Kialakulhat barátság 8000 km-re egymástól?



A kép forrása: ITT
Mindez személyes találkozás nélkül, csakis online? Sosem foglalkoztatott különösebben a téma, egyrészt mert nem gondoltam, hogy az én életembe beléphet valaki, aki ilyen messze lakik, másrészt mert hogy alakulhatna ki bármi komolyabb dolog személyes találka nélkül? (Írom ezt úgy, hogy a férjemmel is online szerettünk egymásba… :D ) Alapból hogyan kerülhetnék össze én magyarral ilyen távolságban? Egy nyelvet sem beszélek úgy, hogy bármi érdemleges kapcsolatot tudjak vele kialakítani. Szóval sokáig pesszimista voltam etéren, aztán valami történt…




Kb egy évvel ezelőtt a szokásos blogos Facebook csoportos körutamat jártam és beleakadtam egy kommentbe valaki bejegyzése alatt. Nem emlékszem sem a bejegyzésre, sem a kommentre, csak arra, hogy mérhetetlenül unszimpatikus volt az a hozzászólás. Jó szokásomhoz híven le is csekkoltam az íróját és örömmel konstatáltam, hogy a világ másik felén él az illető, így valószínűleg sosem fogok vele összefutni. :D Aztán pár nappal később megint kommentelt valahova ugyanaz a név, az viszont annyira találóan szarkasztikus volt, hogy megállapítottam, lehet, hogy mégsem annyira idióta ez a nő. Megint pár nap eltelt és az akkor már ismerős profilkép tulajdonosáról kiderült, hogy ő is blogol. Na – gondoltam – akkor majd most kinyomozom, melyik komment utáni véleményem volt helytálló, és olvasni kezdtem. Kb 3 mondat után már annyira élveztem az írását, mintha valamelyik kedvenc blogomon lettem volna. Hangosan nevettem, bólogattam, helyeseltem. Egyébként EZ volt az a bejegyzés, és most így egy év távlatából újraolvasva is fel-felnevettem és végigbólogattam. :)


A linkkel most akkor le is lőttem a poént, hogy kiről van szó, bár a szemfülesebbek szerintem már a távolságból rájöhettek. :) Igen, Ildi az a személy, akit – bár óvatosan szoktam bánni az ilyen nagy szavakkal – már barátomnak nevezek. És mindezt úgy, hogy iszonyat különböző véleményen vagyunk egy csomó dologgal kapcsolatban, legyen az személyes, vagy szépségápolásos téma. Mégis működik, működünk, és ezt imádom! :)


Viszonylag sokat beszélgettünk mindig is, és az első csevegésünktől kezdve imádtam ezt a kapcsolatot ápolni. Nyilván érzi az ember, hogyha a beszélgetőpartnere is élvezi a társalgást, de a távolság és a sok véleménykülönbség miatt mindig volt bennem 1-1 kérdőjel. Nem a személyével, hanem kettőnkkel kapcsolatban (lassan kezd melegedni a poszt, de nem erről van szó, nyugi :D ). Aztán pár hete volt egy videóm, ami bár jó szándékkal készült, elég sokan nekem estek miatta. Annyi utálatot kaptam, mint még soha, ami kisebb mennyiségben lepergett volna, de azért amikor nem 3-an, hanem 30-an írják le egymás után, hogy mekkora fos vagy te is, meg a munkád is, akkor elgondolkozol… Nem mondom, hogy jó estém volt akkor, bár kaptam néhány olyan privát üzit és kommentet, ami sokat könnyített a dolgokon. (Innen is nagyon köszi mindenkinek, nagyon sokat jelentett minden kedves szó! ). Ahogy olvastam a sok *kvanyázást, *dagadtvagyozást és *hülyevagyozást végig az motoszkált a fejemben, hogy ha Ildi is nekemesik, akkor hagyom az egész Youtube-ot a francba. Hiszen ha az sem érti sem a poént, sem az építőnek szánt kritikát, akivel egyébként tök jól megértjük egymás kiborulásait, akkor nincs értelme kitenni magam az utálatnak. Nem tudok fogalmazni, nem jön át, amit beszélek és kész.






Pár óra elteltével jött is a komment, amire vártam (tudtam, hogy hozzá fog szólni, csak azt nem, hogy mit). De nem azt írta, amire számítottam, hanem sokkal többet/jobbat. Megvédett! Nem külön írta le a véleményét, hanem egy nem éppen kedves kommentre reagált a videó alatt, majd ugyanezt megcsinálta a Facebookon is. Mániám, hogy kiálljunk egymás mellett, szegény Cicc is annyiszor hallotta, hogy mondjon ellent az anyjának és védjen meg, hogy belegondolni is ciki. :D Nálam ez a legfontosabb, hiszen lehet privátban ökörködni, vagy akár világot megváltani, meg ki lehet tenni közös szelfiket és be lehet jelentkezni minden egyes találkozás helyszínéről az összes létező közösségi oldalon, de az igazi szeretet a bajban mutatkozik meg. És ha nem is annak szánta ezeket a sorokat, akkor is azt jelentette számomra, hogy megért és szeret. :)


És hogy miért nem akkor, pár hete írtam erről az egészről? Nos, azért, mert az i-re a pont ma került fel, amikor érkezett egy csomagom Kanadából. Őszintén szólva először azt hittem, Ebay-es rendelés érkezett, el se olvastam a feladót, ráírva eyebrow gel és eyeshadow volt, mindkettőt várok éppen, szóval tök lazán nyitottam ki a borítékot és vártam, hogy jöjjön a kis szokásos mini NANI szemöldökspirálom és a 3 db UBUB szemhéjpúderem, amit próbaképp rendeltem. Amikor láttam, hogy valami piros papír volt a borítékban, jót nevettem, hogy a kínai kitett magáért (a Kanadával nem sikerült összerakni a dolgokat :D ), aztán kinyitottam a papírt és egy kézzel írt (tudom, ez a mániám) levélke fogadott, amit – mily meglepő – Ildi írt. :) Na itt vált izgalmassá a bontogatás. :D És akkor kezdődhetne most egy haul poszt, de ennek a bejegyzésnek nem ez a lényege, úgyhogy csak a képeket mutatom meg, aztán majd úgyis beszélek a termékekről. Durva, hogy mennyire ismer engem és mennyire tudta, hogy mivel tud leginkább örömet szerezni. Kb az első videóm óta azon nyafogok, hogy nem tudom, mihez kezdek, ha elfogy az Aden szemcerkám, amit a szemöldökömre használok, mert ezt az árnyalatot már nem lehet kapni és nem találom a helyettesét. Van egy Ebay-es kedvencem, ami csak spirál, így önmagában kevés, illetve van 1-2 rúzscerka és por, amivel szoktam próbálkozni, de egyik sem az igazi. Persze nem tuti, hogy ez be fog válni, de ha megkérdezi, hogy mit kérek, akkor is ezt a szemöldök gélt mondtam volna, ez egészen biztos. A paletta (vagy nem is tudom, minek nevezzem ezt a kis mágneses cukiságot) pedig a másik, amit nagyon hiányolok itthonról, legyen szó a brutál színeiről vagy a kiszereléséről… Erről is beszéltünk már. :)





Firtathatnám, hogy mi, mennyibe került és belegondolni is szörnyű, hogy én ezt valószínűleg sosem fogom tudni viszonozni, sem összegben, sem vágy-kielégítésben (he?! :D), de próbálom elfogadni, hogy én ezt ajándékba kaptam és nem kell érte semmit tennem, csak nagyon-nagyon megköszönnöm. Szóval KÖSZÖNÖM!! :) Nem a pénzt, amit elköltöttél, hanem, hogy tudtad, hogy mi az, ami miatt tényleg majd’ kiugrottam a bőrömből, mikor megláttam.


No, kezdek nem látni, szerintem fél liter szempillaspirált belebőgtem már a szemembe, és csíp is, meg gondolom ronda is, úgyhogy befejezem az ömlengést és a nyáladzást és elmegyek mosakodni. :D Ildi, neked újra nagyon köszönök mindent, a beszélgetéseket, a csomagot, azt, hogy kiálltál mellettem és hogy vagy. Többiek, ti pedig higgyetek abban, hogy bármilyen helyzetben rátok találhat egy barát, minden reális ellenérv ellenére is. :)



Örökkékékazég

7 megjegyzés:

  1. Te én 10 000 kilóméterre lakom, nem csak 8, hogy a bőgés csillapítsam kell valami gonoszság.
    A Melt stack ingyen volt, a pink összetört idefelé, ami neked úgysem kéne, így te vagy a tökéletes tulaj. És ja, ajcsi, nem pörgünk pénzen, meg eszedbe ne jusson nekem visszaküldözgetni valamit, tudtam, higy jó lesz az a szemöldökcucc. Pontokat kaptam érte a Sephorában, így csak simán egy számító érdekember vagyok oké.
    Nem vagyok jó levélírásban, főleg nem kézzel, tök ciki, azért köszi, hogy kitakartad a felét, mert majdnem a papír pirossával egyezett kicsiny orcám.

    Na bőgést befejezni, mikor jön már a sminkes videó? Hülyén fogsz kinézni zöld sminkkkel és vörös szemmel, hagyjuk ki a vörös szemet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Légvonalban 8000. :D
      Addigra csak nem lesz vörös. :) Igyekszem minél előbb felvenni, meg majd kevésbé nyálasan beszélni rólad. :) Tényleg nagyon köszi! :)

      Törlés
  2. Ezt nagyon jó volt olvasni :) ....és csodásak amiket kaptál :)

    VálaszTörlés
  3. Én hiszek az ilyen fajta barátságban! Szerintem nagyon szuper,hogy ennyire közös hullámhosszon vagytok,lehet egyszer találkoztok is :)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok az egymásra találáshoz! :) Megnyugtató, mivel a többségnek én is legalább 8.000 km távolságban vagyok, és mostanában sokat foglalkoztatott, hogy lehet-e így barátságokat kötni. Köszi a pozitív példát! :)

    VálaszTörlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)