Minden évben télen, vagy tavasz legelején kezdjük el tervezgetni az azévi nyaralásunkat. Nagyrészt belföldi, városnézős, állatkertes, váras, sétálós utazások ezek, egyikőnk sem az a „döglünk a vízparton és hej de jó a semmittevés” típusú nyaraló. Biztosan annak is megvan a maga bája, de mi többre értékelünk egy szép várromot vagy egy sétahajózást ennél. Amikor megszületett Liza, már tervezgettük, mi lesz idén és abban tökéletesen egyetértettünk, hogy szeretnénk vele is utazni már az elején is. Bár alapvetően az ő igényeihez igazodva, de a mindennapokat is úgy éljük, hogy ő illeszkedjen be a családunk életébe, ne pedig mi ugráljunk körülötte. Persze ő van a középpontban, kettesben pl nem is voltunk még sehol (szeptemberben tervezünk a házassági évfordulónkra megszökni 2-3 órára, már amiatt is bűntudatom van), a bankot meg a nőgyógyászt leszámítva, de pl ha vásárolni kell menni, akkor igenis betesszük a hordozóba és elmegyünk vásárolni. Vagy ha épp nagyon megkívánom azt a bizonyos kedvenc pizzámat, amit csak egy helyen lehet kapni és kb fél óra autóútra van, akkor is nekivágunk vele is. Rengetegszer leírtam már, hogy sok gyereket szeretnénk, és a többieknek úgyis be kell majd illeszkednie a nagyobb(ak) miatt a kialakult ritmusba, akkor Lizával ez miért lenne másként?

Szóval egyértelmű volt, hogy megyünk nyaralni, az fel sem merült, hogy nélküle, de az is természetes volt, hogy nem választunk túl távoli úticélt és nem most pótoljuk be a tavaly lemondott Nyíregyházát, hiszen a 4-5 órás út minket is megvisel, nemhogy őt és a gerincét a hordozóban. Kecskemétre esett a választásunk, szeretjük, a környéket is, kb 2 óra az út, annyit akár végig is aludhat Liza, és a környékbeli 2, kisebb állatkert is tök jó program babával is. A szállásunk bababarát volt, a legkedvesebb tulajjal, akivel valaha találkoztunk, pedig jó pár helyen aludtunk már az elmúlt 8 és fél év alatt. Már 2 héttel az érkezésünk előtt megbeszéltük e-mail-ben, mire számíthatunk, ennek megfelelően kaptunk konnektordugókat, plusz párnát a szoptatáshoz, etetőszéket és babakádat is. 

Plusz babakádat is felajánlottak a kertbe pancsolni, illetve utazóágyat is kaptunk volna, de mivel vittünk sajátot, ezt nem kértük. Így is rengeteg cuccal érkeztünk, bele se gondol az ember szerintem, amíg nincs gyereke, hogy mennyi minden kell. Magunknak a szokásos ruha, 1 könyv, kozmetikum és elektromos cuccok (laptop, telefon, kamera, gps és mindenhez töltő) lettek elpakolva, Lizának meg a fél ház. Ugye neki is kellett ruha, sok ruha. Magunknak elég 1 hosszú nadrág, meg egy pulcsi, ha olyan idő lenne, kibírjuk. De ő leeszi, összenyálazza, stb, kell a váltás… Szóval bodyból rövid és hosszúujjú, ha kánikula, akkor jobb a lenge ruha, aludni is kell váltásruha, mert a reggeli és a vacsora is pizsiben van. A légkondi miatt éjjelre is hosszú gatya, nappalra is 2, mert ki tudja, milyen idő lesz, és akkor még nem beszéltem a pelusról, az előkékről, a textilpelusról, a popsitörlőről és az egy heti babakajáról, ami egy naponta 5x kanalazó babánál nem elhanyagolható mennyiség. Itthon persze kap friss gyümit és ha olyat eszünk, akkor a mi kajánkból is, de étteremben ki tudja, hogy készítik el akár csak a sima petrezselymes krumplit is, vajat pedig pl még nem ehet… Szóval kb 3x annyi ruha, mint a miénk, némi játék, hogy ne érezze tök elveszettnek magát az idegen szobában, ágy, ágynemű, matrac, szopipárna, babakocsi, mesekönyv… Alig fértünk be a kocsiba. :D

Az út nem volt vészes, alvásidőben mentünk, szinte azonnal elaludt, ahogy elindultunk és csak az út végefelé ébredt fel. Akkor megálltunk, kicsi piknikeztünk, evett, hagytuk mozogni, mászni, üldögélni a levegőn, kicsit fárasztottuk őt, hátha alszik még az út hátralévő részében. Mikor megérkeztünk, az ő cuccait vittük fel először, Cicc cipekedett, én pakolásztam vele a szobában, igyekeztem azonnal otthonossá tenni a helyet számára. Összeraktam a habtapit, rátettem a játékait, felállítottuk az ágyát, bele az alvós plüss, takaró, zenélő bagoly, stb. Kicsit furán nézett először, de örömmel fedezte fel a szobát és egész héten nagy kedvvel pakolászott a bőröndjéből ki-be. Az első este meglepően könnyen elaludt, szerencsére – bár otthon a nagy melegben nehézkes volt a szopival altatás – a légkondi miatt itt nem ragadtunk össze és visszaállt a rend. Könnyen, gyorsan elaludt, másnap reggelig a hangját sem hallottuk. Akkor picit furi volt, kicsit talán ijedt is, amiért nem a szobájában ébredt, de hamar meg tudtuk nyugtatni és utána ugyanolyan felszabadult volt, mintha itthon lettünk volna.

A többi estére is ez volt jellemző, könnyen aludt el és utána már boldogan kelt is, egyetlen napot leszámítva, amikor nagyon zaklatott volt este, valószínűleg a foga miatt. Nurofennel kellett sajnos orvosolni a problémát, de utána már szépen aludt aznap is. Az esti rutint minden esetben betartottuk, ha időben nem is, de a dolgok egymásutánja a szokásos módon alakult (vacsi, pancsi, nagy ágyon hancúr, szopi, mese, alvás). A nappali rendet elengedtük, hiszen ha már elutaztunk, szerettük volna bejárni a környéket, de arra figyeltünk, hogy a hosszabb utazások mindig alvásidőre essenek, ha pedig felébredt előbb, mint terveztük, akkor megálltunk a legközelebbi arra alkalmas helyen és előkerült a pokróc meg egy üveg babakaja, szépen kifáradt a mászásban, ülésben és akkor indultunk tovább, mikor azt láttuk, hogy már el fog aludni. Így minimális sírással megoldottuk a napokat, ő is és mi is ki tudtunk kapcsolódni.

Egyébként hihetetlenül ügyes volt mindenhol, az éttermekben, csárdákban türelmesen elvolt az etetőszékben, amíg mi ettünk, elnyammogta a kis barackját vagy sült krumpliját csendben. Az állatkertekben nem volt különösebben érdeklődő, de nem is sírdogált, nézegette az állatokat, 1-2-t hosszabban is. A néhány múzeumban (csipke, régi autó, Petőfi) érdeklődve szemlélte a kiállított tárgyakat, a csipkemúzeumban kifejezetten jókedvűen sikongatott némelyik kiállított munkára. Persze a legérdekesebb a ventilátor volt, de őszintén szólva nekem is az esett ott a legjobban a 40 fokos, légkondi nélküli helyiségben. Újra és újra megdöbbentünk rajta, mennyire tud viselkedni ez a kislány és mennyire ügyes és érdeklődő már most.

Nem mondom, hogy ugyanolyan pihentető volt így nyaralni, mint kettesben, hiszen ő mindenképpen kel 7 körül, így mi sem lustálkodhattunk, és ha ő felkelt a kocsiban, akkor tök mindegy, hogy mi épp éhen akartunk halni, megvártuk, amíg elfáradt eléggé az út folytatásához és egy étterem kereséséhez. De mindketten azt mondtuk hazafelé, hogy szuper volt és valóban ki tudtunk kapcsolódni. Jól esett a lelkünknek, az is, hogy láttuk, milyen ügyes nagylány és milyen könnyen veszi az akadályokat. És az is, hogy ügyesen megoldottuk úgy a hetet, hogy az mindhármunk számára élvezetes legyen. És hogy mi lesz jövőre 2 gyerekkel? Kíváncsian várom… 😊