Hétfő délután találkoztunk először. Én nem láttalak, csak a férjem arcára kiülő csodálkozás, döbbenet és aggodalom kombinációjából tudtam, hogy valami történik a hátam mögött. Lizus almát és babakekszet uzsizott, én őt figyeltem, nehogy félrenyeljen a nagy darabok miatt. Amikor Cicc halkan megszólalt: „létezik, hogy itt egy egér?” nem is tudtam, örülök-e vagy sem.

Mindig szerettem a rágcsálókat, sok nővel ellentétben sosem undorodtam vagy féltem tőletek. Rendkívül cukinak tartalak benneteket és a rokonaitokat, őszintén szólva attól sem zárkóznék el, ha idővel a lányok szeretnének tartani belőletek néhányat. Viszont rólad nem tudtunk semmit. Azt sem, honnan jöttél, azt sem, mennyi idős vagy. Még abban sem voltunk biztosak, hogy létezel, mert csak „valami kis szürke mintha beszaladt volna a tűzhely mögé” szinten voltál jelen. Próbáltunk kikergetni onnan, de ügyesen elbújtál, nem találtunk. Este el kellett mennünk vásárolni, kicsit teszteltünk téged. Kaptál egy darabka sajtot a tűzhely elé, hogy meglássuk, tényleg itt vagy-e velünk. Mikor hazaértünk, a sajt már nem volt ott. Újra benéztünk a tűzhely mögé, láttuk, hogy odavitted a kaját, okos voltál és be akartad osztani. Te viszont megint jól elbújtál.

Megijedtem. Alapvetően semmi bajom nem volt veled, tényleg. De gondolnunk kellett a lányainkra. Elizabetre, aki még nem jár önállóan, viszont villám sebességgel mászik és szegénykém nagyon szenved a 12. fogával. Már áttört egy része, de kisőrlő lévén több hegyű, több gyökerű. Fájdalmas, és csak az segít neki, ha rágcsálja a kezét. Nem hagyhattuk, hogy ha esetleg te beteg voltál, őt is megfertőzd. Emíliára is gondolnunk kellett, aki bár egy jó erős kuckóban lubickol, de rajtam keresztül bármit elkaphat ő is. Ha esetleg találkozunk és megijedtél volna tőlem, lehet, hogy megharaptál volna. Én nem bírok semmit elviselni a lábamon, itthon mindig mezítláb vagyok, könnyű préda lettem volna számodra.

Nagyon sajnálom, hogy ilyen drasztikus megoldás mellett kellett döntenünk, de kedden délután vásároltunk abból a szörnyű kis fémszerkezetből néhányat. Finom sajtot kaptál bele, utolsó vacsoraként megérdemelted – így gondoltuk. Miután a férjem kihelyezte ezeket azokra a pontokra, ahová Lizus nem fér be, te viszont igen, nem is tudtam, miben reménykedek. Abban, hogy okos leszel és elköltözöl magadtól is, vagy abban, hogy elkap téged az egyik szerkezet és megnyugodhatunk. Nem tudom, láttad-e, amikor este a fürdőkádban a könnyeimet törölgettem már a gondolattól is, hogy mi fog veled történni. Nem akartalak bántani, de nekünk a lányok egészsége a legfontosabb.

Amikor már az ágyban fekve épp egy Youtube videót nézve meghallottam a csattanást, először nem is tudtam, mi volt az. Megijedtem a hangtól. Aztán 20-30 mp után leesett, hogy mi történt, és csak annyit mondtam: „jaj,ne!” Miközben a férjem a konyha felé tartott, végig neked drukkoltam. Hogy hátha nem leszel ott és nem is voltál, csak képzelődtünk addig. Vagy hogy hátha gyorsabb voltál és élsz még, csak a farkad csípte be az a szörnyűség. Aztán a férjem odaért, és azt mondta, „megvan”. És tényleg megvoltál.

Pici voltál és szürke. A farkad tündérien kunkorodott, a füleid olyan kerekek voltak, mint Liza egyik mesekönyvében a Cini nevű kisegér fülei. Ő is a konyhában garázdálkodik, egy tortát is elfogyaszt a mese végére. Szeretted a sajtot, lehet, hogy azért is költöztél hozzánk, mert mi is így vagyunk vele, gyakran érezhetted errefelé az illatát. Remélem, szerető családod volt és sok-sok barátod, akik nem fognak utánad jönni, de szeretettel gondolnak rád. Kedves kis egérke voltál, és bár csak alig másfél napig tudtunk arról, hogy te is itt laksz, csendes és diszkrét lakótársnak bizonyultál. Nem mondom, hogy hiányozni fogsz, mert nagyon féltettem a gyermekeinket, de jó utat kívánok. Remélem, a Mennyországban sok-sok sajtot találsz és kedvedre falatozhatsz… Nyugodj békében!