A 10 legjellemzőbb dolog, ha vörös a hajad (szerintem)


Lassan egy éve a vörösek táborát erősítem. Ennyi idő alatt sikerült ráéreznem néhány olyan dologra, amit azelőtt is hallottam/olvastam néhány helyen, de manapság át is érzem és a napjaim részévé vált. Szóval lássuk, mik a legjellemzőbb a vörös hajra - gondolva itt akár pozitív, akár negatív tulajdonságokra is. :)






1. Nagyon gyorsan kopik. Akármennyire is tartja magát minden más szín a hajunkban, a vörössel egészen más lesz a dolog. Kb. 10 évig voltam szőke, közepes, szürkés barnáról festve és a hosszát sosem kellett festenem. Első alkalommal be lett kenve az egész és onnantól csak a tövét kellett festeni. Maximum új árnyalat esetén kicsit lehúztam a maradékot egy fésűvel, hogy jobban elegyedjen a két szőke, de ezek annyira kicsi árnyalatbéli változások voltak, hogy abszolút nem is látszott a turpisság. Nos, a vörös festéket minden 3. alkalommal fel kell kenjem az egész loboncomra, hogy egyenletes legyen (nagyjából) a szín, és ne legyen teljesen barna az alja, mire odáig nő… A színvédő sampon pedig, szerintem mint kategória egy nagy átverés, többet is kipróbáltam, de egyik sem őrizte meg a színt, sőt… 1-1 közülük még jobban fakított, mint a sima, hagyományos samponok.


2. Gyakrabban kell a tőfestést is csinálni. A szőke lenövésen nagyban segített pl az, ha frissen megmostam a hajam, mivel így világosabbnak hatott a töve is. Hát, a vörösön ez nem segít, ugyanúgy látszik a lenövés frissen, mint zsírosan… A szőkét kb 6 hetente festettem, a vöröset muszáj havonta. Mondjuk nekem extra gyorsan nő a hajam, így lehet, hogy normális növekedés mellett ez nem probléma. :)


3. Az első ponthoz kapcsolódva: a fürdővizet is beszínezi. A távozó szín ugyanis nem szublimáció áldozata lesz, hanem egyszerűen beleázik a fürdővízbe, így azok a sorstársak, akik hozzám hasonlóan kádban ülve szeretnek hajat mosni, nem pedig zuhanyozva, találkozhatnak azzal a vicces jelenséggel, hogy a testünk mögötti víz teljesen más színű, mint ami előttünk van. :D


4. Elszínezi a ruhákat. Ha víz éri, az is oldja a színt, nem csak a sampon. Tehát ha a nyári fesztiválra fehér pólóban indultunk, de elkapott minket közben egy kiadós esőzés, akkor nem csak a vizespóló-effektustól kell félnünk, hanem bizony attól is, hogy az említett felsőnk többé nem lesz fehér. Vagy legalábbis nem mindenhol.


5. Sosem tűnik természetesnek. Amíg szőke voltam, sokszor meglepődtek azon, hogy festem a hajam, többször előfordult, hogy direkt hagytam kicsit jobban lenőni, hogy bizonyítsam, hogy igenis festem. :D A vörös árnyalat viszont annyira ritka, hogy egyrészt alapból feltételezik, hogy csak festékkel érhettem el a hajam színét, másrészt nem létezik természetes vörös árnyalatú festék. Hozzáteszem, nem is szeretnék, nekem nem elég az a hamvas, szolíd verzió, szeretem, hogy rikít a fejem. :) 




6. Rengeteg árnyalata van. A fekete az fekete (max egy kis kékes beütés különbözteti meg egyiket a másiktól). A barna lehet világos, közép, sötét, esetleg szőkés vagy vöröses. A szőke lehet sárgás, vagy egészen hamvas, fehérbe hajló. Lehet rózsa/pezsgő, vagy sötét, barnába hajló. Maximum 5 kategória. Ezzel szemben a vörös lehet réz, világos réz, piros, bordó, lila, pink, narancssárga, világos és sötét, élénk és szolídabb, és még koránt sincs vége a listának… :)


7. Megváltoztatja a sminkelési szokásokat. Szőkeként féltem az élénk rúzsoktól, és kivétel nélkül, mindig a szememet hangsúlyoztam. A vörös hajjal viszont elképesztő módon kompatibilisek a pink, a vörös és a bordó rúzsok is. Nem tudom, mi miatt, de sokkal jobban passzol ehhez a hajszínhez a legtöbb szájszín. Kedvencem az élénk pink, szerintem remekül passzol a rézvörös hajamhoz. :)


8. Sokkal kevésbé roncsol a festék, mint a szőke. A majdnem tíz év alatt produkáltam több tünetet is festésekkor. Rohadt büdös volt, sokszor fulladoztam tőle, viszkettem és szárította is a hajam nagyon. A vörös sokkal kíméletesebb, nem annyira szúrós a szaga, és a hajam is sokkal szebb, ápoltabb hatást kelt. Jobban befogadja a hidratáló olajokat, pakolásokat, balzsamokat, így sokkal szebb és egységesebb hajat tudunk elérni ugyanazokkal a termékekkel/eljárásokkal.


9. Könnyű megtalálni. Ez lehet pozitív és negatív dolog is, helyzettől függ, De az is tény, hogy egy fesztiválon/bevásárló központban hamarabb megvagyok mostanában, mint szőkén, meg az is, hogy ha pl visszamennék tanulni, tuti többször lennék felszólítva a rikító fejem miatt. :D


10. Gyönyörű. Lehet nagyon szép bármilyen színű haj, én imádtam a szőkét is, szeretem a barna néhány árnyalatát is és bár nagyon nem az én színem, de a feketét is szépnek tudom látni, ha illik a viselőjéhez. A vörös viszont mindig lenyűgöz, valahogy sokkal különlegesebb, mint minden más szín. És nem csak az én rezes árnyalatom, hanem akár a neonpink, vagy a lilás árnyalatok is. Van valami ebben a színben, talán éppen a nem túl természetes hatása miatt, ami számomra felsőbbrendűvé teszi minden más színhez képest. :)


Ti mivel egészítenétek ki a listát?


Örökkékékazég

8 megjegyzés:

  1. Rögtön a sorok közé vetettem magam, mivel én is hasonló módon rajongok a vörös színért. :D Ezért is határoztam el nagyjából másfél éve hogy én is a vörösök táborát szeretném erősíteni. :D Nem bántam meg egyáltalán. :D Szerencsére tökéletes hajfestéket találtam, amivel nekem nem áll fenn a hossznak a gyakori újrafestési macerája. :D
    Amiket leírtál... igen a mindent megfogó haj... vagy csak szimplán egy strandolásos napon mikor a vízben köt ki az ember... és utána vöröses kis cseppekkel van tele az egész teste. :D
    Annyival egészíteném ki, hogy magabiztosságot ad. Nekem valamilyen szinten mai napig gondjaim vannak ezzel, de a hajfestés óta bumm rengeteget változtam és magabiztosabb lettem. Nem tudom megmagyarázni hogy pontosan miért, de azt tudom hogy nem csak én vagyok ezzel így. :D
    A rúzsos pontnál kiakadtam, mivel nekem valamiért nem akarnak jól állni ezek az erős vagy sötét színek. :( Lehet hogy azért nem áll nekem jól, neked meg igen mert az én hajam sötét vörös míg a tiéd sokkal világosabb. :)
    A lényeg vörösnek lenni jó és különleges. :D Annyira bánom hogy nem eredeti vörösnek születtem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam mondjuk szerintem a korábbi szőke az, ami miatt újra kell mindig festeni a hajhosszt is. De ez is csak az én hülyeségem, hogy egyenletes színt szeretnék, szóval annyira azért nem kopik ki, hogy vállalhatatlan legyen újrafestés nélkül, csak az intenzivitásából veszít. :)

      Törlés
  2. Üdv a klubban! :3
    Én is imádom a vöröset. :) Volt idő, amikor festékkel próbálkoztam. Az valóban gyorsan kikopott és csak a szőke maradt utána, de az meg nem akartam lenni. Viszont volt ismerősöm, akinek meg a szőke vörösödött be folyton, attól is függ, hogy természetesen a vörös vagy a szőke pigmentek dominálnak-e a hajunkban. Miután lenőtt a hajam, hennára váltottam. A henna az én hajamon sokkal kevésbé kopik, mint a festék, és pont olyan színű, amiről mindig is álmodtam. <3 A henna (ami tényleg hennapor és nem hennás festék keverék) nem fogja be a ruhát sem. Továbbá tőlem mindig megkérdezik, hogy ez az eredeti hajszínem-e. :) (Hennáról bővebben a blogomban...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, én a hennától nagyon félek. Azért is, mert nem lesz pont olyan a szín, meg mert ha nagyon utálnám, akkor nem lehetne átfesteni... De örülök, hogy te megtaláltad a neked tökéletes megoldást. :)

      Törlés
  3. Óóó, évekig voltam tűzvörös és imádtam, de nem bírtam kibékülni ezzel a folyik-a-szín-a-hajamból és megfogja-a-ruhámat témával. Meg hogy agyonütötte a lila és türkiz szemfestékeket, mert a sminkelést viszont nagyon behatárolta. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokat számít az árnyalat is, nekem a rezes színemmel szerintem tök jól áll a türkiz. :) Lilához meg úgysem nyúlnék, szóval nem bánom, ha ki kellene amúgy is hagynom. :D

      Törlés
  4. Érdekes volt olvasni, és mindennel egyetértek :) Éljenek a vörösek! Nem is tudom körülírni az én színemet, mélyebb vörös, kicsit boros beütéssel, de napfényben élénk. Szóval érted :D
    A sampon nagyon igaz. A drága, L'Oréal Professional sampon csak úgy szívta ki a színt a hajamból. Egyébként zuhanyzás+hajmosás közben is látszik a víz elszíneződése. Tapasztalat. :)
    Nekem szerintem nem a hajszín miatt változtak meg a sminkelési szokásaim, bár figyelembe veszem azt is.
    Szeretek vörös lenni, de most nagyon gondolkodom azon, hogy kifehéredek. A Witcher-imádatom magával hozta a fehér haj iránti rajongást is.

    VálaszTörlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)