Az Operettszínház „hátuljában”, a koszos és sokszor ijesztő Mozsár utcában van egy szép, míves vaskapu, ami a Raktárszínházba, konkrétan a legkedvesebb darabomhoz elvezet. Ezt láttam én vasárnap este immár hatodjára, és biztosan nem utoljára! Hamarabb ismerkedtem meg az alaptörténettel szolgáló filmmel és bár az is nagyon tetszett, de első körben nem a film és nem is a történet csábított jegyvásárlásra. Bereczki Zoltán rajongó lévén szinte az összes Youtube-on fellelhető tartalmat láttam, amiben ő szerepel. Ilyen volt ennek a darabnak az egyik legviccesebb jelenete, amit mindenkinek ajánlok megnézésre! :)

A sztori egyébként nem bonyolult: 20-as éveik közepén-végén járó (nem derül ki pontosan) férfi és nő, mindketten házasok, és ugyanazon a hétvégén ugyanarra a tengerparti szállásra érkeznek. A nő, Doris (Janza Kata) lelki gyakorlatra, a férfi, George (Bereczki Zoltán/Szabó P. Szilveszter) pedig könyvelőként az első ügyfele papírjait jár ide intézni évről-évre. Találkoznak, egymás karjaiban, majd ágyában kötnek ki, majd másnap nehezen tudnák elereszteni egymás kezét. Szeretik házastársaikat, igazából fel sem merül a válás kérdése, de mindketten tudják, hogy ennek az éjszakának nem lehet vége, kell, hogy legyen folytatás. Így hát felmerül a kérdés, találkozzanak-e esetleg minden évben ugyanezen a hétvégén, ugyanezen a helyen, hogy 1-1 napot gondtalanul együtt tölthessenek… (A válasz a címből szerintem kiderül, a folytatást pedig nem írnám le, tessék szépen megnézni inkább!)

Megnéztem 4-szer az előadást, alig vártam, hogy mikor mehetek majd újra, ám lassan 2 és fél évvel ezelőtt megjelent a bejelentés: Zoli (és persze Dóri is) otthagyja az Operettszínházat! Pár héttel később már tudtam, hogy Szabó P. Szilveszter fogja átvenni a szerepet, aminek őszintén szólva nagyon nem örültem. Persze csodás hangja van neki is és jó színész is, de ő sosem volt nekem az a főszereplő férfi alkat (meg lehet nézni a szerepeit: Szörnyeteg, Halál, Tybalt… csupa elborult figura). Hát mégis megnéztem még két évvel ezelőtt, az egyik első előadást, melyben ő volt George. És nem csalódtam, sem pozitívan, sem negatívan. Nem volt se jó, se rossz, a darab minőségében nem romlott általa, de voltak jelenetek, amiben abszolút ellaposodott az egyébként folyamatos poén-áradat. (És kivették a kacsás részt! Utólag belátom, jobb is így, mert az nagyon Zolis volt, de elsőre azért nagyon megdöbbentem, hogy az egyik legkedvesebb jelenetet sosem fogom már élőben élvezni.)

De most! Most, hogy két éve övé a karakter és igazán lazán és felszabadultan játssza a szerepet, bizonyos jelenetek még jobban megfogtak, mint Zoli idejében.  Rengeteg volt az improvizáció, sokszor maguk a színészek sem bírták megállni, hogy el ne nevessék magukat, 2 jelenet konkrétan darabjaira hullott a röhögés által – amit persze utána szépen abba tudtak hagyni és helyrehozták a „bakit”. Különös perverzióm ez, de imádom látni, hogy a színész is ember és élvezi, amit csinál, és bizony néha ugyanúgy összeomlik és nem bírja visszafojtani az emberi reakciókat, mint a néző. Imádom, ahogy röhögésbe fullad egy darab és megcsillan előttünk, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mi. :)

A vasárnapi (2014. 10. 19.) Jövőre, Veled, Itt! előadás tökéletesen megállja a helyét a régebbi, Zolis szereposztást ismerve és rajongva is, sőt… bevallom, ma kicsit még jobban is élveztem Szilvesztert, mint elődjét.

Tiszta szívvel tudom ajánlani a darabot mindenkinek, aki szeretne picit meghatódni, egy egészen keveset gondolkozni és végtelenül sokat nevetni!