Bár egyszer már volt vendégszereplés a férjem részéről a blogon, azt hiszem, megbocsájtható neki, hogy jelen állapotunkban erre nem emlékezett. Teljesen meglepi volt számomra is az írása, és bevallom, legalább 50x olvastam el és bőgtem végig az egészet. Remélem, nektek is tetszeni fog. :)
"Még valamikor gyermekkoromban, ha kérdezték, mi
akarok lenni, leginkább azt feleltem, hogy sportriporter vagy -újságíró. Aztán
ebből valahogy nem lett semmi, viszont helyi lapokban, hobbi szinten pár évig
írtam és az írás mindig is örömöt jelentett. Betti is többször kért már, hogy
írjak vendégposztot a blogján, de valahogy ez mindeddig elmaradt. Pedig
lehetett volna miről írni, annyi mindent
éltünk meg már közösen is, meg volt néhány, inkább férfias esemény (koncert,
meccs) ahol ő nem volt ott, ezekről is beszámolhattam volna. Most egy másik
történet következik, férfi- illetve most már apaszemmel. Az első írásom e
blogon és remélhetőleg nem az utolsó.
Kedd óta egyre idegesebb
vagyok. Az idei évben volt már elég idegeskedés, túl sok is sajnos, sok mindenen
átestünk, viszont egy dolog még folyamatban van. Feleségem kedden befeküdt a
kórházba. Első gyermekünk születését még előző hét szombatra vártuk, de a „nagy
nap” csak nem jött el. Kedden, az előzetes információkból úgy gondoltuk, hogy
el is indítják a szülést. Na ez nem történt meg, csak sok vizsgálat. Szerdán
indító kezelést kapott, amelynek hatására fájásai lettek, amik azonban
csütörtök reggelre nagyjából el is múltak. Csütörtök reggel jött neki az újabb
dózis kezelés, aminek hatására csak rosszabbul lett. Erősebb fájások, de baba
még mindig sehol. Nem nézett ki túl jól estére, amikor vizsgálatra átment egy
másik helyiségbe, a várótermen át. Én aztán hazaindultam, vacsora és
megpróbáltam aludni.
Telefon beállítva
6:55-re, hogy azért időben elkészüljek és reggel be tudjak menni hozzá. Némi
forgolódás után el is aludtam. Telefon jelez. Sms 6:31-kor: „Gyereee”. Gyorsan
kikaptam magam az ágyból, vécé, ruha, indulás. Bakker, ezzel is elszöszmötöltem
tíz percet. Kocsiba be, próbálj meg nem őrülten és őrült tempóban vezetni. Bár
talán így egy fokkal jobb, mintha vele együtt kellett volna bekocsikázni a
kórházba pl. magzatvíz elfolyás után. Előtte még gyors sms anyósomnak, hogy
„helyzet van!”.
Úgy húsz perc és bent
vagyok. Egy ásványvizet veszek a büfében, hogy legyen bennem valami. Fel a
hatodikra, a héten már vagy tizenkettedszer. Ennyiszer 132 lépcsőfok, mostanra
meg sem kottyan. Becsengetek, hogy még a „helyén” van-e, vagy már a
szülőszobán. Irány a szülőszoba. Kapok zöld köpenyt és kék nejlont a cipőmre.
Mondom a szülésznőnek, ezt a cipőre húzható nejlont már ismerem régről, a
cégnél régen a gyárépület miatt kellett hordanunk évekig.
Be a szülőszobára. Betti
ott fekszik, szenved. Nagyon szenved. Fogom a kezét, másik kezemmel a baba
szívhangját jelző készüléket a hasán. Erős fájásai vannak, vérzik és a
magzatvíz egy része is elfolyt már. Ami viszont mekoniumos. Természetes szülést
terveztünk, nem úgy alakul. Az orvosok megnézik a helyzetet és döntenek: műtét,
azaz császármetszés kell. Én maradok a szülőszobán, ha már bementem, Bettit
viszik a műtőbe, illetve segítik, ő sétál át. Oda én nem mehetek. Várok, hosszú
percekig. Közben újabb sms anyósomnak, hogy hogy állunk. Én állok, de nem egy
helyben, járkálok folyamatosan. Egy nővér kérdezi, hogy egy keresztneve lesz-e
a gyermeknek. Mondom igen, z-vel és a végén t-vel. Biztos, ami biztos. Aztán
mondom, már ha lány lesz, mert hát a doki előzőleg lányt mondott, de ki
tudja... Biztos, ami biztos? Megkérdem, mennyi idő, azt mondják pár perc.
Várunk tovább.
Felsír. (Na ebbe, ahogy
írom, most is belekönnyezek.) 8:14. De vajon ő az? A mi kicsi lányunk? Hangja
alapján lány baba, de úgy tudom, egy másik szülés is van akkor reggel, az egy
tervezett császár, vajon nem ő-e az újszülött. Aztán még párszor felsír.
Kinyitnak egy közeli ajtót, így hangosabb. Tuti, hogy ő az! Újabb sms
anyósomnak, majd fel is hívom, hogy megszületett. Aztán anyámat is felhívom,
megvan a kisbabánk!
Jönnek, hozzák fürdetni
és aztán megmérni a babát. Most látom először, most mehetek hozzá oda egész
közel, most simogathatom meg, immáron nem a hason keresztül. Tényleg lány (!),
de hogy megvan-e minden ujja, azt elfelejtem megszámolni. (Elvileg semmi baja,
jelentem, megvannak az ujjai!) Hosszú szőkésbarna haja van Lizának (a haját már
2 nappal előtte, a méhszáj megnyílása után látták a dokik), az arca pedig egy
az egyben Betti. 53 centi és 3120 gramm. Kicsit morci arcokat vág és inkább
sírogat, de amikor megsimogatom a sapkáját meg az orcáját, akkor megnyugszik.
Kezdi felfedezni a világot. Közben elkészülnek róla az első fotók is. Aztán beviszik
Bettihez fél percre, majd elviszik rövid megfigyelésre, csak hogy minden
rendben van-e.
Betti még sehol, illetve
bent a műtőben, ahová én nem mehettem be. Végül neki lett igaza, hogy nem
voltam ott mellette, de nem lekéstem az eseményt, hanem a szabályok
közbeszóltak. Anyósom visszaír: „Jól van Betti is?” Nem tudok egyelőre
válaszolni. Izgulok. Legyen jól. Aztán jön a főorvos úr. Gratulál. Megköszönöm.
Aztán még egyszer gratulál, most Bettinek. Kitolták a folyosóra, odamehetek
hozzá. Jobban néz ki, de nagyon remeg. A szája cserepes, ki van száradva.
Megcsókolom, próbálom nyugtatni. A műtős fickó megkérdi, első gyermek-e és
szeretnénk-e még gyermekeket. Mondom, igen, aztán ránézek Bettire, na ő e
pillanatban nem úgy fest, mintha újabb gyermekben gondolkodna. (Remélem, hamar
felépül majd és idővel jöhet majd az újabb baba!)
Infúziócsere, aztán
áttolják a gyermekszobába. Én még mindig markolászom az ásványvizemet és
átmegyek én is, ameddig mehetek. A folyosó elején ablak van, ahová az
újszülötteket tolják, azon keresztül lehet őket megnézni. Bent csak az anyák
lehetnek, a gyermekekkel. Hozzák is Lizát, még nincs névcímkéje, így (is)
egyértelmű, hogy ő az. Most főként alszik, azért sír is néha. Beszélek hozzá,
becézgetem, csodálom. Hálát adok a Jóistennek érte, értük. Vagy fél órát
bámulom, nem bírok betelni vele. Még nem foghatom a karjaimban, de már így is
csodálatos, leírhatatlan érzés. Betti fekszik, kb. 8 órán át meg sem mozdulhat,
ameddig ki nem megy az érzéstelenítő, így hozzá még nem viszik oda. Még a
műtőben megmutatták neki, de most hosszú órákig nem láthatja még. Ekkor még pár
fotót készítek.
Lemegyek a büfébe
reggelizni, sonkás szendvics, kávé. Bettinek két szénsavmentes ásványvíz, ezt
ihatja, a többi vizet majd később boltban veszem meg neki. Aztán vissza fel,
még hosszú perceket csodálom Lizát, majd átengedem a terepet más anyukák és
babák rokonainak. Épp jött egy nagyobb család, fiatalabbak és idősebbek is, az
ő csemetéjükhöz.
Elmegyek haza, e-mailben
átküldöm Bettinek és anyósomnak a képeket, legalábbis a jobban sikerülteket. A
telefonomról, bármennyire is okos, mindez nem volt megvalósítható, csak gépről.
Aztán vissza, boltba vízért meg mosdószivacsért és vissza a kórházba. Bevitetem
a cuccokat Bettihez és újabb hosszú perceket bámulom kicsi lányunkat. Aztán el
édesanyámhoz, ő már idősebb, nincs mobilja, megmutatom neki a képeket. Ő közben
már el is újságolta a hírt néhány rokonnak. Nem bírta megállni, de meg is értem
őt, az első unokája. Vissza haza, közben Betti megtudta, hogy mit ehet már ma,
üres húslevest és krumplipürét, ezeket elkészítem neki, majd vissza a kórházba.
Hatodik emelet, sokadszor, immár boldogan. Bevitetem a vacsorát, fel is hívom
Bettit, de ma még nem jöhet ki, felült már, de szédül. Jobb is, ha marad fekve.
Megcsodálom még egyszer ma a csöppségünket, aztán irány haza és nekiülök eme írásnak,
az első vendégposztnak...
Ui.: Mikor már hazaértem,
akkor írt sms-t Betti, hogy még délután, korábban bevitték hozzá Lizát, aki
ügyesen szopizott és brutál erős. Az én feleségem pedig egy brutál erős anya.
Az egész terhességet nagyszerűen viselte, az utolsó 2-3 hét megpróbáltatásaitól
eltekintve igazán élvezte is. Most újabb kihívások jönnek, az izgalmak biztosan
nem maradnak el, de remélhetőleg igazán élvezni is tudjuk majd a helyzetet,
immáron hármasban."
Ezt én a Felsírt szótól kezdve végigbőgtem, annyira érzelmes és megható volt így olvasni ezeket a sorokat :O <3 szíbvől gratulálok Nektek és sok boldogságot és örömet a csöppséghez :)
VálaszTörlésÉn is mindig bőgök rajta. :) Köszönjük! <3
Törlés