Manikűrvadász 21. forduló

Újabb hónap telt el, ezzel együtt pedig újabb fordulóhoz érkezett a Manikűrvadász. Ezúttal Bella szervezkedett nekünk, amiért innen is köszi! :) A kapott blog, ahonnan vadászhattam a Fiatalos blog lett. Abszolút idegen terepre keveredtem, így nagy kíváncsisággal vetettem bele magam a körmös posztok nézegetésébe... Nehéz volt a válogatás, mert kezdőképnek sosem a manik voltak beállítva, így jónéhány oldalmegjelenítést bezsebelhetett tőlem Iluss, a blog írója. :)


Rengeteg lakkteszttel találkoztam nála, ellenben viszonylag kevés kreatívabb manival, úgyhogy nem volt túl sok választási lehetőségem. Egyébként ezt abszolút nem bánom, így legalább könnyebb volt a választás, mint általában. :D


http://fiatalosblog.blogspot.hu/2013/12/szines-szoros-korom.html


A választott mani végül a fenti képen látható lett. Mivel egy nem olyan régen viselt csillámos lakk lemosása kicsit megviselte a körmeimet, semmiképpen sem szerettem volna sem szőrös, sem csillámos körmöket alkotni, illetve a színen is változtatni szerettem volna, hogy kicsit ősziesebb legyen a körmöm. A nemrég Szarvason töltött hosszú hétvége során beszereztem egy csodás Catrcie lakkot (Luminaton kollekció C04 HoloGREYphic), amit mindenképp ki szerettem volna próbálni, így ehhez kerestem egy kiegészítő árnyalatot. Mivel a lakk szürke és rózsaszín duokróm, mindenképp ezek közül az árnyalatok közül szerettem volna választani. Mivel a készletemben csak nagyon élénk, rikító pinkek vannak, maradtam a fáradtabb hatást keltő, őszies szürkénél (szintén Catrice, Rock-o-co kollekció C01 - L'Ombre Á Sanssouci).






Először a matt hatású szürkét kentem fel az összes körmöm egész területére, majd miután tökéletesre száradt, a duokrómmal átlósan megfeleztem a körmeimet és kitöltöttem a külső oldalt. A mattból kettő réteg kellett, az új lakkból azonban elég volt egy réteg is a tökéletes fedéshez. Már csak a középső csík maradt hátra, amihez egy Ebayes díszítőlakkot használtam egy lila és pink árnyalat közti színben. Fantasztikus ez a cucc, mindenképp írok majd róla nemsokára. A vékony ecsetnek köszönhetően, egy-egy laza mozdulattal el is készültem. Fedőlakkot ezúttal nem használtam, mert nem szerettem volna a matt hatásba belerondítani, a mattító fedőlakktól pedig a duokróm csodát féltettem.







Szerintem igazán ősziesre sikeredett a mostani mani is. Eléggé eltértem az eredetitől, de tavasszal lehet, hogy meg fogom valósítani ennek egy világosabb, élénkebb verzióját is - talán csillámokat használva. :)

Hogy tetszik ez a lakkozás? Ti milyen színekkel dolgoztok így ősszel? :)

A többiek munkáját itt nézhetitek meg:


Örökkékékazég

15 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszenek a színek, szépen harmonizálnak egymással :))

    Niki (Lakkjegyzet)

    VálaszTörlés
  2. szép : ) visszafogott de mutatós : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Így ősszel nem szeretem a nagyon rikító dolgokat. :)

      Törlés
  3. Nagyon jó lett a színválasztás szerintem is! Mutatós! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett! A pink csík igazán feldobja :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem tetszik a végeredmény. :)

    VálaszTörlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)