Golden Rose Jolly Jewels 110 tesztmanikűr



Szeretem az olyan lakkokat, amik elég különlegesek ahhoz, hogy ne kelljen bonyolult manit építeni köréjük. Persze azoknak is megvan a maguk szépsége és imádok pepecselni velük, de van amikor nincsen időm/energiám/ötletem, és ilyenkor szinte kivétel nélkül 1-1 fedőlakk adja meg a szépségét a manijaimnak. Ezek viszonylag gyors megoldások, de persze nem a leggyorsabbak, hiszen meg kell várni az alaplakk, az alapszín, majd a fedőlakk száradását is, sokszor ráadásul a színből és a pöttyökből is több réteg szükséges. A címben említett lakk azonban egyszerre hivatott megadni a krém finishű alapot és a pöttyöket is, így nagyon kíváncsian vettem használatba még ősszel.






A fehér alapban apró fekete pöttyök és nagyobb, piros glitterek úszkálnak, tökéletesen kellemes mennyiségben. A lakk egy vastagabb rétegben tökéletesen fed, de a pöttyök mennyisége úgy még nem az igazi, ezért a képeken két rétegben láthatjátok. Igazán különleges hatást kelt, ahogy a felső, vékonyabb réteg lakk fehérje elfed néhány glittert. :)

A lakk csodásan simul, szépen beleterül a krém finishű alapba, így végigsimítva a körmünkön, tökéletesen egynemű, sima felületet tapinthatunk. 10 körmön sem érezném sem soknak, sem kevésnek, de valahogy nekem túl világos lett volna, ezért piros lakkal párosítottam (Rimmel 60 seconds 315 Ready, Aim, Paint!), amivel tökéletesen kiegészítették egymást.





Az ecset vékony, de könnyen kezelhető, a kupak formája miatt kifejezetten kellemes fogású. Lehetne vastagabb, lekerekített, de nem rossz vele dolgozni, vannak ennél sokkal rosszabb ecsetek.

A tartósságra nem lehet panasz, alaplakkal, fedőlakk nélkül 6 napot bírt ki lepattogzás nélkül, míg fedőlakkal 9 (!!) napig mozdulatlan maradt, s ezután is csak a lenövés miatt mostam le. A lemosás a glitteres lakkoknál megszokott tragikummal bír, órákig lehet sikálni, mire valóban leoldódik minden pöttyöcske. Az alufóliás módszerrel – ha nem is maradéktalanul, de – szépen lejön, ez lehet a megoldás rá (is). :)

Összességében egy remek,izgalmas lakkot kapunk a pénzünkért, aminek személy szerint mind a majdnem 11 ml-jét szeretném elhasználni. :) A lakkot a Nailland webshopjában, ITT tudjátok beszerezni.

Csomagolás minősége:  
Csomagolás kinézete:  
Száradási idő:  
Állag:  
Ecset: 0 
Finish:  
Tartósság:  
Választék:  
Ár:

Beszerezhetőség: 0
Össz.: 8/10




Örökkékékazég

2 megjegyzés:

  1. Annyira vágytam erre a lakkra és tényleg olyan gyönyörű, de egyszerűen nem bírom magam rávenni a felkenésére, mert neeem, nem vagyok hajlandó (és ürelmem sincs) órákon át levakarászni.... Zselés körmön pedig nm csomagolhatom lakklemosós alufóliába sem)... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Átérzem a problémát, bár zselés körmökhöz nem volt még szerencsém, de tényleg szörnyű ezeket lemosni. Az alufólia meg szuper megoldás néha, de annyira kiszárítja a körmöket a 10 perces áztatás, hogy én is csak nagyon ritkán használom ezeket a pöttyös-glitteres cukiságokat.

      Törlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)