Rúzskollekcióm

Még április elején elkezdtem bemutatni a sminkkollekciómat részekre bontva. Elsőként a pirosítóimat  mutattam be nektek, utána pedig a szemceruzáimat. Valamiért elfeledkeztem erről a dologról, de mindenképp szeretném folytatni és mivel valamelyik nap egész szép fények voltak a lakásban, nekiálltam a rúzsaim befotózásának. Tetemes mennyiséget halmoztam fel az idők során ezekből a szépségekről, és ami a legszörnyűbb ebben: folyamatosan hordanám az összeset szívem szerint. :D Az ajaktinták és matt szájfények nem kerültek bele a bejegyzésbe, de a hagyományos rúzsokat mind megmutatom a kézfejemen, az ajkaimon és eredeti csomagolásukban is. :) 


Szín szerint csoportosítottam a rúzsokat, illetve van egy olyan kis csoport is, amiknek bár a színébe szerelmes vagyok, sosem nyúlok értük, ugyanis abszolút nem váltak be sajnos. Elsőként a nude darabok jöjjenek:





Ezeket a rúzsokat bármikor szívesen viselem télen-nyáron, alkalomra és hétköznapra... Tényleg bármikor, bárhová. Az NYC nagyon szép, enyhe gyöngyház fényt kölcsönöz az ajkaknak. Úgy vettem észre, hogy hidratál is és szuper krémes. Abszolút nem tartós, kb az első óvatos ivás során eltűnik az ajkakról, de kellemes viselet, ráadásul tükör nélkül is bármikor fel lehet frissíteni. A RdeLY az egyik kedvenc nude árnyalatom, ugyanis bár nincs erős színe, mégis sokat dob a megjelenésen. Mivel nekem alapvetően sötétebb a szám színe az átlagnál, nekem nude-nak számít, de nagyon fehér bőrű lányoknak lehet, hogy erősebbnek tűnik. Ez talán picivel tovább bírja a gyűrődést, mint az NYC, de ettől sem kell csodát várni. Cserébe viszont hihetetlenül olcsó, 3-400 ft-ért beszerezhető a márkát árusító Rossmannokban. A NYX bár valamivel drágább kategória, rosszabbul teljesít, már-már túl krémes, ehhez még inni sem kell, hogy lekopjon, csak beszélni/lélegezni. A színe viszont szintén tökéletes, így ha van időm 20 percenként igazítani rajta, akkor jó választás lehet. A Maybelline nagyon régi darab, kicsit ez is gyöngyházas. Tartós, krémes, de a színe nagyon kevés, ugyanezt a hatást egy ajakápolóval is elérem. A Rimmel a legnagyobb kedvenc, szuper tartós, gyönyörű a színe, nem szárít. Ebben még enni is lehet. Nyilván nem hamburgert/gyrost/hotdogot és egyéb harapós dolgokat, de egy villával való hús+köret jellegű kaját simán kibír. :)





Bár a pink árnyalatokat is nagyon kedvelem az ajkaimon, a kedvenc színem mégis a narancs. Ősszel és télen egyaránt szívesen viselem mindhárom rúzst, szuperül passzolnak mindkét átmeneti évszakhoz. Természetesen télen és nyáron is van, hogy értük nyúlok, de alapvetően a másik két évszak főszereplői ezek a szépségek. A Rimmel teljesen matt, ezáltal tartósabb, mint a krémes rúzsok (ivást és szolidabb, villával való evést is kibír). Ettől függetlenül egyáltalán nem szárítja az ajkaimat, a színe pedig igazi intenzív narancs. A b.pretty színe kicsit visszafogottabb, de elég intenzív ahhoz, hogy egyértelmű legyen: rúzst viselek. Inni bátran merek vele is, enni nem igazán, de persze ha magamnál tartom, bármit megeszek vele is. :) Mivel szolid árnyalat, tükör nélkül is bátran próbálkozom a felvitelével. A kedvencem az illata, igazi barackillat. Imádom! :) A Miss Sporty nagyon intenzív, nagyon narancs, tartós, krémes és páratlanul isteni édes rágó illata van. Ezt főleg színházba szeretem viselni, valahogy oda érzem igazán illőnek, de a csodás színe és illata miatt bármikor szívesen nyúlok hozzá. Inni lehet vele, enni nem.





Sajnos néhány csalódás is ért rúzsvásárlásaim során. Ezeket a rúzsokat nagy reményekkel vásároltam meg, mégis csúfos véget ért közös pályafutásunk. Bár benne hagytam a tartó dobozkámban őket is, nem nyúlok értük szívesen és egy kezemen meg tudom számolni, hányszor használtam a négyet összesen. A RdeLYoung-nak csak a színével van bajom. Azt hittem, hogy gyöngyházas nude lesz, swatch alapján az is, de a sötét árnyalatú ajkaimon sajnos nagyon furcsán fehéres-világos, borzalmas színe van. Extra világos bőrű lányoknak jól állhat, de nekem nagyon nem (ha szeretné valaki, írjon rám valahol, szívesen elküldöm). A Rose Cosmetics és a Lora olcsó, eurós boltos márkák, amivel nem lenne baj, én kifejezetten szeretem ezeket a kozmetikumokat és persze, ha csalódás ér, az sem akkora baj az olcsó ár miatt. A Rose Cosmetics csodás színe ellenére borzalmasan mutat felkenve, a legapróbb szárazságot is kiemeli. Tökéletes, ráncmentes, pihe-puha, babapopsi felületen szép lehet, de egy normál szájon sajnos nem. A Lora nem emeli ki a hibákat, viszont olyan kemény, hogy mire felkenem, konkrétan megfájdul a szám. Ecsettel pedig sajnos nem működik még ennyire sem, ugyanis az ecsetet is tönkreteszi a keménysége miatt. Pedig a színét imádnám. A Makeup Revolution a legnagyobb csalódás, ugyanis szerelmes vagyok a halvány narancsos, barackos színébe, de a fedése egyenlő a nullával, ehhez képest viszont a száraz részeket, hibákat olyan szinten emeli ki, hogy ahol tök sima a szám, ott is olyan, mintha valamilyen bőrhiba lenne. Nem tudom, a többi árnyalat milyen, mert sokan istenítik ezeket a rúzsokat, de nekem hatalmas csalódás és bár a szemhéjpúdereit imádom a márkának, biztos, hogy soha nem fogok tőlük ajakkencével próbálkozni.




A pinkes árnyalatokat imádom nyáron viselni, nincs is szebb a nyári napfényben csillogó élénk rózsaszín ajkaknál. Az Avon darab bármilyen szemhangsúlyos smink mellé szuper, ugyanis nagyon visszafogott. (bocsi a homályos képért). A Rimmel az abszolút kedvenc hagyományos kiszerelésű rúzsom, hihetetlenül tartós, csodaszép, krémes, kellemes viselet, egyáltalán nem szárít, sőt, mintha kicsit hidratálna is. Simán eszem-iszom benne, persze nem hamburgert és gyrost, de késsel-villával, akár még kanállal is bátran fogyasztok vele. A HengFang a legcsodásabb olcsó rúzsom, 300 ft-ért vettem és egy igazi kis főnyeremény. Pigmentált, de szájra ütögetve, szolidabb kivitelezésben is remek, a legvisszafogottabb árnyalatoktól a legdurvább, brutál pinkig bármit ki tudok belőle hozni. Krémes, nem szárít, tartós. Az egyik legnagyobb kedvencem. A Maybelline egy nagyon régi darab és elég sötét, emiatt ritkán használom, de ha felkenem, mindig beleszeretek újra. :) Inni tudok benne, enni nem.




Télen leggyakrabban vörös rúzst viselek, akár alkalmakról, akár hétköznapokról van szó. Hétköznapokon csak az ujjaimmal ütögetem bele a számba, alkalmakra viszont gond nélkül bevállalom rendes használattal is. A Lora nagyon érdekes, ugyanis halvány, rózsaszínes nude-nak vettem, aztán volt meglepetés, mikor felkenve vörös lett a szám. :D Arany fénye igazán különlegessé teszi. Bár olcsó termékről van szó, tartós, nem szárít és merek vele enni-inni is. :) A Miss Sporty rúzsceruzája inkább színezett ajakápoló, mint rúzs, nem is olyan intenzív, mint szeretném, de a színe nagyon tetszik és viszonylag tartós is, ráadásul szépen, egyenletesen kopik, így rohangálósabb napokon is bátran viselem, mert bármit csinálok, nem lesz csúnya keret a szám szélén, csak max eltűnik az ajkaimról. A Boulevard de Beauté és az Aden teljesen ugyanazokkal a tulajdonságokkal bír: hihetetlenül tartósak, élénkek, krémesek, hidratálnak. A BdeB narancsosabb, az Aden bordósabb, egyedül ez a különbség. A felkenésért elnézést, de ezeket hagytam a végére és már konkrétan nem láttam a szám vonalát a sok festés-lemosás-fetés-lemosástól...


Az abszolút kedvencek a Rimmel Kate Moss 05, az Aden 001, a Miss Sporty Bubble gum és a HengFang rúzsceruza.

Nektek mik a kedvenc rúzsaitok?

Örökkékékazég

4 megjegyzés:

  1. szia!
    gyönyörű színkavalkádod van! imádom mindet, egytől egyig! :) engem érdekelne a RdLYoung rúzs! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm, én is imádom őket. :) Írj e-mailt vagy Facebookon privit a neveddel, címeddel és fel is adom pár napon belül a Parisienne-t. :)

      Törlés
  2. Szia! Tök jó, hogy Te az ajkaidon is megmutatod a színeket, a többi bloggerrel ellentétben! Tetszik a bejegyzésed nagyon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ennek csak így van értelme, hiszen kevés az olyan rúzs, ami tökéletesen fed és nem üt át az ajkaink színe alatta. :)

      Törlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)