2017. július 23. (vasárnap) este
volt. A leendő házunk eddig egyetlen normálisan felújított szobájában, a
hálószobánkban ültem. A férjemet néztem, ahogy kimegy inni a hűtőhöz,
majd elindul visszafelé. A ventilátor
kellemesen simogatta a vállamat, ami a lassan 2 hete tartó kánikulában igazi
megváltással ért fel. Ficánka nagyot bulizhatott odabent, mert folyamatosan
mozgolódott. Néztem a férjemet, éreztem a kisbabánkat, hűsített a szellő, és
csak két szó ismétlődött a fejemben folyamatosan: boldog vagyok!
Sosem gondoltam, hogy ennyire
lehet örülni a semminek. Mert persze egyik örömforrásom sem semmiség, de már a
ház sem annyira újdonság, a baba sem, a férjem meg végképp nem. Mégis valahogy
összeadódott abban a pár percben minden és csak hálát és boldogságot éreztem.
A férjem a világ legcsodásabb
pasija. A tenyerén hordoz, de nem papucs, ha nem ért egyet valamiben, harcol az
igazáért. Ráadásul 7 és fél év elteltével is ki tudom mondani, gondolkodás
nélkül, hogy szerelmes vagyok belé. Nem úgy, hogy megszoktam és jó, hogy van egy
állandó társam, hanem sokszor még mindig azon a gyomorban pillangós, ránézek és
elolvadok módon.
Rengeteget vártunk erre a babára.
Néhányak szerint túl sokat, mert orvosi befolyással már lassan nagycsoportos
gyerkőcünk is lehetne. És bár biztosan nagyon örültünk volna egy ilyen módon
megfogant gyermeknek is, így, hogy végül nem kellett belenyúlni semmibe,
valóban áldásként élhetjük meg. Így is teszünk. Ő a mi ajándékunk, akiért sosem
lehetünk elég hálásak.
Az pedig már csak a hab a tortán,
hogy végre abban a házban élünk, amit lassan a saját otthonunknak hívhatunk.
Ahol le fogjuk élni az életünket, és fel fogjuk nevelni a gyermekeinket. Ahol
azt csinálunk, amit akarunk, olyan szabályok szerint, amiket mi alakítunk ki.
Úgy, ahogy nekünk jó. Ami ha piros falakat jelent, vagy egy bárányt és egy rakás
tyúkot az udvarban, de akár 4, Beatles-ről elnevezett macskát bent a házban,
akkor ez van.
Ezen a három dolgon járt az
eszem, amikor elkaptam a férjem érdeklődő pillantását. Olyan fürkészve nézett,
biztosan látta, hogy valahol tök máshol járok. Megkérdezte, hogy jól vagyok-e,
közben Ficánka újra hadjáratot indított a belső szerveim ellen, én meg majd’
elbőgtem magam a boldogságtól.
- Igen. Jól vagyok.
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)