Babavárás #41 - Elizabet születése



A férjem szemszögéből olvashattátok múlt héten a történetünket, de mivel nem érezném teljesnek a sorozatot enélkül a bejegyzés nélkül, mindenképp le kell írnom nekem is, hogyan jött világra a kislányunk. Fogadjátok szeretettel!




A legutóbbi posztot nov. 30-án írtam, amikor is nagyon azon voltam/voltunk, hogy kicsalogassuk a kiscsajt a pocakból. Sok mindennel próbálkoztunk, a végén még egy kis tonikra is rávettem magam, de minden erőfeszítés hiábavalónak minősült: Lizus nagyon jól érezte magát odabent. Itt Vácon a protokoll szerint nem várnak sokat a befektetéssel és az indítással sem, így bár december 2-ára voltam kiírva, már 5-én, 3 nappal a terminus után be kellett feküdnöm a kórházba. Nem örültem, nem is igazán értettem, hiszen mindketten teljesen jól voltunk. Még aznap volt napi 2 vizsgálat, plusz 2 NST, átküldtek az SZTK-ba ultrahangra is. Minden rendben volt, Liza nőtt, a méhlepény 3. fokban érett volt, de még táplálta, az áramlás rendben, a szívhang is, egész mozgékony is volt az NST-ken. Másnap aztán jött a fekete leves: zselés indítás következett. Ennek a módszernek a lényege, hogy egy zselét feltesznek a méhszájhoz, ami pur-hab szerűen elkezd nőni és ezzel tágítani, érlelni az említett területet. Nem örültem a beavatkozásnak, hiszen még mindig csak 4 nappal jártunk a kiírt dátum után, de nem ellenkeztem, hiszen nagyon vártam a leányzót, illetve tetszett a 6-án szülés gondolata, milyen poén lett volna, ha a Télapó hozza a kisasszonyt. 😊


A zselétől elkezdtem görcsölni elég hamar, gyakorlatilag 10 perccel a feltevés után már igencsak fájt a hasam, de sajnos rendszer nem lett belőle. Közben egy elég durva vizsgálat következtében picit vérezgetni kezdtem, de mivel vizsgáltak napi 4-5 alkalommal, látta több orvos és szülésznő is a betétem tartalmát és mindegyikük megnyugtatott vele kapcsolatban, nem izgultam. A görcsök jöttek-mentek egész nap, aztán este egy hosszú, meleg zuhany következtében szinte teljesen megszűntek. Reggelre semmi nem maradt belőlük, így a nagyviziten újra a zselés méhszájérlelés mellett döntöttek az orvosok.


Őszintén szólva itt szívem szerint ellenkeztem volna, mert ha rendszertelenek is voltak az előző nap fájásai, azért elég erősen éreztem őket, és féltem, hogy ha így folytatjuk, akkor csak napról napra fáradtabb leszek és mire eljutunk a szülésig, nem lesz majd elég erőm. Kérdeztem, muszáj-e, megnyugtattak, hogy nem lesz baj, de muszáj, igen. Szóval délelőtt kaptam egy újabb adag zselét, megnézték a magzatvizet is, ami teljesen tiszta volt, tágulni nem tágultam kedd óta, nem nagyon volt változás. A zselé után több, mint 2 órás NST szükséges, amikor figyelik a baba szívhangját, eközben végighallgattam egy burokrepesztést és egy vajúdás végét is, majd délután a burokrepis kismama kitolás előtti fél óráját is figyelemmel kísérhettem a szomszédos szülőszobából. A második, 7-ei zselé sokkal intenzívebb görcsöket okozott, mint az előző napi adag, amik gyakorlatilag azonnal 4 perces időközönként érkeztek. Mondtam a szülésznőnek, aki figyelte a szívhangmonitort, de le se tojt, nem vizsgált meg… Este, amikor már 3 percesre beálltak a fájások, és a falat kapartam, szóltam egy másik szülésznőnek, hogy nagyon fájok. Fél óra könyörgés után nagy nehezen megvizsgált, minimális tágulást érzett, és elküldött lefeküdni. Mostanáig sem értem, miért… Azt mondta, benéz majd éjjel, hát nem nézett. Én kb egy óra múlva már nem tudtam volna felkelni, 2 perces fájásaim voltak, több mint egy perces hosszúsággal, nővérhívó sehol, a szülésznő nem nézett be, én meg attól féltem, hogy ott szülök meg egyedül a kórteremben. Üvöltöttem a fájdalomtól, de állítólag ezt nem hallották a folyosón.


Ez így ment reggelig, amikor 7 körül a szokásos hőmérőosztáskor végre megtalált az esti műszakos szülésznő és rohant is a tolószékért, ahogy rám nézett. Szerencsére annyi lélekjelenlétem volt, hogy a telefonom magamhoz ragadtam és írtam Ciccnek egy SMS-t hogy azonnal induljon el. Mentünk a szülőszobára, ahol sajnos tágulást még mindig nem állapítottak meg, viszont az egyik orvos, ahogy vizsgált, éppen összetalálkozott az akkor szivárogni kezdő magzatvízzel, ami sajnos elég sűrű, mekoniumos volt. Gyorsan felpakoltak NST-re, és mivel a baba szívhangja nem volt tökéletes, a császármetszés mellett döntöttek. Itt szeretném kiemelni azt a profizmust, ahogy ott elláttak. Ahhoz képest, hogy az esti, osztályon lévő szülésznő mennyire nem volt profi és megbízható, a szülőszobára érve szinte azonnal megnyugodhattam. Hirtelen ott termett 3-4 szülésznő, 4-5 orvos, mindenki megnézett engem és a szívhangot is, majd pár perc leforgása alatt megszületett a döntés: sürgősen ki kell venni a babát. Akármennyire is rettegtem a császártól a 9 hónap során, ezen a ponton ez már hihetetlen megkönnyebbülés volt, mert lassan 18 órája vajúdtam és 5 perc is elviselhetetlenül hosszú időnek tűnt, nem hogy a 2 ujjnyi méhszájam tágulásának kivárása...


Az orvos, aki közölte, hogy sajnos ez van, meg kell csinálni a műtétet, eddig csak egyszer látott, a befektetés napján ő csinálta az ultrahangot az SZTK-ban. Akkor tök semleges volt, itt viszont kifejezetten megnyugtató volt, ahogy beszélt. Határozott volt, elmondta, hogy a műtét szükséges, minél előbb, de mégis volt benne valami nyugalmat sugárzó. Természetesen nem ellenkeztem, hívták is azonnal az anesztest és gyakorlatilag a szülőszobára való bekerülésem és a műtőasztal között alig 15 perc telt el. Szerencsére Cicc megkapta az SMS-t még az ágyból, így odaért, pár percig még együtt lehettünk, amíg előkészítettek a műtétre. Gerincbe kaptam érzéstelenítőt, innentől megszűnt végre a fájdalom. Érdekes, hogy amennyire félek az orvosi dolgoktól, annyira nyugodtan viseltem az egészet, pedig végig magamnál voltam. Nem tudom, hogy a doki személye, az, hogy a férjem odakint várt, vagy az, hogy tudtam, mindjárt láthatom ŐT, adta-e a megnyugvást, de teljesen higgadtan hallgattam a műtét hangjait. A kislányt nagyon hamar kikapták, az érzéstelenítéstől számított 5 percen belül már kint is volt. Nem sírt fel, de tudtam, hogy kiszedték, mert majdnem leejtették először, és az asszisztáló orvos viszonylag hangosan szólalt meg, hogy „vigyázz a babára!”. Utána ajtónyitás, csukás, majd egy nővér lágy hangon a fülembe súgta, hogy megnézi őt. Hamarosan visszajött, mondta, hogy kislány, jól van, épp fürdetik, az apukája már látta, hamarosan behozzák nekem is megmutatni. Hozták is pár perc múlva, csodaszép volt, bámult rám a hatalmas sötétkék szemeivel, én meg azon mosolyogtam, hogy a lila-fehér sapkához vajon mit szólt az apukája odakint. 😊


Kb 20 percig rendezgettek, varrtak még, közben én már valahol egészen máshol jártam gondolatban. Amikor végeztek, gratulált a műtétet végző orvos, az anesztes és a végig a sarokban álló 2 gyakornok is, áttettek a saját ágyamra és toltak is ki a férjemhez a szülőszobákhoz. Pár percig együtt lehettünk még, aztán engem vissza is vittek a gyermekágyas osztályra, Lizus pedig ment a csecsemősökhöz megfigyelésre. Hihetetlenül hálás vagyok a férjem lélekjelenlétéért, amiért az én telefonommal is készített egy csomó képet a kiscsajról, mert beleőrültem volna a szigorúan 8 óra fekvésbe, ha nem láthatom addig. 


Így született meg Mikes Elizabet 2017. december 8-án, 8 óra 10 perckor, 3120 grammal és 53 centivel, elsőre picit gyengébb, 7/10-es, de 5 perces korában már 9/10-es Apgar-ral, hosszú, szőkésbarna hajjal, egy az egyben az én arcberendezésemmel, de az apukája körmeivel és lábujjaival. 


Nem tudom leírni, mennyire hálás vagyok a műtétet, és az utómunkálatokat végző orvosnak, aki higgadtságával a lelkemen, profizmusával pedig azt hiszem, mindkettőnk életén segített. A férjemnek, aki a jelenlétével olyan erőt adott, hogy azt éreztem, bármire képes vagyok azért, hogy őt boldoggá tehessem a kislányunkkal. Lizának, aki ügyes és erős csajszi, és bár belekakilt a vízbe, de nem nyelt belőle sokat és nem viselte meg a dolog egyáltalán a kis szervezetét. És végül, de nem utolsó sorban, Istennek, aki a földi személyzet mellett is vigyázott ránk és lehetővé tette, hogy még ha az utolsó pillanatban is jártunk, minden a legnagyobb rendben történhetett végül és egy tökéletes, életerős kis szuszogó csomagot ajándékozott nekünk Elizabet személyében.

Örökkékékazég

2 megjegyzés:

  1. a kezdetektől fogva olvastam a babavárós posztjaid, nagyon örülök hogy rendben volt minden és sok boldogságot kívánok tiszta szívemből! élmény volt olvasni a bejegyzéseid, főleg, hogy kortársad vagyok (egyelőre) gyermektelenül. mindig azonnal elolvastam a posztokat, örülök hogy ilyen őszintén és nyíltan számoltál be az egész terhességedről. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett a sorozat. 😊

      Törlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)