Karácsonyi szokások a nagyvilágban


Sok gyermek fejében igencsak zavaros a kép a karácsonyt illetően. Ez egyrészt meglepő, mert őszintén: milyen szülő az, aki nem teszi rendbe az összezavarodott kis fejecskéket? Másrészt viszont tök érthető, hiszen a sok film és zenei videoklip többnyire Amerikából származik, ahol ugye a Télapó jár karácsonykor, nem pedig a Jézuska... Arra gondoltam, összeszedem néhány ország téli ünnepi szokásait, hiszen ahogy engem, úgy titeket is érdekelhet, ki hogyan ünnepel a nagyvilágban. (A külföldön élőktől és származóktól pedig várom szeretettel a kiegészítéseket kommentben, alakítsuk együtt ezt a posztot!)


Egyébként a túl kreatív kereskedők is összezavarhatják a népet, ahogyan engem is pár hete a Tescoban… De most komolyan, ez meg mi? :D

Afelhőkfölöttörökkékékazég (@orokkekekazeg) által közzétett fénykép,



Kezdjük Európával.


Magyarországon általában a Jézuska hoz ajándékot, ami ugye a kereszt(y)én(y) hagyományokhoz köthető (ezen a napon született meg Jézus Krisztus). Ő dec. 24-én délután/este érkezik, és tőle teljesen függetlenül létezik a Télapó/Mikulás, aki dec. 6-ára virradóra környékezi meg a csizmáinkat, Miklós napon jár, rénszarvasok húzta szánon. Hagyományosan nem etetjük egyiket sem, és nem is találkozunk velük (max. iskolában/óvodában és ugye a templomban).

Írországban karácsonykor a gyerekek által kitett zsákba hoz ajándékot a Mikulás, aki rétest, whiskyt és sört kap ellátmányként. Bele sem merek gondolni, milyen állapotban van annyi ház után… :D Itt a  rénszarvasokra is gondolnak, így egy csokor répa is kerül mindig az ajtó elé 24-én este.

Spanyolországban az erkélyen mászik be a Télapó, szintén karácsonykor, majd január 6-án három bölcs érkezik, szintén ajándékokkal felszerelkezve.

Belgiumban hozzánk hasonlóan 6-án jár a Mikulás, a karácsony pedig inkább csak egy kis eszem-iszom, nem az ajándékozásról szól. Szimpatikus. :)

Norvégiában Julenissen jár 24-én, ő egyfajta Mikulás, aki a jó gyerekeknek visz ajándékot. Karácsonyfa van, és a sok hó miatt hangulat is, de a felnőttek itt sem ajándékoznak. Karácsonyi hagyomány náluk a rossz szellemek elűzése is, mindezt a pajtába kitett zabkásával teszik meg. Fura.

Svédországban Jultomten jár, aki a Mikulás ottani megfelelője. Egy manó segít neki az ajándékosztásban, de szigorúan csak a mise után, a jó gyerekeknek.

Ausztriában ugyanaz történik, ami nálunk: dec. 6. Mikulás, dec. 24. Jézuska hoz ajándékot.

Angliában nagyon rákészülnek a gyerekek a Mikulásra, levelet is írnak neki kívánságlistával. Anno én is írtam ilyeneket, nem tudom, él-e még ez a hagyomány Magyarországon. A levelet ők nem postázzák, hanem a kandallóba dobják, ami tök ésszerű, hiszen onnan jön a Mikulás is. Mondjuk a szülőknek nagyon furfangosnak kell lenni, ha ki szeretnék lesni a gyerek vágyait, mielőtt azok elégnek. :D Father Christmas 24-én érkezik a kéményen át, sütivel várják őt, aminek elfogyasztása után zokniba pakol, az ajándékokat viszont csak 25-én nyitják ki, családi körben. 

Olaszországban Babbo Natale jár (Télapó) 25-én este, majd jan.- 6-án egy boszorkány is érkezik, aki a jóknak ajándékot, a rosszaknak pedig szenet visz.

Franciaországban Pere Noel jár karácsonykor, aki szintén egy Mikulás-szerű lény. Csizmába pakol ajándékot, többnyire a gyerekeknek. A felnőttek és a nagyobb gyerekek az éjféli misén ünnepelnek.

Németországban kicsit megzavarodtak, ugyanis nincsen egyetemes szokásrendszer az ünnepi ajándékozásra. A pogányoknál a Télapó teszi tiszteletét, a kereszt(y)én(y)eknél pedig a Jézuska. Megnéznék egy óvodát decemberben, érdekes lehet köztes megoldást találni és úgy készülni az ünnepre.

Finnországban természetesen a Mikulás hozza az ajándékokat, 25-én este. Ő az ajtón át közlekedik, így sokkal „normálisabb”, mint a kéményen át ugráló társai. Kihagyhatatlan a finneknél a 24-ei szaunázás, és általában ezen a napon tesznek látogatást a temetőben is.

Ukrajnában Jégapó (kék ruhában) és Hópehelyke járnak körbe az ajándékokkal. Érdekes, hogy szomszéd és mégis mennyire más.

Csehországban összeállt a két ajándékozó: a Télapó hordja az ajándékokat, az ő jelenlétére pedig a Jézuska hívja fel a figyelmet egy csengővel. Nagyon cuki és sokkal hihetőbb így a csecsemő szerepköre, mint nálunk az ajándékcipelés... :)

Lettországban szerencsések a gyerekek, ugyanis Szentestétől kezdve 12 napon át hozza az ajándékokat a Mikulás. Mondjuk emiatt gyanítom, hogy csak apróságokat kapnak, talán kicsit adventi naptár jellegűen.

Portugáliában Pai Natal (Karácsony apó) hozza az ajándékokat, a tűzhely mellé felsorakoztatott cipőkbe.

Izland nagyon viccesen ünnepel: itt ugyanis 13 csínytevő Mikulás létezik. 12-24-ig járnak, a jó gyerekeknek pici ajándékokat hoznak, a rosszaknak pedig rohadt krumplit. Hátööö… izé. Fura. :D

Oroszországban december 31-én ünnepelnek, ajándékoznak, esznek-isznak. :) Ide is az Ukrajnánál emlegetett lények érkeznek az ajándékokkal. Az ünnep vallási részét viszont nem ekkor tartják, hanem jan. 6-án, Vízkeresztkor.


Amerika:


Az USA-ban – mint tudjuk – Santa Claus (Télapó) jár, 25-ére virradóra hagyva ajándékokat maga után. Tejet és csokis kekszet szokott kapni, amit mindig jóízűen el is fogyaszt.

Kanada elég multikulti, így többféleképpen is ünnepelnek, de a legtöbb helyen a Télapó teszi tiszteletét, aki cserébe tejet és kalácsot kap. A kaja és az ajándékok is a fa alá kerülnek.

Mexikóban nem ajándékoznak, csak közösen elmennek a misére 24-én. Díszítés és hagyományos ünneplés tehát nincs, gyakorlatilag nincsen karácsonyuk. Jan. 6-án a három királyok ünnepén jön egy kis ajándékozás, de ez többnyire csak a gyerekeket érinti.


Afrika:


Kenyában gyakorlatilag buliznak egy nagyot, ajándékként pedig szinte mindig valamilyen élelmiszert adnak egymásnak. Nincs semmilyen ajándékozó lény, tök realisták. :)

Burundiban 24-én betlehemeseznek a templomban, 25-én a családdal vannak, 26-a viszont már munkanap. Mikulás nem jön, de dekorációs elemként feltűnik. Ajándékozás nincs, kivéve a nagyobb, modernebb városokban, ott átvették ezt a szokást Európából. (Az infokért hála és köszönet Natinak és a párjának! Drágák vagytok, köszi! :) )


Ausztrália hagyományai számomra elég viccesek. A Mikulás szánját 8 fehér kenguru „húzza” (rázza? :D ), majd az ajándékozás után strandolás és kerti sütögetés a program. Szörnyű. :D


Ázsia:


Japánban egy Hotei-osho nevű buddhista szerzetes jár házról-házra, és visz a gyermekeknek ajándékot. Náluk nem a család a legfontosabb, inkább adományozni/jótékonykodni szeretnek ebben az időszakban.

Indiában egymást ajándékozzák dec. 24-én, illetve adakoznak is. Nincs semmilyen Télapó/Jézuska/buddhista pap a képben.

Kínában nincs sem ajándék, sem kajálás, még csak a család sem gyűlik össze. Sima hétköznapnak számít dec. 24., 25., és 26. is. Viszont a díszítés megvan és a rádiókból is karácsonyi zene szól decemberben. Most mondjam, hogy a szokásos majmolás megy, de nem túl precízen? …

Ezeket az országokat találtam, természetesen a teljesség igénye nélkül készítettem el a kis listát. Ha tudtok valami érdekes ünneplést még, akkor írjátok meg kommentben, kíváncsi vagyok, tudtok-e ezek után újat mondani. :)

Egyébként ahogy fent is írtam, nekem Belgium a legszimpibb, mert bár nagyon szeretek ajándékot kapni és adni is, keresztyénként nem ezt tartom a legfontosabbnak. Ti melyik országgal tudtok leginkább azonosulni?

Örökkékékazég

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)