Bécsi szerzemények



2 évvel ezelőtt a férjem egy nosztalgiavonatos bécsi kirándulást kapott tőlem ajándékba. Mivel szuperül éreztük magunkat, és mindkettőnket elvarázsolt a bécsi advent, már akkor beszéltünk róla, hogy vissza fogunk még menni más években is. Tavaly ez valahogy nem is került napirendre, idén azonban már egészen korán, októberben tervezni kezdtük az utat. Én persze a sminkvásárlós részét is, mert évek óta van egy álomtermék, amit be szeretnék szerezni. Így hát alaposan utánajártam a kinti lehetőségeknek és rátaláltam a BIPA nevű drogériára. Ez hasonló, mint nálunk a DM és a Rossmann, és igen, kapható benne a hőn áhított Maybelline korrektor! Szóval végignéztem még itthon a webshopot és listát írtam azokról a termékekről, amiket feltétlenül be szerettem volna szerezni.




Nos, a listának – mint később kiderült – több értelme volt, mint hogy megóvjon az ésszerűtlen költekezéstől, ugyanis olyan gyengének éreztem magam indulás előtti nap, hogy nem mertem nekivágni a kiruccanásnak. Még ha kocsival mentünk volna, csak-csak rávettem volna magam, de a több órás vonatút, ráadásul kinyithatatlan ablakokkal, meg az, hogy külföldön vagyunk, kint, ahol nem tudok ledőlni egy fél órára, ha nagyon megszédülnék… Hát elég ijesztő volt a gondolat is. Hogy ne bukjuk el az egész befektetett összeget (vonatjegy, euró-váltás, stb), végül a férjem elment egyedül és természetesen vitte magával a listámat is. :) 

A lista első helyén a már említett Maybelline korrektor állt, konkrétan az Instant Anti-Age Effekt. A kis szivacsos vége miatt szerettem bele, hihetetlenül cuki, ráadásul annyi jót olvastam és hallottam róla, hogy komoly vágyálommá vált. A 03-as Fair árnyalat boldog tulajdonosa vagyok és egyelőre tökéletesen elégedett vagyok a drágával. Később még biztosan fogok írni róla.


Mivel ez a korrektor elég drága, ezután már saját márkás termékeket nézegettem a honlapon, amiket szerencsére nem mértek aranyárban. 3 körömlakkot kaptam: egy hófehér homoklakkot (Look by BIPA coloured sand, 5-ös, glitter white árnyalatban), és két duokróm csodát (Look by BIPA special effect, 10-es bronze charger és 3-as metallic hologram árnylatokban). Van még egy körömre való termék, a b.pretty márka körömfehrító ceruzája. Sosem volt még ilyenem, nagyon kíváncsi leszek, hogyan működünk majd együtt. :)

Természetesen egy rúzst is kellett választanom, maradtam is a b.pretty márkánál, és egy csodás, narancsszínű terméknél kötöttem ki. Imádom, hogy élénk narancs színe van, de nem az a hétköznapra viselhetetlen árnyalat, hanem egy kevésbé pigmentált, bárhol, bármikor vállalható szín. Egyelőre egyszer használtam, akkor 2-3 óráig bírta, ivással együtt. Ennyi pénzért (átszámítva kb 500 forint) ajándék ez a rúzs, én tökéletesen elégedett vagyok vele.


A Look by BIPA márkának egy limitált kiadású szemhéjpúderét is beszereztem, ez a Sailor Edition 1-es anchor árnyalatú gyönyörű mentazöld terméke. Vékonyan felkenve ez is működik a hétköznapokon is, de remekül építhető, ezáltal alkalmi smink részévé is simán válhat. 1 eurós árát többszörösen is megéri.

Végül egy vízálló szemfesték lemosót is kértem, ami kísértetiesen hasonlít a Balea kétfázisú lemosójára. Remélem, tud is legalább annyit, akkor biztosan jóban leszünk. :)

Hát ennyi mindent hozott nekem a drágám, nagyon boldog vagyok miatta, hogy ha nem is sikerült a romantikázós forraltborozós nap, legalább szépségápolás terén sikeres volt a hétvége. Jövőre pedig remélem, én is tudok majd menni és biztosan nem fogom kihagyni a BIPA személyes meglátogatását sem… ;)

A BIPA webshopját IDE kattintva éritek el.

Örökkékékazég

3 megjegyzés:

  1. A Maybelline korrektor nagyon birizgálja a fantáziámat, kár, hogy nálunk nem kapható :( Annyi jót olvastam róla. Szuper dolgokat hozott neked a bécsi Jézuska :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ha tudnád, milyen jó is az a korrektor! Biztosan fogok tesztet írni róla, sőt... a lemosó is megér egy misét. Elöljáróban annyit: ha külföldön jársz, bátran szerezd be mindkettőt! ;)

      Törlés
  2. A korrektorra én is kiváncsi lennék *.* meg a lemosóra is :D
    A lakkok színei is nagyon tetszenek :))
    Várom már a teszteket ;)

    VálaszTörlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)