Biztos vagyok benne, hogy nem
fogok tudni annyit írni a második terhességem során, mint Lizával. Amíg őt
vártam, heti 1 bejegyzés készült, hiszen bár mérgezett egerek módjára
rohangáltunk a nőgyógyász, az ügyvéd, a bank, a dobozokban lévő cuccaink és a bababoltok
között, annyi időm mindig volt, hogy minden hétre ütemezhessek valamit. Hát
most itthon vagyok egész nap, csak lógatom a seggem, ahogy a gyesen/gyeden lévő
anyukákra fújoló nők mondani szokták, mégsincs annyi időm, hogy legalább heti 1
tartalmat létrehozzak a blogra és a csatornára. Igyekszem nem eltűnni hetekre,
de nem mindig jön össze, hiszen itt van velem egy héthónapos örökmozgó, ülő, mászó,
felálással próbálkozó és nagyon max. 10 percig egyedül játszó kislány. Persze
alszik napközben összeadva kb 4 órát, de egyrészt ezt mostanában elég
kiszámíthatatlanul csinálja, másrészt a háztartással is foglalkozni kell,
harmadrészt – erre majd jobban is kitérek – nagyon igénylem a pihenést én is.
Szóval sajnos sokszor a háttérbe szorul a blog, amit egyrészt sajnálok,
másrészt mivel ez nekem csak hobbi, nem csinálok belőle hatalmas problémát,
hiszen amit az ember kikapcsolódásként űz, azt nem tekinti teherként sem akkor,
amikor épp csinálja, sem akkor, amikor valami miatt nem.
Szóval nem lesz heti
babavárós poszt, ez tuti. Viszont már most imádom ezt a csöpp babát a hasamban,
szóval azt sem tehetem meg vele, hogy a nővére után róla nem írok semmit,
hiszen ugyanakkora lelkesedéssel várjuk. 😊 Szóval, ha ritkábban és kisebb számban is,
de a babavárós sorozatot ezennel újraindítom, kezdve az első három hónap
izgalmaival, tüneteivel és érzéseivel.
Gyanakvás, tesztelés, várakozás,
nőgyógyász. Ez volt az első hónap. Illetve a második, hiszen mire az ember
lánya megtudja, hogy babát vár, addigra az első hónap el is telt. Lizát későn
vettem észre, majdnem 8 hetes voltam, amikor teszteltem, a kicsi viszont elég
korán kiderült. Furcsa egyébként, mert jóval kisebb, mint lennie kéne, de az én
ciklusaimmal igazából nem lepődtem meg ezen. 1 hét késésnél még tök negatív
volt a tesztem, aztán 2 héttel később újra csináltam egyet, mert még mindig nem
véreztem, rengeteget pisiltem (Lizával is ez tűnt fel) és sokkal fáradtabb
voltam, mint addig. Az a teszt pozitív lett, meg az azt követőek is, úgyhogy
este hatalmas mosollyal és a fenti képpel a telefonomban vártam a férjem haza.
Szegény nagyon rosszul volt, fájt a feje, hányingere volt, rossz volt ránézni,
de ugyanúgy csillogott a szeme, amikor meglátta a képet, mint tavaly
áprilisban. 😊
Tudtam, hogy fiatal még a terhesség, úgyhogy
nem izgultam azon, hogy csak 4 héttel későbbre kaptam időpontot az orvoshoz,
akihez korábban is jártunk. Sokat vacilláltam, kihez menjünk majd, ha összejön,
de amikor megláttam a második csíkot, egyértelmű volt, hogy hozzá szeretnék
ismét járni. Vicces volt a találkozás:
„- Helló Betti, miben segíthetek?
- Ugyanabban, mint tavaly.
- Hú, ügyesek vagytok.”
A baba kisebb, mint számoltam, több,
mint 2 héttel (ezért is lett később pozitív a teszt gondolom), de minden
rendben, erős szívhangja van, arányos méretű, 2 centis, 8 hetes kis cukiság (volt akkor). Január végére-február elejére várható, ha időben érkezik, 14 hónap sem lesz Liza és közte.
Imádom a gondolatát, akármilyen nehéz is lesz eleje. Az, hogy együtt nőnek fel,
ilyen pici korkülönbséggel, oviba akár együtt is mehetnek majd, ha kicsit
rugalmas a vezetőség… Ha az első fél éven túljutunk, és érdeklődőbb lesz a pici
is a külvilág iránt, elkezd mozgolódni, tudnak majd egymás mellett játszani és
nevetni a másikon/másikkal, az hatalmas boldogság lesz! 😊
Fizikai tünetem nem igazán van és
volt most sem, ahogy Lizivel sem. A sok pisilés megvolt mindkettővel és az
orrom is fejlettebb lett, ezt leszámítva semmi kellemetlenség. Kívánósság van,
tavaly a dinnye, a kakaós csiga és a rántott hús vitte a prímet, most a kókusz
és a hamburger. Utóbbit próbálom visszafogni, előbbi pedig az édességeken kívül
is kiélvezem, így lett kókuszos samponom, kókuszos tusfürdőm, kókuszos
telefontokom (?!) és igen, néha egy Bounty is lecsúszik és az általam készített
édes sütik is nagy százalékban kókuszosak. Egyébként is imádom ezt az ízt és
illatot, csak most extrán. A melleim Lizával nem változtak, nem is fájtak az
elején, alapjáraton ez most is igaz, de a szoptatás tud fájni, szóval azért
érzékenyebb vagyok az érintésre ezen a tájékon. Ami még fizikai tünet, az a
folytonos álmosság, amit egy kis délelőtti alvással szoktam orvosolni, akkor,
amikor Liza is alszik. Ő másfél-2 órát, én max egyet alszom ilyenkor, de ha ez
kimarad, az egész nap egy álomkóros katyvasszá alakul, mit annyira nem élvezek.
Remélem, hamarosan visszatér az energiám, mert ez a durva fáradtság nem tesz
túl pozitív személyiséggé, sajnos a férjemen és néha a kiscsajon is csattan a
dolog, 1-2 hangosabb szó formájában. Szerencsére mindketten kiengesztelhetőek
némi öleléssel és puszival. <3
A hasam hatalmas, ahhoz képest,
hogy kb semminek sem kéne még látszódnia. Liza is korán látszott, 10-11 hetesen
mi a férjemmel már láttuk, a nadrágjaim is szűkebbek lettek, pedig nem híztam
az elején, később is csak a gyerkőc súlyával. Most, 11 hetesen (2018. 07. 17.)
kb úgy nézek ki, mint tavaly 14 hetesen. Kerek, formás terheshasam van. Imádom,
de így, hogy még nem kürtöljük szét egy hétig, nehéz takargatni.
Lelkileg elég csapongó vagyok.
Félelem nincs bennem, tudom, hogy nehéz lesz az eleje, de azt is hogy hamar
eltelik az a pár hónap. Reménykedek benne, hogy a kicsi nem lesz hasfájós,
akkor Elizabet sem lesz annyira elhanyagolva majd. Imádni fogom őket együtt, és
őszintén: olyan ügyes és okos már most Liza, hogy kifejezetten vágyódom egy
pici baba iránt újra, szóval a picit is, külön is. Alapvetően visszaültem arra
a várandós rózsaszín felhőre, amin tavaly utaztam, azzal a különbséggel, hogy
most a fáradtság miatt kicsit több a vihar körülöttem, mint szeretném. De az a
rózsaszín akkor is rózsaszín, és ezt a boldogságot senki sem veheti el tőlem,
tőlünk. Alig várom, hogy négyesben legyünk! :)
Gratulálok!Erőt egésszéget kívánok
VálaszTörlés