyengébbek (Miért is lenne másképp, hát mindig őket szomorítom el a lemoshatatlan csillámos fedőlakkokkal, aztán mosok, kapirgálok, vakarászok rajtuk össze-vissza, mire eltűnik minden róluk.).

Kíváncsi vagyok, hosszú távon mennyit fog változni a körmöm. Egyelőre tökéletesen elégedett vagyok vele egyetlen dühítő apróságot leszámítva, ami pedig az illata. Vannak különféle körömlakk szagok, én alapvetően szeretem őket. Na nem úgy kell ezt elképzelni, hogy napközben megállok a dobozkámnál és szagolgatom őket, de festés közben sosem zavart még egyetlen lakkom illata sem. Ez azonban kifejezetten büdös, konkrétan csípi az orromat. Hogy ez a sokat vitatott formaldehidnek köszönhető-e, nem tudom, de tényleg nem egy kellemes élmény felkenni. Egyébként gyorsan szárad, könnyen és szépen felvihető a körömre, egészen szimpatikus az ecsete és mint már mondtam, szép fényt ad a körmöknek. Bízom benne, hogy jó barátok leszünk majd, a 12 ml-es üveg úgyis sok-sok kúrára elég lesz, főleg egy ilyen híg állagú lakknál.

Így néz ki a lakk a körmeimen.



Csomagolás:
Kinézet:
Illat: 0
Állag:
Ecset:
Finish:
Tartósság:
Választék:
Ár: 0
Beszerezhetőség:


Össz.: 9/10

 
A termék Krémmánia oldalát itt találjátok: http://kremmania.hu/kremek/rimmel-nail-nurse-nail-rescue

Megvásárolható Dm-ben, Rossmannban, nagyobb Tescokban és bárhol, ahol van Rimmel pult, 1000 és 1500 Ft közötti áron.

Nektek van valamilyen bevált módszeretek a körmeitek erősítésére?

Örökkékékazég

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)