Szempillanövesztés gyorsan, olcsón és látványosan #2



Kicsit böngészgettem a blog statisztikáit, és számomra meglepő módon, arra lettem figyelmes, hogy egy nyereményjátékos bejegyzést leszámítva a ricinusolajos szempilla növesztős posztom a legolvasottabb. Az első írásaim egyike volt, nincs rendesen illusztrálva a dolog és alig írtam pár sort, mégis a második legtöbb kattintással büszkélkedhet. Azóta egyébként már máshogyan ápolom a szempilláimat, sőt… Bár nem próbáltam rengeteg terméket rá, kettő újdonság is becsúszott, így úgy éreztem, ráfér a posztra egy felfrissítés. Szóval akkor szempillanövesztés gyorsan, olcsón, látványosan #2, indul!




Elsőként nem is a különböző termékekről írnék, hanem az egyéb dolgokról, amikkel ápolhatjuk és megőrizhetjük az apró szőrszálak épségét.


Az első, és legfontosabb dolog, amit megtehetünk szempilláinkért, az az, hogy rendesen eltávolítjuk a napi sminket. Rengeteg olyan „smink nélküli” képet látok lányokról, akik úgy érzik, eltávolították a sminkjüket, de láthatóan nem. Ha reggel úgy ébredsz, hogy egy picit is befigyel a pandamaci effektus, akkor rosszul csinálod! A legtöbb spirál keménnyé változtatja a pilláinkat, mikor viseljük, ezért is tartanak szépen. Ha ez a kemény réteg rajtamarad a szálakon, és úgy alszunk, megvan az esélye, hogy szanaszét törjük őket. Vannak olyan spirálok is, amiktől sajnos hullani kezdenek a szálacskák, ezt gyorsan fel kell ismerni és száműzni az életünkből az adott terméket.


Én régen csak és kizárólag vízálló spirálokat használtam, mert féltem, hogy lefolyik a sima. Ma már a vízállókat kerülöm, mert tudom, hogy mennyivel nehezebb azokat lemosni. Szerintem az olajos lemosók a legjobbak a szemre, gyorsabban és alaposabban távolítják el a ragaszkodó, fekete festéket bármi másnál. Ráadásul az olaj hidratálja is az apró szőröket. A hajunknak is jót tesznek az olajok, természetesen ez a szempillákkal sincsen másként. Én – mivel itthon vagyok –  nem sminkelek minden nap, csak ha videózok, vagy elmegyek valahová, ami általában heti 2-3 alkalmat jelent. Ettől függetlenül, az esti arcápolásom fontos részét képezi az olajos lemosóval való áttörlése a szemhéjamnak, és ezáltal a pilláimnak is. Mióta ezt minden nap megteszem, sokkal puhábbak és rugalmasabbak lettek.




Nagyon fontos a lemosás módja is. Soha ne dörzsöljük a vattát a szemünkön! Lehet, hogy gyorsabbnak tűnik, de higgyétek el, nem az! A festékek feloldódásának hatóideje nem változik, csak éppen a dörzsöléssel kitépjük a szempilláinkat. Az én kis gyermeteg módszerem a következő: vattakorong, rá a lemosó folyadék, ezt gyengéden a szemhéjamra teszem, az ujjammal ott tartom kifejezetten a szálak tövénél, és eléneklek egy gyermekdalt. Többnyire a Boci, boci tarkát, de ez teljesen mindegy, a lényeg, hogy 10-20 másodpercig rajta tartom. Átlagosabb, szolidabb sminkeknél ez az idő elég is, ha mégis marad valami, akkor visszateszem a vattát és újra várok pár másodpercig. 3 ilyen kis 10 másodperces etappal a legdurvább füstös feketeséget is leoldják az olajos lemosók.


Az utolsó, nem kifejezetten szempillaápoló szerekkel kapcsolatos tippem szintén a sminkekhez kötődik. Mindenki brutál pillákat szeretne, vastagot, dúsat, hosszút, feketét, amivel nincs is semmi probléma. Viszont ezt meg kell próbálni sok réteg felvitele nélkül elérni. Egyrészt csúnyán tapaszt is a sok réteg, a pókláb hatás pedig egyáltalán nem menő, másrészt minél több a réteg, annál macerásabb a lemosás, illetve napközben is, minden egyes érintésnél nagyobb a törés veszélye. Egy, vagy maximum két vékony réteg bőven elég lesz, ha megfelelő terméket választunk.


Eddig 3 terméket használtam a szempilláim ápolására.




Az első a ricinusolaj, ami gyógyszertárakban kapható, és kb 400 ft-ért kapunk belőle egy decit, ami sokkal hamarabb lejár, mint ahogy el tudnánk használni. 5-6 hónapig szokott tartani a szavatosság, ezalatt az idő alatt napi egyszer lehet használni. Rossz, hogy nincs semmilyen eszköz hozzá, de nagyon könnyen lehet használni egy fültisztító pálcika, vagy egy régi, teljesen tisztára mosott spirál-kefe fejének segítségével. A szempillákra felvíve is hatásos, de ha a szálak tövébe húzunk egy tusvonal jellegű réteget, az is segíti a növekedést. Az eredmény kb 2 hónap után látszik, és főként hosszabbítja a szőröket. Dúsítást, illetve az alsó soron lévő hiányosságok pótlását nem vettem észre. Egyébként ez az olaj szuper szemöldökre is, ha túlszedtétek, vagy csak dúsabb hatásra vágytok, kenjétek nyugodtan oda is, csak ne a szemetekhez kerülő eszközzel. 




A második, ami egyébként a kedvencem, az Alverde szempillanövesztő széruma. Ez egy ecsetes, hagyományos tushoz nagyon hasonló kialakítású termék, praktikus csomagolásban. A termék folyós állagú, de szépen ottmarad a bőrön. Esténként egy-egy vonalat szoktam vele húzni a felső és az alsó pillasor tövébe is, és nagyon hamar, kb egy hónap alatt már látványos dúsulást szoktam észrevenni. Az alsó részen nekem sosem volt szempillám az egyik szememnél, 2-3 szál összesen, és ez a termék odavarázsolt mégis új és új szálakat. Most is hiányos, de már simán ki tudom festeni és nem nézek ki úgy, mintha odahúztam volna egy tussal 2 vonalat. :D Felül is dúsított, azt vettem észre, mintha már nem egy, hanem két sorban nőnének a szőröcskék, sokkal dúsabb és intenzívebb hatást tudok elérni a spirálokkal. Kúraszerűen szoktam alkalmazni, nagyjából fél évente használok el egy-egy tubussal. Kb 3 hónapig szokott kitartani, de mire letelik ez az időszak, nem is lenne hova ápolni már a területet. :) Az ára a ricinél drágább, de kedvező, 900 és 1300 ft között mozog a DM-ekben.




A harmadik termék, ami számomra egyébként abszolút nem vált be, szintén az Alverdétől származik. Ez a spirálkefés megoldás, szerintem semmit sem csinál. Sem több, sem hosszabb nem lett tőle a szempillám, de még csak hidratáltabb sem. Elkenegettem 3 hónapon keresztül, de semmi változást nem láttam, így ezt a terméket nem ajánlom. Az ára egyébként az előbb említetthez hasonló.



Remélem, tudtam segíteni és tetszik nektek ez az átfogóbb, részletesebb poszt, mint a 2 és fél évvel ezelőtti.
Ti hogyan ápoljátok a szempilláitokat?


Örökkékékazég

4 megjegyzés:

  1. Én ricinust csak a hajamra használok, a szempillákra az Alverde szempillanövesztő szérumot vettem meg (az első verziót). Kíváncsi leszek az eredményre, csak sajnos gyakran elfelejtem este használni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eleinte én is sokszor elfelejtettem, de így is látható volt a változás, ami tovább biztatott azzal kapcsolatban, hogy használjam újra és újra. :) Ricit én a hajamra nem használhatok, mert a festékekkel nem kompatibilis, bár igazából rengeteg is meg nő is, mint a fene, szóval nincs is rá szükségem. :)

      Törlés
  2. Nekem a ricinusolaj és az alverde tus abszolút nem vált be, a spirált nem is próbáltam. Kínlódtam mindegyikkel hosszú hetekig, de semmi (értsd tényleg semmi) változás nem történt. Kihajigáltam mindent a fenébe. Aztán megkerestek a Realash-től, kipróbáltam és brutális pilláim lettek. Minden nap megdíacséri valaki, és komolyan azt hiszik, 3D-s. Tudom hogy húzós az ára, és én is félve vettem volna meg, ha egyáltalán belefeccölök ennyi pénzt, de ha leosztjuk, max. 5000 Ft egy hónapra, ami jóval olcsóbb mint a műpillás és hihetetlenlül jobb is. Volt 3D szempillám, utáltam, egy hét alatt levakartam magamról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát szerintem a havi 5000 ft rengeteg, én legalábbis biztosan nem adnék ki ennyi pénzt csak azért, hogy hosszú legyen a szempillám. (Értem, hogy te sem fizettél érte, de a kevésbé szerencsések nem kapják meg ingyen. :) )

      A 3D-t amúgy mindenki szidja, akinek volt, szerintem nem is néz ki jól, nem is értem, hogyan működhet ez az iparág. :D Na mindegy. :D

      Puszillak!

      Törlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)