Instanéző #5



A június igen tartalmas hónapnak bizonyult, ami az Instát illeti. Többször is utaztunk, Niki fotós kihívásában is részt vettem, ráadásul kiemelkedően jókat ettünk, amiket "muszáj volt" megörökíteni. :) Nem számoltam meg a képeket, de szerintem ez az egyik legtermékenyebb hónapom Instagram fronton.






Szerencsére nem voltak túl meleg hétvégék, így több állatkertet is bejártunk. Ezekről vlog is készült, illetve néhány képet is feltöltöttem az állatkákról Instára. Nagy örömömre, két macsekkal is összefutottam egy alkalommal, ők is megmutatták magukat az elmúlt hetekben. Illetve láthattunk egy olyan állatot is, amit eddig sosem.




 

Blogger-minőségemben néhány sminktermék is a kamerám elé került, illetve tartottam nyereményjátékot is. Pasiboxot is bontogattam a hónapban és a blogolás egyik alapvető kelléke: a laptopom is megmutatta magát, mint új családtag. :)





Gyönyörű egeket is láttunk, és meg is mutattam nektek belőlük sokat. Főként naplementéket fotóztam, de néhány vihar előtti kép is felkerült.






Ahogy már említettem: nagyon finomakat ettünk és ittünk júniusban. Több ünnep is volt, így süti-fronton is aktívkodtam rendesen. Ráadásul kifejezetten mutatós kaják is voltak köztük, így egész sokkal találkozhattatok. :) A Mekis karamellás jegeskávénál még mindig nincs jobb. :D







A körmeim sem unatkoztak a hónapban, egészen elégedett vagyok az alkotásaimmal. Ezúton megígérem, hogy megpróbálok ráfeküdni a körmös bejegyzésekre, mert tudom, hogy szeretitek őket.






Szelfi és sminkfotó most nem volt sok, viszont most annyi újdonságot próbálgatok, hogy tuti tele lesz a júliusi Instanéző a szememmel. :D






Az utazásainkról is készültek képek, illetve sok szép épületet is sikerült lencsevégre kapnom.





Szokásomhoz híven egész sok virágot is fotóztam. Csodásak a színek most, ráadásul az Iphone kamerája még ki is emeli őket, így szerkeszteni sem kell rajtuk. Az egyik kedvenc témám a virágok.




Az egyéb fotók közé olyan apróságok kerültek ezúttal, mint egy bálna alakú egér, egy jegeskávézás, egy páva farktollai, egy étterem faasztalának erezete és egy csomag fehércsokis Twix. A kedvenc képem az összes közül, a cseresznye és az azon ülő vízcsepp. Újfent köszi az Iphone-nak, amiért rendesen fókuszál, a fényképezőgéppel ellentétben. :)





Köszi, hogy megnéztétek, ha tetszett a bejegyzés és még nem követtek, IDE KATTINTVA eljuthattok a fiókomhoz. :)

Örökkékékazég

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)