1. Jó alvás. Annyi rossz-, vagy épp egyáltalán nem alvó baba van a környezetünkben, hogy semmi jóra nem számítottunk ezzel kapcsolatban. Persze ott volt a remény, hogy hátha jó alvókája lesz és nem lesz megfordulva sem a nappal és az éjszaka, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy piciként 1x kel éjjel szopizni, aztán 6 hetes korától átalussza az éjszakákat. 10-12 hetes korától ráadásul olyan fixen beállva, mindenféle nyomás nélkül, hogy csak lestünk. 7 és 8 között, amikor elkezd nyűglődni, fürdünk, mese, szopi, alvás. Néha picit elhúzódik és csicsereg 9-ig, vagy ha fáj a foga, akkor akár tovább is, de legkésőbb 10-re mindig alszik és kifejezetten ritka, ha 9-ig bezárólag nem. Éjjel csak akkor kel, ha a fogába belenyilal, vagy ha koppan az ágy végében, de könnyen, gyorsan visszaalszik. Ha vele együtt lefeküdnénk mi is, 9-10 órákat simán aludhatnánk.

 

2. Korán, pontos kelés. Azért megvan a hátulütője a korán fekvésnek, hiszen így korán is ébred. Pontosabban 5:50-kor. Nem 6-kor, nem ¾-kor. Nem. 5:50-kor. Hétköznap, hétvégén, ha 10-ig fent volt a foga miatt, ha fél 8-kor már aludt, ha kelt éjjel, mert nekiment a falnak, vagy az ágyrácsnak, ha nem. Ha előző nap nappal tudott rendesen aludni, ha nem. 5:50. 

3. Fekália-téma. Amíg kicsi, azért, mert híg és képes nyakig fosni magát napi 6x is (bár Liza ilyet szerencsére csak 2x csinált). Ahogy nő, azért, mert napokig nincs semmi és para, hogy mikor jön el a pillanat, ráadásul milyen mennyiségre számítsunk (5 nap volt a max). Aztán a hozzátápi elkezdésével igazán izgi állagok, színek és szagok köszönnek vissza. És ezeket mind meg kell beszélni. Sőt, megnézni. Odáig még nem jutottunk el, hogy lefotózzuk a dolgot, őszintén remélem, nem is fogunk soha, de volt már arra példa, hogy a férjem volt Lizával, én épp pihentem, de mikor hallottam, hogy akció van, szaladtam leskelődni, és ugyanez fordítva. :D A lehető legváratlanabb pillanatokban jön elő a téma, akár kérdés, akár élménybeszámoló szinten (váratlan pillanat, értsd: vacsi közben, délben telefonon, napközben sms-ben, vagy akár a Rossmann közepén, babakaja válogatás közben). És a legszebb, hogy mire bevezetünk minden kaját és lecsengene a téma, addigra elkezdünk majd kacérkodni a szobatisztasággal és kezdődik az egész elölről… :D

4. Élvezem a hozzátápit. Ha valamitől mindig is rettegtem, az a szilárd ételek bevezetése a gyerkőc étrendjébe. Annyira brutálisnak tűnik a hónapokig csak anyatejen élő babának először odaadni azt a nyamvadt 3 kiskanál almalevet. És pár napon belül krumplit, répát meg meggyet. Meggyet?! Sosem értettem, hogy kerülhet olyan előre a táblázatban. :D Semmitől nem féltem ennyire, sem a szüléstől, sem a férjemmel való feszkótól, sem a kialvatlanságtól, semmitől. Persze rá lehet fogni az emetofóbiára, mert ha allergiás lesz valamire, vagy túletetem, akkor nyilván az a legjobb, ha gyorsan távozik a teste számára nem szimpatikus cucc. De nem csak a hányás-para és a lehetséges allergia, hanem úgy egészében a kanállal etetés, olyan ételekkel, amiket mi is megeszünk... Ijesztő. Aztán hirtelen jött az orvosi tanács, hogy egy kis hízás érdekében el lehetne kezdeni 4 hónaposan kóstoltatni, ameddig akkor 5 napunk volt. Erről mindenképpen lesz bejegyzés részletesebben is, a lényeg az, hogy amiről azt hittem, van 2 hónapom felkészülni, az egyik napról a másikra bekövetkezett és időm sem volt átgondolni, hogy akkor én most tejpépet vagy almát vagy inkább zöldséget adjak-e neki elsőre, és almából melyik a legjobb, és kell-e bio vagy simán a Tescoban vegyük meg, és egyáltalán én reszelgessek vagy vegyünk üvegeset? Lassan eltelt azóta 2 hónap és teljesen megnyugodtam. 3 hétig alig evett, aztán amikor kezdtem volna feladni, hirtelen rákapott a kanalazásra és mostmár 120-130 grammokat is lazán benyom egy kajálásra, napi 3x. És azt vettem észre magamon, hogy élvezem. Kíváncsi vagyok a reakciójára, amikor új ízt kap, kíváncsi vagyok, felismer-e valamit, amit már bevezettünk, de mondjuk nem kapott egy hete. Kíváncsi vagyok, miből, mikor, mennyit eszik meg. És akkora sikerélmény, hogy az általam főzött püréket is szereti az üvegesek mellett. És az is, hogy egyre több dolgot eszik, és valamelyik nap meg tudtam kínálni egy kis banánfagyival, amit magamnak csináltam. Csak egy kiskanállal, mert hideg volt, de nem kellett azt a szájból kinéző fejét néznem, amíg megettem, hanem simán megkóstoltattam vele. És úgy örült! 😊 Alig várom, hogy egyre több dolgot ehessen meg a mieink közül és eljussunk odáig, hogy bármiből kaphasson kóstolót.

5. Szepaszori pár hetesen. Erről igazából írtam a császáros bejegyzésben, ITT. Nem is szeretném túlbonyolítani, a lényeg, hogy valóban nem számítottunk arra, hogy császáros baba lesz, és ezáltal nem lesz aranyóránk, nem alakul ki az az igazi ősbizalom és kb. 4 hónapos koráig még az apjával sincs el úgy igazán, mással meg végképp nem. Most már hála Istennek, a férjemmel ugyanannyi ideig eljátszik, mint velem, a kaját is elfogadja tőle, a fürdés pedig az ő programjuk, én csak vizet habosítok meg várok a törcsivel a háttérben. 😊

6. Fájdalmak. Nem nekem, neki. Elméletben persze tudtam, hogy lehet hasfájós, valahogy le kell küzdeni 20 db fog áttörését és oltásokat is kapni fog (ráadásul nem csak a kötelezőket), de arra nem számítottam, hogy ez ennyire durva lesz. Hogy üvölteni fog a hasfájástól, úgy, ahogy én embert még nem láttam üvölteni. Hogy lesznek olyan napok, amikor csak Nurofennel tud elaludni, annyira fog fájni az ínye. Egyáltalán, hogy már 3 hónaposan kibújik két foga, és ilyen apróként kell ennyit szenvednie. Vagy hogy már az orvosi rendelő ajtajában sírni kezd, mert tudja, mi következik. Inkább vágnának fel hetente engem és épülnék fel újra és újra a császárból, mint hogy ezt lássam és hallgassam. És bár mindig is sok (legalább 4) gyermekben gondolkodtunk, ha valaha, valami eltántorít a dologtól, akkor az ez. Iszonyú nehéz a gyerekemet szenvedni látni.

7. Sok feszkó. Nem tagadom, mi is feszültebbek vagyunk. Egyrészt a kevés alvástól, mert ha megerőszakolom magamat sem tudok éjfél-1 előtt elaludni, de Liza 6-kor már a mellemen van reggelente. A férjem is ébren van velem 11-éjfélig, mert csak ekkor tudunk kettesben lenni, filmet nézni, összebújni, úgy igazán beszélgetni, minőségi időt együtt tölteni. Szóval fáradtak vagyunk. Emellett gyakran előfordul, hogy pl hétvégén ő akkor állna neki mosogatni kicsit, amikor a leányzónak aludnia kéne, emiatt én morgok, mert hangos, ő morog, mert áll a mosatlan a konyhában, Liza meg nyűgös, mert aludna és mindhárman kiakadunk. Persze ezek pici, pár perces összezörrenések, előfordul, hogy elküldöm szegényt a pokolba, aztán 1 perc múlva küldök egy szívecskét sms-ben, ő meg vissza, és el is felejtettük az egészet. De tény, hogy az elmúlt 8 és fél év alatt összesen nem vitatkoztunk annyit, mint az elmúlt fél évben. Igazi nagy veszekedés viszont nem volt, hiszen alapvetően minden fontos dologban egyetértünk, csak a pillanatnyi hangulatállapotok a fáradtsággal keverve nem éppen a legjobb kommunikációs trénerek.

8. Sokkal erősebb szerelem. Több olyan posztpartum depis sztoriról hallottam és olvastam, ahol a babájukat nehezen elfogadó, gyereküket később megszerető nők az első időszakban a férjükre vetítették a szeretetüket és a hormonjaikat. Őszintén szólva a kórházban még én sem éreztem azt az elsöprő szeretetrohamot Liza iránt. Cuki volt, a leggyönyörűbb a világon, de annyira fura és megfoghatatlan is. Az egész egy nagy sokk volt. Az, hogy nem indult el magától, az, hogy befektettek, indítgattak, a 20-on órás vajúdás tágulás nélkül, a császár… Életem első műtétje. Életem első érzéstelenítése. Életem első kórházi létezése. Az sem volt korábban megszokott, hogy random emberek turkálnak bennem, ráadásul egy csomó nő is. Aztán ahogy hazajöttünk és láttam őt az apukájával együtt… Na ott elöntött a rózsaszín köd mindkettejük irányába, és azóta is tart. Sosem fogom megérteni azokat a párokat, akik a gyermekük néhány hónapos korában elválnak. Mert bár sokkal feszültebb a légkör, ingerlékenyebbek vagyunk és fáradtabbak, én olyan szerelmes, mint most, még az életben nem voltam. És nem azért, mert tőle kaptam ezt a pici lányt ajándékba (Istentől, rajta keresztül), hanem mert ő a férjem. Aki gondoskodóbb, segítőkészebb, szeretetreméltóbb és szexibb, mint valaha.

9. Hogy ilyen hamar vágyunk még egy babára. Amikor kitoltak a műtőből, nagyon féltem. Már túl voltunk a dolgon, láttam Lizust, tudtam, hogy jól van és jó eséllyel én is megmaradok. De féltem. Az érzéstelenítőtől, a fájdalomtól, a hegtől, attól, hogy hogyan fogom ellátni a kisbabámat egy 20-on x centis vágással a hasamon… Kitoltak, a férjem ott várt, mutatta a telefonomon a képeket a babánkról, mosolygott, boldog volt, és annyi energiát adott, amit ha nem kapok meg, nem is tudom, hogyan tudnám feldolgozni a szüléssel kapcsolatos csalódottságomat. Akkor megkérdezte az egyik orvos, hogy szeretnénk-e még babát. És én elgondolkoztam. Mert rettegtem, hogy megismétlődik a műtét, hogy újra ilyen kiszolgáltatott és rozzant leszek, hogy újra izgulnom kell a kisbabámért… Aztán az esti viziten egy másik doki érdeklődött a jövőbeli gyerekeinket illetően, neki már lazán rávágtam, hogy akár aznap este teherbe esnék. Komolyan is gondoltam. A 6 hetes kontrollon még meg sem vizsgált a doki, már nekiszegeztem a kérdést, hogy császár után legkorábban mikor. És hogy őszinte legyek, mi nem egészen értünk vele egyet…

10. Hogy ennyire jó! Igazán jó! A legjobb! <3