Oriflame arckrém, arctisztító és borotvahab TESZT



Van néhány olyan márka – legyen szó kozmetikumról, ételről vagy elektronikáról - , amiről tudom, hogy létezik, régóta ki szeretném próbálni a termékeiket, de valahogy mindig úgy alakul, hogy elszaladunk egymás mellett. Biztosan nektek is van ilyen. Ha a szépségápolás témaköréről beszélünk, akkor számomra ez a cég egyértelműen az Oriflame, akikkel az összes kapcsolatom annyi, hogy alsós koromban az egyik barátnőm anyukája mindig lapozgatta a katalógust, amikor náluk voltunk. Aztán valahogy úgy alakult, hogy azóta sem volt ismerősöm, aki a termékeik terjesztésével foglalkozik, én meg nem jártam utána. Pár héttel ezelőtt aztán jött az e-mail, hogy tesztelhetek néhány általam választott terméket, én pedig örömmel vetettem bele magam az online katalógusba, majd kiválasztottam 3 számomra izgalmas cuccot és kíváncsian vártam, mit tudnak majd.






Mivel extra száraz bőrrel vagyok megáldva, ami télen a legfelfokozottabb állapotban van jelen, nagyon megörültem, mikor megtaláltam a Love Nature termékcsaládon belül összecsomagolt, kifejezetten száraz bőrűeknek ajánlott habzó arctisztítót és arckrémet. A tesztelést az arctisztítóval kezdtem, amit nem sminkeltávolításra, csak simán az esti arcápolásom részeként vettem használatba. Az illata kellemes, érződik benne a gabona-jelleg, kicsit olyan, mint egy könnyű, nyári desszert. Az állaga tipikus arctisztító tejes, szeretem ezt a formulát. Eleinte híg sodó-jellegű, majd egy kis munkával krémes jellegű habot képez a bőrön. A tisztítási hatásával meg vagyok elégedve, a bőrömet nem irritálja, és bár nem hidratál, de ez nem is feladata, egy teljesen jó, hétköznapi termékként tudnám aposztrofálni. Újravenni valószínűleg nem fogom, mert semmi pluszt nem nyújt, de ár-érték arányban megfelelőnek tartom és ha lenne tanácsadónő ismerősöm, lehet, hogy figyelném az akciókat erre vonatkozóan.




Csomagolás:
Kinézet:

Illat:

Állag:

Azonnali hatás:

Hosszútávú hatás: 0
Könnyű kezelhetőség:

Választék:

Ár:

Beszerezhetőség: 0
Össz.: 8/10


Az arckrém sajnos – mondjuk ki – nekem nem vált be. Az összetevői kifejezetten szépek, egy minimális tartósítószer és parfüm kivételével semmi csúnyaság nincs benne, összhatásában azonban mégis azt kell mondjam, nem tapasztaltam sem hidratálást, sem szinten tartást, sokkal inkább szárító hatással szembesültem. Az állaga masszív, mégis vizes, olyan tipikus könnyű, nappali krémekre emlékeztető. Könnyen el lehet dolgozni a bőrön, az én arcom csak úgy itta, jóval többet használtam belőle a megszokottnál minden alkalommal. Az első 1-2 napban még mintha láttam volna változást, azonban kb egy hét után már ijesztően hámlott az arcom. Gyakorlatilag olyan állapotban volt, mintha semmit nem használtam volna rá, nagyon beteg, nulla arcápolásos időszakaimban szokott csak ennyire durva lenni a szárazság. Még pár napig igyekeztem csak ezt használni, de mivel csak még rosszabb lett a helyzet, muszáj voltam felfüggeszteni a tesztelést és visszatérni az addig használt krémemhez.

Mivel az állag és az illat is tetszik, illetve nem volt rossz hatással a bőrömre, nem fogom feladni a tesztelést, csak pihentetni. Nyáron mindenképp előveszem és nagyon drukkolok majd neki, mert egy könnyű hidratáló hatást azért kinézek belőle. Normál, vagy zsíros bőrűeknek tudom is ajánlani, egy kipróbálást mindenképp megér, már csak a szép összetevők miatt is. De ha száraz a bőrötök, akkor ne várjatok tőle csodát, főleg ne télen, mert sajnos egy igazán vízhiányos bőrrel nem tud mit kezdeni. Egyéni problémám még, de szintén egy pont levonást eredményez nálam a tégelyes kiszerelés, mert mind higiénia, mind eltarthatóság szempontjából rossz választásnak tartom ezt a csomagolási megoldást.




Csomagolás: 0
Kinézet:

Illat:

Állag: 0
Azonnali hatás: 0
Hosszútávú hatás: 0
Könnyű kezelhetőség:

Választék:

Ár:

Beszerezhetőség: 0
Össz.: 5/10


A borotvahabról a férjem véleményét olvashatjátok:


„Tetszik a doboz kékeszöld színe és mérete (200 ml), amely egy normál dezodoros flakon méretének felel meg és így valamivel kisebb, mint más borotvahabok. A termék állagát tekintve némileg keményebb, mint más borotvahabok, emiatt egy kicsit nehezebb volt eldolgozni az arcon. Viszont egy kisebb fújásnyi belőle már elegendő mennyiséget biztosít a borotválkozáshoz. Így, annak ellenére, hogy relatíve kisebb a kiszerelés, valószínűleg hosszabb ideig elég lesz. Funkcióját, mint borotvahab, teljesen jól ellátja. A nagyobb szőrszálakat is jól megpuhítja, könnyen le lehet húzni őket. A bőrömet nem irritálta, nem szárította. Az illata kimondott férfias, számomra viszont egy kissé macsós illat, inkább édeskés és elég intenzív. Aki szereti az erős parfümöket magán, annak jó választás lehet. Ami számomra is pozitívum volt viszont, hogy használat után az illatintenzitás némileg csökkent és kellemesebbé vált. Összetevőit tekintve két dolgot emelnék ki, amit a flakon is. Cinket tartalmaz, amely a bőrre gyulladáscsökkentő, nyugtató hatással van. Alkoholt viszont nem tartalmaz, valószínűleg emiatt sem szárítja a bőrt. Összességében egy számomra megfelelő borotvahabot ismertem meg.”




Csomagolás:
Kinézet:

Illat:
0 
Állag:  
Azonnali hatás:  
Hosszútávú hatás:  
Könnyű kezelhetőség: 0 
Választék:
Ár:

Beszerezhetőség: 0
Össz.: 7/10


Örülök, hogy kipróbálhattuk a termékeket, mert mindig izgalmas megismerkedni egy-egy új márkával. Bár az arckrém nem lett a kedvencem, és a másik két termék sem kiemelkedő, teljesen használható, hétköznapi kozmetikumokkal lettünk gazdagabbak. Ezek után kifejezetten kíváncsi lettem a sminkeket és a parfümöket illetően is, remélem, idővel ezekből is lesz lehetőségem kipróbálni néhányat.

Örökkékékazég

2 megjegyzés:

  1. Szia! Én Oriflame tanácsadónő vagyok. ( megj.: attól, hogy ezzel foglalkozom, nem állítom, hogy az összes termékünk jó, vannak kevésbé jók és vannak kivételesen jó minőségű termékeink) A lényeg amiért írok, hogy ha kipróbálnál még Oriflame arcápolási termékeket akkor javasolnám a középkategóriás Optimals termékeket, minden korosztály és bőrtípusra találsz megfelelőt, ha pedig biztosra mennél akkor Novage, ez egy növényi őssejt kivonatot tartalmazó termékcsalád, ez az Ori prémium minőségű arcápoló családja :) ha lenne kedved olvass bele a saját blogomba, ott igyekszem egyre több véleményt megosztani a termékekről, igaz még nagyon új nekem és nagyon kezdő vagyok :) de próbálkozom, és mindenképp arra törekszem, hogy őszintén irjam le a véleményem a termékekről. ( https://oriflamebyrena.blogspot.com/ ) persze nem kötelező, de örülnék neki, sőt észre vételt is szívesen fogadok, még a negatívat is . Nagyon tetszenek egyébként a videók is .:) Puszi...:)

    VálaszTörlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)