Legutóbb a fizikai változásokról írtam, most jöhetnek a lelki dolgok, amiket a második trimeszterben
tapasztaltam. Alapvetően sokkal nyugodtabb vagyok, a babát illetően is, és a
jövőnket tekintve is. Legutóbb is írtam, hogy az elejét sem paráztam túl, de az
utóbbi pár hónapban még az a minimális félelem is elmúlt.
Imádom, hogy tudunk kommunikálni
a babával! Mindenre reagál, érintésre, hangra, bármire. Az apukája hangjára a
legintenzívebben, de ha zenét hallgatok vagy énekelek, akkor is aktivizálja
magát. A simogatásokat is érzékeli, viszonozza, és a külső hangokra, zajokra is
reagál. Iszonyú cukik ezek a megnyilvánulásai, és hihetetlen érzés tudni, hogy
mire fog reagálni. Azt se tudom, kicsoda, micsoda, meg hogy mikor fogunk végre
találkozni, de máris ismerem. Tudom, hogy minden reggel beköszön és sokszor ő
kelt engem. Tudom, hogy ha megsimizem a hasam, akkor odaúszik és ugyanott
visszasimogat. Tudom, hogy szereti az apja hangját és a zenét is. Meg a csokit,
főként a Kinder mogyorós bonbonját. A dinnyét és a rántott húst. Meg a
paradicsomot. Azt nagyon. Ezekre mindig reagál, mocorog, válaszol, megköszöni,
vagy nem tudom, mit csinál vele. Azt is tudom, hogy a meleget nem csípi
túlzottan, mert olyankor sokkal kevesebbet mocorog, de ha front van, akkor úgy
be van indulva, hogy félő, nem mászik-e ki a köldökömön. :D
A szobája alakulgat, amit szintén
lelki dologhoz sorolok, mert viszonylag korán, a 23. héten került megrendelésre
minden bútora. Teljesen nyugodt vagyok, tudom, hogy nem lesz semmi baj és
semmiféle babona nem állíthat meg ebben. A legkisebb ruhákból kész a ruhatár, a
következő méretből is szinte teljesen, csak néhány rugi kell még. Pelust,
fürdetőt és társait még nem vettünk, de szerintem amint bepakoltuk a bútorait,
megtöltjük a polcokat minden földi jóval. A játékait is kinéztem, van, amit már
meg is vettünk, illetve egy elég hosszú listám is van, hogy miket szeretnék még
neki az első időkben. Kezdek kicsit megőrülni és rendezkedni ezerrel, meg
csinosítgatni a szobát. Ez elvileg később jön el hormon-ügyileg, én már most
„fészekrakok”.
A trimeszter elején voltak
hisztisebb időszakaim, de szerencsére mostanra teljesen lenyugodtam. Nem
mondom, hogy sosem morgok semmin, de nem többet, mint a terhességem előtt.
Sokat gondolok a babára, alig várom, hogy itt legyen. Főleg amióta
intenzívebben érzem a mozgását, azóta lett igazán valóságos a dolog. Imádom a
gondolatot, hogy 2-3 hónapon belül itt lesz velünk. A hormonok inkább a jó
irányba terelgetnek szerencsére, életem legszerelmesebb időszakát élem meg, imádom
a férjemet. Persze eddig is szerettem, meg az elején is el voltam varázsolva,
de most érzem a legerősebbnek a kapcsolatunkat és az érzéseinket is. És ez nem
feltétlenül a baba miatt van így, mert amikor épp nyugi van pocak-fronton,
akkor is úgy rajongok Ciccért, mint egy 15 éves kamasz. Imádom ezt az érzést,
remélem kitart a szülés utánra is, és nem fogjuk a fáradtság miatt az őrületbe
kergetni egymást.
Csodaszép ez az időszak, nagyon
élveztem minden egyes napját az utóbbi hónapoknak, de kezdek kicsit türelmetlen
lenni. Persze nem akarom, hogy sokkal korábban érkezzen meg a pici, de ha lenne
időgépem, szívesen beülnék és elutaznék mondjuk november elejére, amikor már a
betöltött 36. hét környékén nem lenne gond, ha találkoznánk végre. Ez is fura,
véletlenül sem a szülés utánra szeretnék kilyukadni, mindenképp elé. Izgatott
vagyok miatta persze, de félelem egyáltalán nincs bennem. A kórházi napokkal
kapcsolatban igen, mert nehezen viselem mind a csukott ablakot, mind az
idegenek társaságát, mind az orvosi dolgokat. De maga a szülés sokkal inkább
kíváncsisággal, mint félelemmel tölt el.
Kíváncsi vagyok, hogyan fog
megindulni: fájásokkal, vagy a magzatburok adja meg magát előbb? Kíváncsi
vagyok, mennyi ideig fogok vajúdni és hogy fogom viselni. Arra is, hogy kihez
kerülök majd és szimpi lesz-e, vagy miatta is túl akarok majd lenni gyorsan a
dolgokon. Bár magándokihoz járunk, és teljesen meg vagyok vele elégedve, nem
szeretném felfogadni a szülésre. Egyrészt mert ki tudja, mit csinált épp aznap,
mikor én felhívom… Mert persze lehet, hogy épp kipihent és szabin lenne és
bejön miattam tök boldogan, mosolygósan. De mi van, ha épp front lesz és 3
kismamája szült az éjjel, meg kettőt császározott még délelőtt, aztán lehúzott
egy magánrendelést és akkor én hívom este, amikor épp beájulna az ágyba, hogy
„helló, szülök, gyere”! Ha valami miatt tervezett császár kellene, vagy
túlhordanám a babát és indítani kéne, lehet, hogy megkérném mégis a segítségre,
de alapvetően nekem biztonságosabbnak tűnik az, ha egy kipihent ügyeleteshez
kerülök, mint ha őt hívom be, ki tudja, milyen előzményekkel a háta mögött. A
szülésznő ugyanez, amúgy sem jövök ki általában a nőkkel, ha még fáradt is és
én rángatom be, végképp nincs kedvem egyhez jó pofát vágni. Az meg a másik
fele, hogy erőteljesen hálapénz-ellenes vagyok, szóval ilyen szempontból sem
lenne szerencsés egy-két személyre alapozni a dolgot.
Visszatérve a lelkemre,
mérhetetlenül boldog, kíváncsi és izgatott vagyok. Alig várom a novembert,
amikor már tényleg nem kell izgulni, hogy nehogy meginduljon a szülés, mert max
egy picit lesz kisebb az átlagosnál, és hihetetlenül izgatott vagyok, hogy mi
lesz utána, amikor hazajövünk és itt leszünk hármasban, egymással ismerkedve.
Addig meg csak simogatom a hasam, énekelek és beszélek neki, imádom a férjem,
és minden héten alig várom a szombatot, amikor egy újabb hétbe lépünk és
elolvashatjuk, hogy az adott időszakban mi történik Ficánkával. 😊
folyt. köv.
érdekes ez a dolog amit az orvosról és a szülésznőről mondasz. régóta foglalkoztat a gondolat, hogy vajon mi a jobb, saját orvost fogadni, vagy bízni egy noname ismeretlenben? anyám aki ráparázik mindenre, állandóan arról beszél, hogy majd a gatyáját is ha kell ráfizeti, de legyen külön orvosom, mert neki a bátyámnál nem volt és nagyonn rossz a tapasztalata a vajúdásról és az ügyeletesekről. viszont ez 30 éve volt, az ember reméli, hogy kicsit jobb lett a helyzet talán ezen a fronton :) nekem ez így eszembe se jutott, amit te írtál le, és egy picit talán a "nem kell saját orvos" felé billentette a mérleget (eddig is ott volt, bár néha ingadozik) mindenesetre nagyon örülök, hogy minden jól halad nálatok, várom a további kismamás posztokat :)
VálaszTörlésÉn sem fogadtam dokit. Akkor még volt egy szabály, hogy szülésznőt csak akkor fogadhatok, ha dokit is, így azt sem. Ha minden jól megy, és miért ne menne jól, akkor a dokinak semmi dolga nincsen. A barátnőm dokit fogadott, aki a nyaralásáról jött vissza, addig pedig nem nyúlhattak hozzá, mert fogadott orvosa volt. Ezt mondjuk nem értem, de ő így mondta. Én pedig mindenkit végig kérdeztem, hogy miért éri meg orvost fogadni, és mivel nem volt meggyőző érvük azon túl, hogy "mert végigkísérte a terhességet", nem fogadtam. Húsvét hétfőn szültem, 2 doki volt az osztályon és 8 szülő nő, amikor beértem. Mégsem szenvedtem hátrányt, és az orvos csak a végére jött be, addig a szülésznő volt velem. Sokkal jobb, megnyugtatóbb volt így. Így szeretném jövőre is:) Hálapénzt mi sem akartunk adni, de a gyerek megpuhított minket:)
Törléspp.: Elég sokat fórumozok, illetve van egy szüléstörténetes könyvem, amit bőszen olvasok. Őszintén szólva több negatív tapasztalattal találkozom fogadott dokikkal kapcsolatban, mint ügyeletessel. Meg igazából, ha nincs nagy gond, akkor ő úgysem lesz ott végig, illetve számomra tényleg ijesztő belegondolni, hogy mennyi mindenen átmehetett már aznap. Persze, az ügyeletes is, de mégiscsak kipihentebb az ember a saját beosztásában, mint random akármikor, amikor én épp csettintek neki. :)
Törlésbúgócsiga: Ez tényleg fura, hogy nem segítettek a barátnődnek. Egyébként ilyet is sokat hallok, hogy ha valakinek fogadott orvosa van, akkor a többi rá se hederít a bent töltött napok alatt sem. Undorító ez a mentalitás, én meg így is fosok a kórháztól, velem ne szemétkedjen senki azért, mert X dokihoz tartozónak tart és akkor ő már minek legyen normális? A hálapénz nálam elvi dolog, szóval ha meg is puhít majd a kiscsaj, max egy képeslapot és egy bonbont kapnak az ott lévők. :)