Babavárás #22 – Kire üt majd ez a gyerek?



Mostanában egész sokat tudok már kommunikálni a gyerkőccel.  Egyre inkább reagál a külső dolgokra, főképp a hangokra, de sokszor az érintésre is. A szomszéd kopácsolást ütemesen visszarugdosta pár hete, ha zenét hallgatok, mindig őrült táncolásba kezd, az apukája hangjára pedig szintén. Viszonylag megszokott esti programmá kezd válni, hogy a tök nyugis, valószínűleg éppen alvó baba 2-3 perc alatt felpörög és beindul, ha beszélgetünk este és a férjemé a több mondanivaló. Az én hangomhoz gondolom jobban hozzá van szokva, én boldogítom szegényt egész nap a hülyeségeimmel. Erre már kevésbé reagál, de Apa hangja az más. Arra örömtánc a válasz. 😊 Bár a stabilan odatett kezek mintha zavarnák, azt nem rugdossa, de ha csak végigsimítja valamelyikőnk a pocakomat, arra szokott válaszolni. Ez most már egyébként teljesen jól kivehetően látszik kívülről is, a reggeli rutinomba is beépítettem kb 20 perc hanyatt fekvést, amikor csak nézem a hasam és vigyorgok, mint a tejbe tök.






Amióta ennyire aktív lett, egyre többet gondolok arra, hogy bizony, hamarosan valósággá fog válni ez az egész, és nem csak egy „hú, de nagy a hasad”, vagy „na, hogy van Ficánka?” lesz az, amiben megnyilvánul a létezése, hanem konkrétan itt fog feküdni, sírni, gügyögni, aztán idővel egyre több mindent csinálni és valószínűleg néha az őrületbe kergetni minket. :D Természetesen mind a külsejére, mind a jellemére nagyon kíváncsi vagyok. Végig is gondoltam valamelyik nap, hogy vajon kire fog inkább hasonlítani, aztán arra jutottam, hogy a legtökéletesebb az lenne, ha 50-50%-os elegyünk lenne.


Külsőleg: én imádom a hajam, mind a mennyiségét, mind azt, hogy születésemkor is hatalmas volt (és fekete). Persze egy baba mindenhogy cuki, de nekem valahogy sokkal jobban tetszenek a hajasbabák. Szóval a szőr kérdésben üthetne rám. 😊 Kivéve a szempilláit, mert az Ciccnek sokkal szebb, több, dúsabb, hosszabb, mindenebb. A krumpliorromnak már nem örülnék, ha megkapná, a férjemnek viszont a törés miatti ferdeséget leszámítva tök szép orra van. Az mehet tőle. A szemszín és méret szintén az övé a szerencsésebb, nagyobb is és csodaszép zöldeskék színe van. Az én hol barna, hol zöld színemhez képest sokkal szebb és különlegesebb. A száját kaphatná tőlem, meg igazából a fogait is, de Ciccel sincs ilyen téren baj egyébként. Az tuti, hogy nem lesz égimeszelő a gyermek, mivel egyikőnk sem túl magas. Ennek örülök, szeretek alacsony lenni. 😊


A belső tulajdonságokat is tök jól össze lehetne keverni szerintem. Alapvetően értékrendben nagyon hasonlóak vagyunk, a családi értékek és a mindennapok során is hasonlóan gondolkodunk a nagy dolgokban. A habitusunk viszont teljesen más. Cicc sokkal megalkuvóbb, rugalmasabb nálam, ami sok esetben előnyt jelent az én hirtelenségemhez képest. Ettől függetlenül, szerintem fontos, hogy kiálljunk magunkért, ilyen szempontból nézve pedig talán jobban örülnék annak, ha az én habitusomból is ragadna rá valami. Ne legyen birka, aki sodródik az árral, tudjon nemet mondani, akkor is, ha a tanárával, vagy a főnökével áll éppen szemben. Nem kell persze bunkónak lenni, de pl anno én is azokkal a tanáraimmal voltam a legjobb viszonyban, akikkel sokat konfrontálódtam.  Nem baj az, ha valakinek van véleménye, amit ki is mer mondani. (Oké, ez most úgy hangozhat, mintha a férjem egy tutyimutyi megalkuvó akárki lenne, ami így nem igaz, csak sokkal alkalmazkodóbb típus, mint én. Már ha épp nem ütközik durván az elveibe valami, mert akkor ő is tök határozott.) Egyébként mindketten kedvesek, segítőkészek vagyunk, ezt reméljük, tovább viszi majd ő is. Az ajándékozási szokásokat majd megtanítom neki, ebben Ciccnek van hova fejlődni. :D A kötelező smúzolást meg majd ő megtanítja, az nekem sosem ment. Sokkal nehezebb a belső tulajdonságainkról írni, mert nagyon szeretem mindkettőnk személyiségét, így igazából nem sok mindenen kell gondolkozni, bárkitől, bármit örököl, az úgy lesz a jó.


A hobbikat nyilván magának alakítja ki az ember, de abban is mindketten egyetértünk, hogy valamilyen formában a zene és a sport is hasznos lenne. Minket a zene hozott össze, mindkettőnk életének fontos része, így ez alap, hogy szeretnénk, ha neki is jelentős szerepet játszana az életében. Na nem úgy kell ezt elképzelni hogy tűzön-vízen át, kötelező jelleggel menni kell elsőben szolfézsra, meg zongraórára. De ha kialakul addig valamilyen hangszer iránti vonzalma, akkor azt mindenképp megpróbáljuk majd erősíteni benne. Mi is tudunk segíteni, én furulyázom és zongorázom, Cicc gitározik, szóval az ütősöket leszámítva egész jól lefedjük az alapokat. Épp emiatt szeretném majd mindenképp a zenés babafoglalkozásokat beiktatni az életünkbe, illetve sok gyerekeknek való nagyobb szervezettségű programra is szeretnénk majd járni (hangszersimogató és társaik). A sport nálam nem sok szerepet játszik, viszont mind a fizikumra, mind a csapatszellemre jó hatással van, szóval nagyon örülnék neki, ha nem követné el az én hibáimat, és mozogna valamit. Ha ez a balett, akkor azt, ha meg a foci, akkor azt. Csak ne boxoljon, mert kinyírom, ha baja lesz. :D


Szóval akkor a rendelés leadva: nagy, zöld szemű, Cicc-orrú, én szájú és hajú legyen a gyerkőc, simulékony, de mégis határozott, szeresse a zenét és mozogjon is. Aztán ha mégis kopasz lesz, az én fosbarna szememmel, krumpliorrommal és totál tutyimutyi lesz, aki utálja a zenét és a max mozgása annyi, hogy kisétál néha a hűtőig, akkor ez van. Ugyanúgy fogjuk szeretni. De reméljük a legjobbakat! 😊



folyt. köv.

Örökkékékazég

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)