Elérkezett az április és ezzel
együtt (legnagyobb örömömre) egy újabb Pixi-kiadás is. Ezúttal bag-et kaptak azok a szerencsés nők,
akik elég gyorsak voltak a megrendelési időszakban. Nekem ez volt az első olyan
rendelésem, amikor semmiféle gubanc nem volt. Sem a számítógép, sem a telefon
(igen, 2 helyről nyomom, nehogy lemaradjak, ha az egyik lefagyna…) nem adta meg
magát, sőt, a Pixi -rendszer is fantasztikusan gyors volt ezúttal. Óra egykor
már boldogan hátradőlve olvasgattam a visszaigazoló e-mailt. :)
Tegnap pedig
dél után néhány perccel csengett a kaputelefon, és a várva várt mondatot hallottam meg, mikor felvettem: "Helló, postás vagyok, csomagot hoztam." :) Szegény srác tuti hülyének nézett, olyan erőteljesen
vigyorogva rohantam hozzá a csomag árát libegtetve. :D Meg is jegyezte, hogy nagyon várhattam már ezt a dobozt, mert látszik, hogy izgatott vagyok. Bőszen bólogattam, aztán rohantam is befelé bontogatni. :)
A csomagolást illetően
megfigyelhető némi változás az eddigiekhez képest, ami nagyon szimpatikus,
minőségi hatást kelt. A papírboríték helyett ugyanis vastag, erős
kartondobozban érkezett a neszesszer, ráadásul Pixis celluxszal körberagasztva.
Imádom ezeket az apró részleteket, számomra rengeteg mindent elárul egy cégről
az, hogy a megrendelt termékeket milyen csomagolásban juttatja el a vásárlóhoz.
A dobozban a számlán és a neszin
kívül 3 dolog volt még: egy Dove és egy Pantene prospektus, illetve egy Rosetti
bizsus kupon, ami 5000 ft feletti rendelés esetén 1000 ft kedvezményt biztosít.
Nem feltétlenül tervezek most ennyit költeni ékszerekre, de mivel rövid időn
belül szükségem lesz új fülbevalókra és kiegészítőkre (új hajszínem lesz… :) )
és csodás a kínálat, valószínűleg ki fogom használni a kupont. Lejárati dátum
nincsen rajta, reménykedem benne, hogy a következő hónapban még működni fog a
dolog. :)
A neszi gyönyörű design-t kapott,
szerintem ez az eddigi legszebb. Letisztult, mégis érdekes mintázat és egy
remek szlogen díszíti a kék-fehér tasit. Meglepően dagi a drága, miután
végignéztem a termékeket, igencsak nehéz volt visszalogikázni a tartalmat bele.
:)
Kaptunk egy Pantene regeneráló
sampont is, amihez vegyes érzésekkel, de kíváncsisággal viszonyulok. Amikor
kiskamaszként, 11-12 évesen elkezdtem érdeklődni a kozmetikumok iránt és megfordult a
fejemben, hogy én is választhatok magamnak sampont, anyukám azonnal lebeszélt
erről a márkáról, mert neki egyszer a
márka egyik korpásodás elleni samponja tönkretette a fejbőrét. Ez a kis mese
rögzült bennem, olyannyira, hogy sosem volt dolgom még ezzel a máskával,
semmilyen formában. Mostanában szeretnék minél többet foglalkozni a hajammal,
hogy megvédjem a hajfestés miatti roncsolódástól, így a regeneráló hatásnak
nagyon örülnék, bízom benne, hogy tényleg van neki. :)
Az Essence márka már-már
ikonikusnak számító Lash Princess szempillaspiráljával is gazdagodtak a
megrendelők, ami miatt majd’ kiugrottam a bőrömből. A megjelenése óta
birizgálja a fantáziám ez a spirál, ráadásul csak pozitív kritikát olvastam róla,
így nagyon vágytam már rá hónapok óta… Az egyetlen dolog, ami visszatartott, az
az, hogy nem vízálló és nincs is ilyen változata, én viszont annyira félek a
panda-effektustól, hogy csak vízálló spirált használok. Idővel ettől
függetlenül beszereztem volna, mert ha ennyi jót hallani egy termékről, az
biztosan tényleg szuper. :)
Ennyi minden volt az ehavi Pixi kiadásban. Imádom minden darabját, ismét nem csalódtam… Ennyire eltalált csomagot szerintem még nem kaptam tőlük sosem.
Ti megrendeltétek a Pixibaget? Ti is így oda vagytok érte, ahogy én?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)