Sosem gondoltam a várandósságra
úgy, mint egy bármiben hátráltató körülményre. Nyilván nehezebben mozgunk egy
idő után, könnyebben kifáradunk és nem szabad sem hajolni, sem nyújtózni,
mégsem gondoltam, hogy ennyire furcsán fogom magam érezni a költözés
közben/miatt.
Igen, furcsán. Erre nem nagyon
találok jobban passzoló szót, mert nem is feltétlenül kellemetlen, vagy negatív
az élmény, meg nem is a lehető legpozitívabb. Furcsa, és kettős. Egyrészről
nyilván tök izgi az egész, új hely, ráadásul ha minden jól megy, pár hónapon
belül saját. Jó helyen van, közel vagyunk Váchoz, Ciccnek sem gáz a bejárás
Pestre, jó az ovi, jó a suli, szuperül felszerelt a kisbolt, de közel vannak a
városok, így elérhető Tesco, CBA, Rossmann, DM, bármi. Kisebb település, inkább
falusias környezet, simán kiengednék egy 5-6 éves gyereket az utcára
biciklizni, de azért nem is eldugott, bármit meg tudunk oldani könnyen és
gyorsan a környező városok miatt. A házban rengeteg a teendő, és az udvar is
egy hányás jelenleg, de baromi jó lehetőségek rejlenek mindkettőben, szóval pár
éven belül álomház és kert is lehet ebből. 😊 Ilyen szempontból tehát élvezem a költözést,
hiszen csodaszép jövő lebeg a lelki szemeim előtt, sok állattal, sok gyerekkel,
a férjem oldalán, itt. Itthon.
A költözés fizikai oldala azonban
nem tölt el feltétlenül elégedettséggel. Mivel nem hajolgathatok, hiszen
összenyomnám a babát (szól is, ha kényelmetlen neki valami), így a földön lévő
dobozokkal nem igazán tudok mit kezdeni. Ergo nem nagyon tudok pakolni. Vagyis
tudok, de csak akkor, ha este kitalálom a másnapi pakolás tárgyát és megkérem a
férjemet, hogy tegye kényelmes magasságba az adott dobozt. Szintén a hajolás
kiküszöbölése miatt, a takarítás is nehézkes. Illetve ha nem csak söprésről van
szó (ami egy kupacba még megy is, csak a kupacot hagyom ott :D), akkor már a
vegyszerek lennének szükségesek, amiket pedig ugye nem igazán szeretnék
belélegezni. Magasra sem tudok pakolni, mert ahhoz nyújtózni kellene, ami
elvileg a köldökzsinór nyakra tekeredését „segítheti”, szóval azt is próbálom
kerülni. És akkor maradt a konyhapult, meg az asztal, amit elérek. Az biztos,
hogy így még újkorukban sem csillogtak a fűszertartóink, de az is, hogy nem az
lenne a legfontosabb, mert iszonyat mennyiségű cuccunk van még dobozokban.
A bútorok összeszerelését is
imádom, mindig is én csináltam, tökre megnyugtat, ahogy látom, hogy a sok
faelemből, tipliből és csavarból szépen lassan kialakul 1-1 használható bútor,
amit mondhatom, hogy én csináltam. Tudjátok, matekos vagyok, szóval nekem ez
tényleg szórakozás. De amikor majdnem megcsinálom egyedül a íróasztalt és áll
és tök szép és egyenes, és működnek a fiókok, meg az ajtó, meg minden, és ott
állok, hogy rá kéne tenni a tetejét, ami marha nehéz és ha akarnám, se tudnám
megemelni (persze most nem is akarom), akkor az tökre lerontja az összképet.
Mert persze, én logikáztam, én szögeltem, én csavaroztam és az összerakás
95%-át is én csináltam, de tök elkeserítő, hogy a befejező lépéshez már
segítséget kell kérnem. Btw: remélem, a
bababútoroknak nem lesznek nagyon nehéz elemei, mert megőrülök, ha azokat sem
csinálhatom meg egyedül.
Nem panaszkodom, természetesen
jól esik a pihi, főleg ebben a nagy melegben, de szívem szerint sokkal jobban
kivenném a munkából a részem. Ha nem vlogolnék, akkor sokkal semmit tevősebbnek
érezném a napokat, szóval remélem, örültök neki, mert egy ideig tuti nem hagyom
abba. Ettől sokkal hasznosabbnak érzem magam, főleg, ha épp egy hét végére érek
és sikerül jól meg is vágni a kis összefoglalókat. Ilyenkor nem érzem
haszontalannak magam, mert tudom, hogy napok munkája és gyümölcse érett be és
már csak az a teendőm, hogy feltöltsem nektek a csatornára. 😊
folyt. köv.
szia!
VálaszTörlésMár régóta nézlek és néha olvaslak (jobb szeretek videózni), szeretem is a videóidat, mindig azt érzem rajtad, hogy más vagy, mint a legtöbb videós :) (vedd bóknak :D)
De lenne pár kérdésem, azok alapján, amiket mondassz/írsz:
- nem hiányzik Neked, hogy dolgozz valamit? (nyilván nem most, babavárás közben, bár sokan így is megteszik, hanem előtte... ha jól rémlik ovónői hivatásod van...) Nem furcsa, hogy "csak" otthon vagy és te nem keresel semmit, amivel hozzáteszel a jövőtökhöz?
- hány gyereket szeretnétek még? (mert írtad, hogy sokat... igazából ez is érdekel, hogy miért van benned ez a vágy, mikor még egyet se szültél...bár már csak hónapok kérdése)
Ne vedd sértésnek kérlek a kérdéseim, leírva furán jöhet ki, nem bántásból kérdezem, hanem puszta érdeklődésből, nagyon más lehetsz mint én és érdekel, hogy mi állhat ezen döntéseid/hozzállásod mögött. :)
Egy szintén fiatal feleség :)
Nem csak anyagilag lehet ám hozzátenni a jövőhöz, a jelenhez, a közös élethez! Sőt... Nem ellened írom, hiszen fogalmam sincs, ki vagy, mi vagy, de éppen ezt érzem az egyik legnagyobb bajnak a világban, hogy aki nem dolgozik le naponta x órát egy hagyományos munkahelyen, az már le van nézve. Ezért dolgozik mindenki, aztán csak lesnek, hogy "jé, hova lett a romantika, hova lett a boldogság, mókuskerék van, el is válunk, hogy történhetett?" Hát pont így. Mert annyira a munka és a megfelelési kényszer mozgatja az emberek többségét, hogy az igazán fontos, emberi kapcsolatokra már se idő, se energia nem marad.
TörlésSzámomra a család a legfontosabb. Letojom, hogy mit gondolnak vagy mondanak az emberek, akikhez semmi közöm nincs (lásd: kolléga, pénztáros, szomszéd néni). Az érdekel, hogy a férjemnek jó felesége legyek, a gyermekeimnek (akik annyian lesznek, ahányan szeretnének lenni) pedig jó anyja. Lehet, hogy szerinted emiatt egyszerű vagyok, vagy buta, vagy ambíció nélküli, de számomra ez jelenti a boldogságot.
Látod, ezt akartam elkerülni a kérdésemmel, hogy magadra vedd, amit írok (lásd utolsó mondat). Tényleg csak érdekelt a hozzáállásod, szimpatikus, hogy így gondolkodsz amúgy, az első felében meg is válaszoltad amire kiváncsi vagyok, köszönöm. Viszont mivel mindannyian mások vagyunk én nem tudom ezeket a dolgokat így látni, más ami boldoggá tesz az életben, még :) Egyébként aki szereti a munkáját és a hivatását, nem gondolom, hogy megfelelési kényszerből teszi, lehet ez sok embernek egy bizonyos fajta kiteljesedést jelent, persze át lehet esni a ló túlsó oldalára. És az már jóesetben mellékes, hogy a munka "köszönömje" a pénz is. :) Félre ne értsd, nem a család/gyerekek ellen vagyok, idővel magam is szeretnék (egyidősek vagyunk) viszont nem tudok úgy gondolkodni, hogy csak család, mert én pont ettől lennék egy megfelelési kényszerben. A mai házasságokban szinte elvárás az azonnali gyerek, mit se törődve azzal, hogy kinek mi áll a háttérben. (nem lehet, nem akar, később akar...) És amúgy ezért érdekelt a másik oldal, amit te tök jól képviselsz. Szerintem.
VálaszTörlésDe tényleg köszi a nyitottságod, nagyon kellenek az ilyen emberek a mai világnak, mint Te. :)
Nem vettem magamra, ha agresszívnak tűnt a vége, csak a meleg miatt volt. :D
TörlésPersze, hogy lehet szeretni a munkát, én is szerettem, ha nem lettem volna nonstop beteg a végére, meg ha nem kellett volna 6 órát utaznom naponta, akkor én se hagytam volna ott. De egy idő után mind a betegség, mind a sok utazás a férjemen kezdett lecsapódni, így akármennyire is szerettem, döntenem kellett, hogy a férjem és az egészségem a fontosabb, vagy az a minimális plusz pénz, ami a hosszú utazás miatt gyakorlatilag el is ment kajára, piára, vagy csak arra, hogy a 2 órás csatlakozásra várás közben beugrottam a papírboltba, mert szakadt az eső a fedetlen buszmegállóban...
Arra még reagálnék, amit a gyors gyerekvállalásról írsz. Fura, mert családi és ismerősi körben sem híreszteltük, hogy szeretnénk babát, gyakorlatilag az 5 és fél év alatt 3-4 barátnőmön kívül senkivel nem jött szóba a dolog. Ha annyira elvárás lenne, szerintem kérdezték volna mások is. Amikor végre sikerült, akkor is volt olyan, aki korainak találta, nem is tudom, mit szólt volna, ha azonnal sikerül. :D Lehet, h a te környezeted követelőzőbb, de itt ez nem volt téma. (Csak a volt sulimban, amikor érettségi után egy évvel kivittük a meghívókat és beindult a találgatás, h "megesett vagy nem esett meg" :D ).
Puszillak! :)
- érdekes ez a "gyerek-követelés", nálunk is nagyon elterjedt a családban, hogy egyfolytában azt kérdezik mikor jön már. most így hirtelen nem tudom hány éves(ek) vagy(tok), én 28 leszek idén, de még egyáltalán nem érzek indíttatást a gyerekneveléshez, és már nagyon unom, hogy ez a téma mindenhol a családi összejöveteleken. a pushing-gal semmit sem fognak elérni, csak még inkább elveszi a kedvem. :( irigylem azokat akik így rögtön érzik, hogy ezt akarják tenni (akár munka mellett, akár főállásban)
VálaszTörlés- amúgy teljesen egyetértek Bettivel, az eredeti női-férfi szerepek teljesen eltörlődtek, pedig nem biztos hogy olyan rossz volt az. egy házasságért tenni kell folyamatosan, és a gyereknevelés oroszlánrésze akkor is az asszonyé, akárki akármit mond. ha a nő még dolgozik is emellett, az valószínű hogy a rovására megy a családi életnek, vagy legalább is sokkal nehezebbé teszi.
én sem lealacsonyítónak, sem kevesebbnek nem érzem azt, ha a nő otthon marad főállású anyaként, igazából azt sajnálom, hogy nem teheti meg mindenki, aki akarja, hiszen a "munka köszönömje a pénz" és van, ahol muszáj visszamennie a nőnek viszonylag korán (az én munkahelyemen a nők átlagosan a gyerek 2 éves kora után jöttek vissza, mert akkor már nagyon alacsony a juttatás)
- amúgy a Babavárás sorozatodat a kezdetektől fogva olvasom, nagyon érdekesnek találom, és kívánom, hogy még annyi gyermekáldásban legyen részetek, amennyire csak vágytok :) a posztokat meg várom továbbra is :)
Tündér vagy, köszönjük az utolsó bekezdést. :)
TörlésEgyébként 2 nap múlva leszek 26 éves, szóval nálam elég korán jött a vágy a baba iránt (lassan 6 évvel ezelőtt, ugye), de azzal sincs baj, ha valakinél ez később következik be szerintem. A lényeg, hogy a gyerkőc számára 2 legfontosabb ember egyetértsen és ugyanúgy várják, legyen szó 18 vagy 42 évesekről. Nyilván vannak előnyei a fiatalon szülővé válásnak, de inkább legyen valaki kicsit idősebb, rozzantabb az érettségikor, mint rossz szülő az elején, mert hiányzik neki a felhőtlen bulizás időszaka.
A családi szerepekkel kapcsolatban örülök, hogy nem vagyok teljesen ufó, és van olyan, aki még hasonlóan gondolkozik. Ritka ez, pedig ha megteheti a család, akkor szerintem sokkal jobban jár a gyerkőc azzal, ha az egyik szülő folyamatosan vele van az elején. :)