1. Lehűt. Milliószor elmondtam már, és valószínűleg még fogom is, hogy nagyon nem csípem a nyári időjárást. 20 fokig bezárólag érzem jól magam, de az igazi kedvencem a nulla fok környéki hőmérséklet. Ha rajtam múlna, örökké tél lenne, akár a keményebb, mínusz 20-as fajta is. :) Ezáltal a nyár számomra igazi szenvedés tud lenni, hiszen bár szeretek nyaralni, utazni, Ciccel lenni, alapvetően nem érzem jól magam a bőrömben. Azonban egy kiadós eső és vihar után, amikor felfrissül a levegő, azonnal elememben vagyok és mennék mindenhova. :) Imádom, amikor pár napos lehűlést hoz magával. :)

2. Gyönyörű. Nagyon szeretem az eget. Nem véletlenül választottam ezt az idézetet a blogom nevének, a pozitív életszemlélet mellett bizony a felhők és az ég csodálata is jellemző rám. Akik követnek Instán, tudják, mennyire szeretek fotózni naplementét, felhőket, kékséget. És bár még sosem sikerült viharfotót készítenem, nézegetni ezeket szeretem a legjobban. Csodásak ilyenkor a felhők és a villámok is.

3. Isteni illata van. Sokan hülyének néznek, ha esőillatról beszélek, pedig igenis van illata. Nem feltétlenül magának a víznek, de a fűvel, a betonnal vagy a házfalakkal találkozva más és más, hihetetlenül finom illat kering a levegőben ilyenkor. A kedvencem a dinnyés jellegű, azt hiszem fűvel érintkező illat, azt tuti megvenném, ha lenne parfümben.

4. Romantikus. Bent a lakásban, összebújva, szerintem elképesztően romantikus nézni a villámokat, együtt várni a dörgéseket, nézni a szakadó esőt. Nevetni a másikon, ha az jobban összerezzen egy hangosabb dörgésen… Sokkal jobb, mint filmet nézni vagy társasozni. :)

 

5. Izgató. Ugyanez kint. Persze nagy vihar esetén veszélyes is tud lenni, erre kicsit lejjebb ki is fogok térni, de ha nincs brutál vihar, már/még csak esik, annak különös varázsa van. Aki még nem csókolózott esőben, az sürgősen próbálja ki, ha meg épp nem esik, akkor nézzétek meg a Szerelmünk lapjai viharos jelenetét. :)

6. Felfrissíti a levegőt. Hasonló az első ponthoz, de mégsem ugyanaz. Nem csak a hőmérsékletet, de az egész szmogos, gusztustalan levegőt is kitisztítja egy kiadós vihar, ami szintén sokat javít a hőségtól szenvedők helyzetén.

7. Alapzajt biztosít. Zenemániás vagyok. Durván, nagyon durván, ráadásul rengeteg féle zenéért rajongok. Mindig kell, hogy szóljon valami, legyen az valami klasszikus, valami régi, valami új, kemény rock, vagy a lehető legnyálasabb popzene. Néha nem is feltétlenül zenére vágyom, csak valami alapzajra, ilyenkor sokszor csak benyomom a tévét és nem nézem, csak teszek-veszek, miközben megy valami műsor. Sokat vagyok itthon, muszáj valami hang körém. Ha vihar van, akkor viszont nem kell mesterséges hangot előállítani, mert megoldja az időjárás. Egyébként roppant mód meg tudok ijedni a dörgésektől, így az intenzívebb percekben általában az ablakra tapadva nézem a villámokat és szorongatom Sátit, vagy Cicc kezét, lábát, haját, mi van épp kéznél… :D A néha rámtörő rettegés ellenére imádom az egész folyamatot hallgatni, kezdve a széllel, tarkítva némi jeges kopogással, végezve a lassú csöpögéssel.

8. Nem kell locsolni. Vidéki lány vagyok, és a jövőnket is kertesházban képzeljük el, így nálam ez is szempont. Akár termesztünk zöldségeket, gyümölcsöt, akár csak virágaink vannak, esetleg csak fű, akkor is napi egy locsolás kell minimum ahhoz, hogy szép legyen a kertünk és jól érezzék magukat a növényeink. Egy átlag méretű kertnél ez napi egy órát jelent nagyjából, ami nyilván jó, ha megmarad inkább nekünk és tölthetjük mással a locsolás helyett. 

9. Esernyők. Imádom az esernyőket! Használni egyébként kevésbé, mert szeretek elázni és ezáltal is felfrissülni, de a látványuk az ernyőknek számomra borzasztó romantikus hatást kelt. Nem tudom, mi miatt, de imádom ezeket a tárgyakat nézni. Ha nem félnék annyira a magasságtól, mint amennyire, tuti kipróbálnék egy Rory Gilmore-féle ugrást, bár én biztosan nem Logan-nel tenném. :D

10. A férjem egy hős. Jó esetben mindenki ezt gondolja a saját párjáról, de hogy jön ez ide? Nos, a legbrutálisabb vihar-élményem 2 éve nyáron történt, a Margit-szigeten. Pár barátnőmmel találkoztunk ott, majd ők hazamentek, mi pedig maradtunk még kicsit, ültünk a fűben, beszélgettünk, tök jó volt. Aztán egyik pillanatról a másikra, fekete lett az ég és szakadni kezdett az eső. Ha filmen látom, el sem hiszem, hogy ez így, ilyen sebességgel kialakulhat, de mégis. Mire összeszedtük a holminkat és elindultunk kifelé, már a jég is szakadt, dörgött, villámlott, a szél az én pehelysúlyomat is majd elfújta… Brutál volt. Berohantunk egy fa alá, aztán ahogy körbenéztünk, láttuk, hogy nem ez a legjobb megoldás, ugyanis a szigeten lévő öreg fák ágai szépen lassan elkezdték megadni magukat a szélnek. Iszonyúan féltem, én mentem volna inkább a fa alól ki, hiszen jobb a jég, mint ha egy fél fa esik ránk, de annyira sűrűn voltak azon a részen a fák, hogy nem igazén lett volna értelme odébbállni. Végül egy busz menekített ki minket és még vagy száz embert is, olyan volt utána a Nyugati, mint valami katasztrófafilm utolsó pár jelenete. Csupa rommá ázott ember, néhány véres póló, akiknek gondolom, nem sikerült kikerülni a letörő többszáz kilós ágakat. No de nem a menekülés a lényege ennek az egésznek, hanem az a szeretet és féltés, amit akkor éreztem. Ahogy rámborult, ölelt, tartotta a kezét a fejem fölé, a testem köré, mindenhová, csak hogy nekem ne essen bajom. Sosem tapasztaltam még ilyet korábban. Elképesztő érzés volt, ahogy a félelem és az ijedt, sérült emberek látványa, plusz annak ellenére, hogy biztos vagyok benne, ő is ugyanúgy félt, erős volt és védelmező. Imádom ezért (is). Hüpp. :’)

Nektek volt már hasonló, ijesztő élményetek, amire mégis szeretettel gondoltok vissza?

Mivel egészítenétek ki a listát?